Ávéd János: Have News 2016. június 20., Horváth László
Ávéd János Quartet – Have News (Hunnia Records)
Ávéd János (1983) rendkívül sokoldalú, tehetséges művésze a szaxofonnak, és a magyar jazz szcénának. Koncerteken is sűrűn bizonyítja tudását, rengeteg különböző formációnak a tagja, amelyekkel a jazz széles palettáját lefedik. Saját kvartettje 2013 óta működik a jelenlegi felállással: Ávéd János – tenorszaxofon, Fassang László – billentyűk (Hammond orgona, zongora), Horváth Balázs – bőgő, Sárvári-Kovács Zsolt – dob, ütőhangszerek. Tavaly augusztusban volt szerencsém élőben hallani őket a Debreceni Bor- és Jazznapok programjában, a Hammond orgona születésnapját ünneplő fellépők között. Aztán a közelmúltban kiadták a „Have News” című lemezt, szóval számomra is érdekes figyelni, hogy egy év alatt milyen irányba fejlődött tovább a zenekar.
A szaxofonos és az orgonista együttműködése már önmagában izgalmas lehetőségeket hordoz magában, hiszen mindketten erős zenei karakterek, és ebből a dinamikus duóból mindig előbújik valami egyediség. Ávéd János saját bevallása szerint is élvezi a közös munkát, idézem: „eltérő zenei hátterünkkel, de egységes zenei szándékkal kutatjuk, egy stílusfüggetlen zenei nyelv megvalósítását kamarazenei kvartett környezetben”. Ennél szebben aligha lehet ezt megfogalmazni.
A lemez még tovább viszi azt a zenei szabadságot, amit már egy évvel ezelőtt is lehetett érezni a zenekar munkáján, nehezen lehetne műfaji keretek közé szorítani, vagy beskatulyázni. Valóban egyszerre táplálkozik a free jazz, a klasszikus zene (főleg a múlt század zenéje), a progresszív irányzatok, és még rengeteg stílus elemeiből, de a vége mégis letisztult, csak a hangokra és hangzásokra építkező, erősen improvizatív zene. Bizonyos szempontból minimalista, más szempontból nem az. Nem a lágy, andalító hangzatok és a fülbemászó dallamok lemeze, nem tagadják meg a disszonanciát sem, ha épp azt érzik helyénvalónak, így aztán nem egy társasági beszélgetéshez, vagy egy autózáshoz hallgatható „háttérzene”, igenis oda kell rá figyelni, hogy az ember felfedezze a benne rejlő szépséget, vagy mondanám inkább úgy, zenei intellektust.
Tipikusan az a fajta lemez, amiről nehéz írni, mert nem egy adott hangulatot, vagy gondolatot tükröz, hanem olyan komplexitás van benne, amit úgysem tud átélni az, aki nem hallgatja meg. Mivel sokszor nagyon légiesen áramlik, sokszor pedig erősen töredezett ritmusokkal és dinamikával dolgozik, aki nem szokta meg ezt az elvontabb stílust, annak összefolyhatnak a dolgok, de valójában nincs két egyforma dal. Ebből a szabados építkezésből fakadóan nagyon sokat hagy a befogadóra, rengeteg értelmezési lehetőséget kínálva.
Fassang László a tudásához méltóan használja ki az orgona és a zongora adta lehetőségeket, a szaxofonnal együtt, egymás mellett, egymással szemben teremtik meg ezt a játékos környezetet, amelyen belül mindketten szabadon, szinte kötöttségek nélkül vándorolhatnak. A ritmusszekció ugyanígy részt vesz ebben az építkezésben, nem annyira egy stabil tempót és ritmust tesznek a két szólista alá, inkább ők is a hangszereikben rejlő lehetőségeket próbálják kiaknázni. Így aztán sokszor az az érzése támad a hallgatónak, hogy bár mindenki a maga útját járja, mégis egy mederben tartják a dolgokat, együtt indulnak, együtt érkeznek meg, és közben is ugyanúgy fenntartják a kapcsolatot egymással.
A lemez mindenképpen egy érdekes színfoltja a „magyar jazz diszkográfiájának”, szerintem kifejezetten jól sikerült, kitűnő zenészek közreműködésével egy meglehetősen egyedi hangzásvilágú, ambiciózus zenekar kísérletezgetései.
Az albumon volt néhány szám, ami első 2-3 hallgatásra is megnyerő volt, a „The Book” – egy lágyabb, a többihez képest kicsit könnyebben befogadható dallamvilág, de a Jerome Kern feldolgozás („All the Things You Are”) is nagyon jól sikerült, amely a lemez első és utolsó száma is – ezzel keretbe foglalva az albumot. A többi kompozíció is jó lett, amiket minél többször hallgat meg az ember, annál jobban tudja értelmezni, ezáltal élvezni is. Én csak bátorítani tudok mindenkit, hogy ne ijedjen meg ettől a szabadabb asszociációs zenétől sem, nagy értékeket fedezhetnek fel benne, ha a mélyére ásnak, és hagyják, hogy a lemez is mélyre ássa magát.
