Jarrett, Keith: After the Fall 2018. március 07., Gáspár Károly

Keith Jarrett - After the Fall (ECM/Hangvető)

„A Lényeg”

1983 óta más szelek fújnak a jazz világában. Ebben az időszakban már-már úgy látszott, a mainstream vonulat teljesen háttérbe szorul, és a műfaj ringjében a bíró a fuzionális muzsika karját emeli magasba. Azonban feltűnt a színen három hős lovag, kiknek zászlajára díszes betűkkel a „Standards” felirat volt hímezve. Keith Jarrett, Gary Peacock és Jack DeJohnette voltak olyan bátrak, hogy az akkori trendekkel szembemenve, immáron 35 éve elkészítették első olyan közös lemezüket („Standards, Vol. 1”), melyen kizárólag jazz standard-ek szerepeltek. Aztán fogták magukat, és nemes egyszerűséggel meghódították a Föld nevű bolygót!

A zseniális amerikai, anyai nagymamája részéről magyar cigány származású zongorista (édesanyját Kuzma Irmának hívják), Keith Jarrett több mint harminc évig játszott a fent említett urakkal (csak a rend kedvéért: Gary Peacock - bőgő, Jack DeJohnette - dob), számtalan jazztörténeti jelentőségű albumot készítve, melyek többsége élő koncertfelvétel! Aztán -ha helyesek az információim- DeJohnette döntött úgy, hogy „bemondja az unalmast”, és kiszáll a hármasból. Jarrett nem gondolkozott új dobosban; el is mondta egy interjú keretében, nem fog többé klasszikus zongora triót alapítani. Na Jack, ezt jó’ megcsiná’tad...!

Azonban az ECM kiadó kifogyhatatlan kincsesládájából időről-időre kerülnek elő olyan anyagok, melyek még nem jelentek meg. Az évszaktól függetlenül -legalábbis Jarrett-tel kapcsolatban- „Jazz Mikulásként” tevékenykedő tulaj, Manfred Eicher most márciusban lepett meg minket egy 1998-ban, Newark-ban adott Keith Jarrett Trio koncert közreadásával, „After the Fall” címmel!

Dupla lemezről van szó; az első korongon öt, a másodikon hét jazz standard-et hallhatunk Jarrett, Peacock és DeJohnette előadásában. A repertoárt két részre osztanám, az általuk gyakran, és ritkán játszott darabokra.

Nos, a kezdő szám máris gondot okoz ilyen értelemben, mert a „The Masquerade Is Over”-rel (Herbert Magidson-Allie Wrubel) eddig csak a trió bemutatkozó albumán, a már fent említett „Standards, Vol. 1”-on találkoztam. Na de, ne bonyolítsuk a dógot, tegyük ezt is a „gyakran- mappába”, hiszen a kettő több mint egy... Minden esetre -mint mindig- Jarrett-ék olyan felütést adnak, hogy az ember csak néz maga elé, és azt kérdezi: melyik bolygóról jöttek ezek a muzsikusok?!

Folytassuk a többször műsorra kerülő dalok áttekintését. A CD 1-ről gyakorlatilag a „maradék” négyet is ide sorolom, mert a „Scrapple from the Apple”-t (Charlie Parker), az „Old Folks”-ot (Willard Robison-Dedette Lee Hill), az „Autumn Leaves”-t (Joseph Kosma-Jacques Prévert), és a „Bouncin’ with Bud”-ot (Bud Powell) előszeretettel „veszi elő” a zongorista. A CD 2-ről mindössze két kompozíciót helyeznék erre a polcra -méghozzá gyönyörű balladákat-, a „Late Lament”-et (Paul Desmond), és a „When I Fall in Love”-ot (Victor Young-Edward Heyman).

