Kikkel beszéltem? – 76. rész: Wynton Marsalis (2009. július 26. – Budapest Kongresszusi Központ)
Keddenként jelentkező sorozatomban azokról a külföldi jazz muzsikusról mesélek megtörtént eseteket, amelyek hozzám kapcsolódnak!
Aki nem mostanában született –mint én…-, az emlékezhet rá, hogy az első általam főszerkesztett jazz újság, a MaJazz 1995 októberében látott napvilágot. A cover story a Wynton Marsalis-szal készített interjúm volt. (Azóta is hálás vagyok érte Szűts Lászlónak a Sony Music Magyarország akkori igazgatójának, aki évek óta a MAHASZ elnöke, és Teresa Solomon-nak, aki rábeszélte az ingyenes interjúra Marsalis-t. És azt sem felejtem el, hogy amikor Wynton felvette a telefont a New York-i Sony irodában, így köszöntött: „Thank you Sir for calling!”)
Így nem volt kérdés, mikor 2008 őszén kaptam egy e-mailt New York-ból, hogy érdekel-e Wynton Marsalis a Jazz at Lincoln Center Orchestra-val, azonnal igent mondtam. Nem írom ide, hogy mennyi volt a fellépti díj, mert attól biztos hátast dobnának… Még szerencse, hogy a repülőjegyet az amerikai külügyminisztérium fizette! Ezért cserébe a budapesti amerikai nagykövetség akkori ideiglenes ügyvivője (a nevére már nem emlékszem…) lett a rendezvény fővédnöke.
Semmi extra nem volt a szerződésben. Utólag is csak azt kérték, hogy a beálló próba és a koncert között lehessen vacsorázni + plusz Marsalis szobájába egy normális zongorát vitessek. Mivel a BKK melletti Novotelben szállásoltuk el őket. Ott viszont olyan kis ajtók voltak, hogy egy normélis zongora nem fért be! (Mellékszál: A Budapest Jazz Orchestra tagjai jelezték felénk, hogy mire észbe kaptak, már csak drága jegyek maradtak. Gabi nagylelkűségének köszönhetően a legolcsóbb jegynél is olcsóbban adta nekik a belépőket!)
Ferihegyen vártuk az amerikaiakat, de csak a zenekar jött. Mikor kérdeztem, és Wynton hol van, jót röhögtek, és a zenekar beszédesebb tagjai kuncogva mondták, hogy a „Boss” az olasz turnémenedzsernő autójával jön.
A fiúk beszálltak az általunk bérelt fehér buszba. (Nem mikrobusz volt, hanem egy 40 személyes szuper járgány!) Gabi –kvázi felvezetőként- ment előttünk, mert kiderült, hogy a busz sofőrje kiskunfélegyházi és fél a pesti forgalomtól. Jó mi? És mi ezért fizettünk…
Amikor odaértünk az Üllői út-Körút kereszteződéshez pirost kaptunk, és az amerikai zenészek el voltak ájulva az Iparművészeti Múzeum tetőszerkezetétől. Jó hangulatban folyt a társalgás, jókat kacagtunk. Aztán megérkeztünk a Novotelhez. A zenészek becsekkoltak, közben a recepciós mondta, hogy Mr. Marsalis már megérkezett, és a kávézóban vár bennünket. Wynton nagyon barátságos volt, nagy huggin’ nekem és Gabinak is. Kérdezte a zongora már fent van a szobájában? Mondtam, itt olyan kis ajtók vannak, hogy azon nem fér be. De ne izguljon, mert a színpadmesterrel megbeszéltem, hogy a koncert után a zongorát fent hagyják, és amíg elbontják a dolgokat, addig használhatja. Nem nagyon örült neki, de belátta ez Magyarország…
A zenekari próba után ők felmentek a szobájukba, Gabi hazaugrott átöltözni és akkor majdnem 16 éves lányunkért, Karináért.
Én ott maradtam a vacsorát intézni a zenekarnak.
Aztán, amikor megjött Gabi és Karina a zenekar már öltözött volna az esti koncertre, de az öltözőkben nem volt vasaló. Gabi azonnal intézkedett, hozott egy vasalót a szállodából, és fél óra alatt egyenként kivasalta a zenekar fellépő ruháját. Az amerikaiak nem akartak hinni a szemüknek. Mondták, már sok felé voltak a világban, de ilyen „hospitalty”-t még sehol sem tapasztaltak.
Aztán felkonferáltam az „ESEMÉMY”-t. (Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy Wynton Marsalis-t mi hoztuk először Magyarországra!)
A zenekar fantasztikus hangversenyt adott azoknak, akik a Forma 1 mogyoródi futama után nem a Balatonra mentek…
A koncert szünetében az amerikai ügyvivő oklevelet adott át a kissé meglepett Wynton Marsalis-nak az amerikai kultúra népszerűsítéséért Magyarországon. (Aztán elhúzott, mint egy vadliba...)
A végén rengetegen nyomultak be az öltözőfolyosóra, hogy fotózkodjanak Wyton Marsalis-szal.
A BJO tagjait a színpadra tereltem fel, és ott készült az alábbi jazz történeti jelentőségű fénykép.
A végén Wynton Marsalis szólt, hogy velünk meg ő akar egy közös képet!
Utána átrohantam a szállodába, hogy a reggelit csomagolják be a zenekarnak, mert hajnalban fél hatkor indul velük a busz Ferihegyre.
Aztán augusztus 3-án egy pozitív hangú írás jelent meg a neten! (Jé, hát ilyen is van?)
A cikkben emlegetett hölgy természetesen Gabi, az úr pedig én vagyok.
