Jarrett, Keith: No End 2013. december 14., Gáspár Károly
Jarrett, Keith - No End (ECM - Hangvető)
"Vallomás"
Kedvelem Keith Jarrett játékát. Na jó, ez nagyon enyhe kifejezés Vele kapcsolatban. Rajongok érte! A zenetörténelem egyik legnagyobb alakjának tartom. Nem csak jazz zongoristaként zseniális. A muzsika univerzumának minden négyzetcentiméterét tökéletesen ismeri és uralja, sőt jónéhány "dallambolygót" maga teremtett.
Egy hang vagy billentés miatt képes vagyok visszatekerni az adott felvételt számtalanszor, annyira intim viszonyban van a hangszerrel. Bevezetői ("intro"-i) mindegyike költeménybe illik, olyan gyönyörűek, kiegyensúlyozottak és pozitív töltetűek. Persze ugyanez igaz zongorázására akkor is, amint belépnek nagyszerű partnerei. 1983 óta Gary Peacock bőgős és Jack DeJohnette dobos az említett társak.
Hát igen, A TRIÓ. A nyolcvanas években erősen előre tört a jazz-rock és nem volt "trendi" például egy "Stella by Starlight"-ot eljátszani, Jarrett gondolt egy merészet, és létrehozta a mára legendássá vált és még mindig aktív "Standard Trio"-t, majd elkezdte ránk zúdítani hatalmas lelke mennyei zenéjét az amerikai örökzöldek interpretációja által.
Őszinteség, hagyománytisztelet, modernitás és szív. Talán így lehetne címszavakban összefoglalni a Jarrett, Peacock, DeJohnette által fémjelzett hármas stílusát. Hamar meghódították a világot, teljes joggal. Talán csak kis hazánk egyes "jazz megmondó emberei" fanyalogtak még néhány évvel ezelőtt is, ha felhoztam Jarrett nevét. Jókat mosolygok magambam, mikor azt hallom tőlük manapság, ők a legnagyobb rajongói és mindig is azok voltak...
Imádom nézni a koncertvideókat, ahogy hanyag eleganciával, már-már nyeglén, de mégis a legnagyobb alázattal kisétál a színpadra fehér vászoncipőjében. Kínos pontossággal összehajtogatja kis törölközöjét és elhelyezi a zongora kottatartójának szélén. Leül a hangszerhez, arca, tekintete átszellemül. Ahogy leüti az első akkordot, máris borsódzik a hátam. Csontjaimig hatol, átjárja testemet a csoda, amit elővarázsol az instrumentumból.
Imádom játék közbeni éneklését, nyögését és "gimnasztikáit", amik hozzátartoznak fantasztikus egyéniségéhez.
Imádom, mikor bőgőszóló közben odaszól Peacock-nak: "Yeah, Gary!".
Imádom, ahogy áhítattal figyeli DeJohnette dobolását.
Imádom, mert mérhetetlen tudást kapott Istentől vagy a Sorstól (ahogy tetszik), és tökéletesen él ezzel az ajándékkal!
"No End"
27 évvel ezelőtt, egy napon (azt gondolom vasárnap vagy hétfő lehetett, az unalmasabb fajtából) Jarrett bevonult házi stúdiójába és teljes hangszerparkját igénybe véve, rögzített húsz dalt, melyek mindegyike száz százalékban improvizatív. Nincsenek előre megírt témák. Maga játszotta fel a dobot, basszusgitárt, gitárt, ütőhangszereket, zongorát és némelyik számban egyfajta kántálást is rögzített. Az eredmény egészen egyedülálló jazz-rock, country, pop, free, valamint a közel- és távol-keleti népek zenéit ötvöző muzsika lett. Leginkább Miles Davis zenekarában töltött éveire emlékeztetnek a rögtönzött darabok. (De meghallgattam volna, mondjuk egy "Four"-t Davis-től úgy, hogy Jarrett zongorázik!)
Ha egy szóval kellene jellemeznem a dupla albumot, azt mondanám: spirituális. Monotonitása, feszes, mégis szellős ritmikája, egészen furcsa állapotba helyezi a hallgatót. Felzaklat, de egyben megnyugtat. Kissé kezdem unni, mégis várom a következő "track"-et. Ez Jarrett mágiája! Nem hiszem, hogy rajta kívül, más képes lenne egy hasonló anyagot "eladni" a Közönségnek. Akkora kisugárzása van ennek az embernek (néha elgondolkozom, vajon ember...?!), hogy komolyan azt érzem, talán Bach, Mozart vagy Paganini játéka ragadhatta magával ilyen szinten a korabeli hallgatóságot. A Mester (én így nevezem) nem csak muzsikál, Ő közvetít. A világmindenség energiáit, erőit adja át nekünk, néha már zavarba ejtő nyíltsággal. Zenéje üzenet, útmutatás. Azt sugallja: légy nyitott minden jóra, szépre, ne törődj a konvenciókkal és söpörd le magadról a negatív dolgokat, mint egy szöszt a zakódról.
Elgondolkoztató, miért pont ezt a felvételt választotta most Jarrett kiadás céljából. Hiszen biztosan tele van a padlás jobbnál jobb -még meg nem jelent- triós és szólós anyagokkal. (Ezeket is nagyon várjuk, Herr Eicher!) Nos, sajnos nem látok a Mester fejébe, csak megérzéseim vannak ezzel kapcsolatban. A világ jelenlegi helyzetében (erkölcsiválság, érzéketlenség, etc.) szükség van ilyen mentális "vitaminbombára", mint a "No End"! Hiszek benne, hogy a Jarrett által kivetített fény átjárja porhüvelyeinket és rávezet minket a saját, édes és helyes utunkra.
Keith Jarrett kiválasztott. Közöl. Nekünk csak el kell fogadni, amit ad. Nyissuk meg minden kapunk, törjük fel a hétpecséttel lezárt kilincseket is.
Önnek húsz új üzenete érkezett, "No End" címen. Meghallgatás után törölhetetlen...
Keith Jarrett : No End (ECM 2013)
Keith Jarrett - elektromos gitárok, Fender basszusgitár, dob, tabla, ütőhangszerek, zongora