Jöjjenek azok a szerzemények, melyeket eddig kevesebbszer, illetve egy, melyet még sosem hallottam Jarrett-től! Sonny Rollins klasszikusa a „Doxy” nyitja a második részt, aztán egy jazz waltz következik, a szépséges „I’ll See You Again” (Noel Coward), majd vérbeli, „dögös” blues téma jön, Pete La Roca munkája a „One for Majid”. Mivel karácsony tájékán volt megrendezve a koncert, így Jarrett úgy gondolta, kedvez a közönségnek (ugye, hogy tud Ő kedves is lenni...?), és eljátszották a „Santa Claus Is Comin’ to Town”-t (John Frederick Coots-Haven Gillespie), egyfajta „groove”-os, leginkább calypso felé hajló lüktetéssel.

Ezek után jött az igazi meglepetés számomra, hiszen John Coltrane „Moment’s Notice”-át „first time” élvezhettem a Jarrett Trio előadásában! Nem igazán jellemző, hogy fúvós nélküli felállások játsszák a nagyszerű témát, de -természetesen- a Jarrett-féle interpretáció felér az „original” Coltrane verzióval!

Beszédes a címválasztás; „Zuhanás (vagy esés) után”. Jarrett ebben az időszakban épült fel a „krónikus fáradtság szindrómából” („Chronic Fatigue Syndrome”), ami valószínűleg túlterheltség okán alakult ki Nála, és két évig nem bírt koncertezni. Tehát gyakorlatilag visszatérő estjét hallgathatjuk az „After the Fall” kapcsán!

Keith Jarrett, ahogy hívom: a Mester nem tud csalódást okozni! Istentől, vagy a Sorstól (ahogy tetszik) kapott, felmérhetetlen tudását mindig alázattal használja! Úgy nyúl a standard-ekhez (is), mintha műtárgyak lennének, melyeket védeni, óvni kell, hogy fent maradjanak az utókor számára. Minden melódiába maximálisan beleviszi hatalmas szívét-lelkét, és a gyors, bravúr számoknak is ad egy jóféle keserédes ízt. Bevezetői külön művekként megállják a helyüket, hol J.S. Bach, hol későbbi, modern zeneszerzők darabjait megidézve, persze úgy, hogy minden pillanatban önmagát adja, és „copy”-nak nyoma sincs!

A Mester a Lényeget mutatja meg nekünk! Az őszinte, mélyről fakadó muzsikát. Azt, amit Charlie „Bird” Parker, Miles Davis, John Coltrane, és a többi géniusz megalkotott, elképzelt.

Azt a billentést, „time”-ot, swingelést, amire minden zongorista vágyik, amitől jazz a jazz!

Mostanság, a world music/crossover bűvöletében, és a pop zene jazzbe való egyre erősebb beszivárgása idején, újra küldetése van az eféle anyagoknak, hiszen azt üzenik: a jazz nem eladó, nem kiadó! A igazi jazz semmihez sem hasonlítható szellemisége, hangulata nem pótolható kütyükkel, gépekkel, napszemüvegekkel, és jazz fesztiválok/klubok színpadán „menőző”, stílusidegen bandákkal!

A JAZZ SZENT ÜGY, és adjunk hálát Istennek, vagy a Sorsnak (megint csak, ahogy tetszik), hogy van nekünk Keith Jarrett-ünk, Gary Peacock-unk, és Jack DeJohnette-ünk, akik rendíthetetlenül a Lényeget hozzák közel hozzánk!

Keith Jarrett - Gary Peacock - Jack DeJohnette: After the Fall (ECM 2018)

CD 1

1. The Masquerade Is Over

2. Scrapple from the Apple

3. Old Folks

4. Autumn Leaves

5. Bouncin’ with Bud

CD 2

1. Doxy

2. I’ll See You Again

3. Late Lament

4. One for Majid

5. Santa Claus Is Comin’ to Town

6. Moment’s Notice

7. When I Fall in Love

Keith Jarrett - zongora

Gary Peacock - bőgő

Jack DeJohnette - dob