Jarrett, Keith: Munich 2016 2019. november 25., Gáspár Károly
Keith Jarrett - Munich 2016 (ECM/Hangvető)
„München felett az ég...”
Ha jól számolom, immáron tizedik alkalommal bíz meg azzal a rendkívül megtisztelő feladattal Maloschik Róbert főszerkesztő úr, hogy Keith Jarrett által fémjelzett albumról értekezzek itt, a JazzMa.hu hasábjain.
Sosem titkoltam, sőt, eddigi kritikáimban már leírtam, hogy a magyar felmenőkkel is rendelkező zseniális zongorista, bizony a legnagyobb kedvencem, idolom, hősöm.
Jarrett egyesíti magában a jazz minden értékét, legyen szó mainstream-ről, jazz-rock felé hajló vonulatról, free-ről, Tőle csakis a „supreme” minőséget kapjuk.
Az ECM kiadó évtizedek óta szárnyai alá veszi Keith Jarrett felvételeit, így aztán nem meglepő, hogy ismét a német cég zászlaja alatt látott napvilágot a „Munich 2016”.
Szóló zongora koncertről van szó, melyet értelemszerűen 2016-ban, Münchenben adott a Mester a Philharmonic Hall-ban.
Sajnos, az utóbbi időben meg kellett szoknunk, hogy néhány évvel ezelőtti anyagokat tesz közkincsé az ECM. Hallani olyan információkat, hogy Jarrett betegséggel küzd, ezért nem játszik.
Persze triója pár esztendeje felbomlott -állítólag Jack DeJohnette szállt ki-, és mivel ezt követően azt nyilatkozta a zongorista, hogy nem kíván új hármast alapítani, ne csodálkozzunk, ha már „csak” archív felvételek által élvezhetjük Jarrett, Peacock és DeJohnette csodás muzsikáját, mellyel úgy újították meg a klasszikus zongora trió stílusát, hogy közben maximális tiszteletben és életben tartották a nagy elődök munkásságát.
Nos, így esett, hogy ezek után Jarrett kizárólag szóló projektjére koncentrált, és adott jó néhány koncertet, többek között Budapesten, a MÜPA-ban is.
Ezek közül választották most a müncheni hangversenyt „kiadásilag”, mely dupla lemez formájában jött ki.
Az első számmal ellátott CD-n hét mű csendül fel, ezek mindegyike a pillanat szülte improvizáció.
A kettes korongon nyolc „track” hallható; öt impro és három jazz standard, melyeket sokszor „vesz elő” a művész szóló koncertjei alkalmával.
Az „Answer Me, My Love” (Gerhard Winkler-Fred Rauch), az „It’s a Lonesome Old Town” (Harry Tobias–Charles Kisco), és a „Somewhere Over the Rainbow” (Harold Arlen–Yip Harburg) az említett örökzöldek.
Nincsen feltüntetve, de azt gondolom, ez utóbbiak a ráadás részét képezhették az estnek.
Annak ellenére, hogy minden Keith Jarrett koncert más és más, azért mégiscsak megvan nagyjából a „koreográfiája” -főleg- a szóló előadásainak.
Az utóbbi 10-15 évben építi fel általában úgy „az egyedül a színpadon” koncertjeit, hogy sötétebb, borongósabb, elvontabb rögtönzésekkel áll elő, majd az idő előrehaladtával „puhul”, és kezdi magából áramoltatni a leírhatatlanul ízléses, szívbemarkoló, romantikus muzsikát, amely mindenki számára láthatóvá-hallhatóvá teszi a Mennyek országát, még itt a földi létben.
Hasonlóan alakult ez a „Munich 2016” kapcsán is, de azért nem vált annyira élesen külön a disszonáns és a melodikus rész.
Jó példa erre a „Part XI” és a „Part XII”, hiszen előbbi végtelenül gyönyörű, léleksimogató dallamfolyam, míg a „tizenkettes” már igen-igen modern, virtuóz és free jazz irányultságú.
Ezek után következnek a standard-ek, a mainstream vonulat legjavával, és nagy-nagy szívvel „fűszerezve”.
A „Munich 2016”-ot hallgatva újra átjárt az érzés, hogy mekkora ajándék számunkra Istentől, vagy a Sorstól -kinek, hogy tetszik- Keith Jarrett!
Szépséges, érzékeny, ugyanakkor határozott billentése, zongora „sound”-ja, fenséges akkordjai, dallamvilága, hihetetlen improvizációs készsége. A zene iránt érzett alázata, stílusérzéke, eleganciája.
Mint minden Jarrett lemez esetében, most is azt tudom mondani: hallgassák, és repüljenek Vele!
Keith Jarrett: Munich 2016 (ECM 2019)
CD 1
1. Part I
2. Part II
3. Part III
4. Part IV
5. Part V
6. Part VI
7. Part VII
CD 2
1. Part VIII
2. Part IX
3. Part X
4. XI
5. XII
6. Answer Me, My Love
7. It’s a Lonesome Old Town
8. Somewhere Over the Rainbow
Keith Jarrett – zongora
