Danilo Pérez, John Patitucci, Brian Blade – special gueat: Ravi Coltrane - The Legacy of Wayne Shorter
2025 március 26., szerda – Müpa.
A Ház, amelynek milliónyi ablaka van....
Egy spirituális meghívót kapott majd’ 1500 ember, aki részt vett tegnap a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben rendezett „The Legacy of Wayne Shorter” koncerten.
2000-től haláláig Shorter egy kvartettben játszott Danilo Pérez zongoristával, John Patitucci bőgőssel és Brian Blade dobossal.
Wayne Shorter a jazztörténet ikonja, zeneszerzőként és szaxofonosként pályája minden szakaszában maradandót alkotott, de zenei utazásának csúcspontja talán hármukkal alkotott -bátran jelenthetjük ki- a bolygó legmodernebb és legelőrelátóbb akusztikus jazz kvartettje volt. Fennállásuk alatt két Grammy-díjas lemez és számtalan -köztük Magyarországon egy debreceni (2002) és két Müpa-beli (2009, 2016) fellépés- elsöprő sikerű koncert mutatta: meghaladtak minden korábbi tételt, kitoltak minden létező korlátot a jazz értelmezésével kapcsolatban.
Mentoruk örökségét méltó módon ápolják egykori zenésztársai. Bensőségesen és intuitív érzékenységgel közvetítették annak üzeneteit. Az egész előadás alatt a zenészek közötti egymásra figyelés szintje folyamatosan lenyűgöző volt!
Ezen az európai turnén Shorter helyét nem más veszi át, mint Ravi Coltrane. Swamini Turiyasangitananda (Alice Coltrane) és John Coltrane fiaként kivételes családi örökségét nagy szeretettel ápolja, miközben saját zenei karrierjét több mint 30 éve hatalmas siker övezi.
A lenyűgöző méretű és energetikájú teremben már a kezdetkor feltűnt, hogy a közönségsorokat is megvilágítva tartották. Enyhe, rejtett impulzivitású, kedves fényeket kaptunk, hogy velünk, a közönséggel is egyfajta interaktivitást tarthassanak zenészeink.
Pérez-Patitucci-Blade triója olyan ihletett állapotban voltak jelen a színpadon, mint egy erős vár. Együttmozgásuk a szabad zenében egyetlen hatalmas tenyerévé váltak Coltrane megtartásának. Ravi Coltrane szárnyaló egyéni szabadsággal és természetességgel játszott.
A meghívás elhangzott, mi megérkeztünk, és utaztatóink által impresszionista módon elindulhattunk egy ház felé. A bőgő érzékeny futamaival, majd a dob óvatos kézzel történő megszólaltatásával, zenei léptekkel haladtunk, az alkonyi derengésben lépésről lépésre körvonalazódott ki egyre jobban és jobban a tájban álló milliónyi ablakszemű Ház. A kertbe érve a zene egyre sürgetőbbé váló tempójában fogtuk meg a kilincset, nyitottuk ki az ajtót és léptünk be ebbe a látszólag elhagyatott Házba.
A „Sanctuary” című kompozíció sugalmazására egyre bentebb és bentebb haladtunk, mígnem egyszer csak egy gyönyörű crescendo-val megelevenedni éreztük a Ház Lakóját - Wayne Shortert! Melegen üdvözölt, és innen Őmaga folytatta a Ház, azaz művészetének bemutatását. Atmoszférikus groove-val bontakozott ki közös zenei pályájuk hihetetlen gazdag hangzásvilága, forradalmian új elgondolásaival egyetemben. Négyük akusztikus hangzású muzsikája által életre kelt az Egy! Shorter leültetett bennünket, majd mesélni kezdett: összetartozásról, alázatról, felelősségről, barátságról, veszteségekről, tévedésekről, vigasztalásról - az ÉLETRŐL. Belesimultunk az alkotó legintimebb szférájába - elképesztő volt átélnünk a zene születésének pillanatait. Lelkes tapsviharral köszöntük meg ezeket a kompozíciókat.
A híres „Aung San Suu Kyi” dalt, a koncert egyik tetőfokaként hangos ováció kísérte! „Kedves Emberek, jól figyeljetek! Így, ahogy most, itt, csak egyszer játszom ezt el nektek!" És mi, lélegzetvisszafojtva olvadunk eggyé a zenével. Együtt ültünk a Ház tágas zeneszobájában, a milliónyi ablak szemén keresztül láthattuk, szinte „Zero Gravtity” hallgattuk, hogy hol a szél zenélt az ablaktáblákon, hol jég csillant meg, hol az napfény táncolt eső áztatta faleveleken, hol a végtelen csillagos éj bukkant fel…
Kincseket rejtő este volt ez! Shorter kompozíciói feledtették velünk saját életünk gondjait, emeltek ki bennünket egyéni sorsunkból az időtlenség tágas univerzumába! A Ház Lakójának ajándéka volt szférákon átnyúlva osztotta meg Önmagát velünk! Hatalmas erejű zenéjét a négy különleges művész individulaizmusán át adta oda. Lehetetlen kiemelni négyük közül bárkit is! Hiszen a Ház Lakójának lénytagjai ők: szemek, fülek, lábak, kezek, ujjak… Improvizációs képességük egyszerűen félelmetes volt. Együttjátékuk, érzékeny szólókkal és refrénszerűen visszatérő motívumokkal adta ki az egészet: az alkotást, az érzéseket; valamint az azokon messze túlmutató, végtelenül szabad alkotó lényt: magát a Ház Lakóját.
A koncert a csúcspontján ért véget. Így megyünk haza?! Örökké rabul ejtve bennünket ezen a síkon, nem engedve vissza földi otthonunkba? A vastaps után a történet a ráadás számmal zárult, Shorter kedvesen kikísért otthonából. Majd, ahogy távozásunkban visszanéztünk, megdöbbenve láttuk: nincs ott Ház! Semmilyen ház nincs ott! S tétován feltettük a kérdést: vajon tényleg jártunk ott? Vagy csak a képzeletünk játszott velünk? Ekkor a Quartet újból visszatért a színpadra, hogy zenéjük újból körbeöleljen. A második ráadásnál vált kézzel foghatóvá a bizonyosság! Jártunk ott és találkoztunk vele! A transzcendencia velünk maradt, még akkor is, amikor hazaérkeztünk, saját otthonunkba - ugyanis a szívünkben maradt Wayne Shorter senki máshoz nem fogható géniusza, az arany középút kalandora.
