JazzMa

Friss Hírek

Kis hírek – friss hírek2024. december 04.
Quartet Diminished: Deerand2024. november 29.

Hírek

„Kedvenc énekeseim” – 27. rész: Zsula Rebeka (Amszterdam)

Ebben a csütörtökönként jelentkező sorozatban az itthon és külföldön élő magyar jazz énekesnőket kérem, meséljék el, eddig mely énekesek voltak rájuk a legnagyobb hatással.

zsula-rebeka.JPG

Diana Krall

Soha nem felejtem el az első jazz koncert élményemet, amit 15 évesen egy Diana Krall hangversenyen élhettem át.

Bevallom, mindig is felnéztem azokra az előadókra, akik az éneklésen kívül, hangszeres tudásra is szert tettek, habár Diana Krall zongoristaként kezdte pályafutását.

Számomra az énekesek ezáltal képesek voltak egy magasabb szinten bevonódni a zenébe, és eggyé válni a zenekar tagjaival. Ezen kívül részese lenni annak, hogy egy előadó pillanatok alatt képes elnyerni el a közönség bizalmát szeretettel és odafigyeléssel az már csak hab volt a tornán. Diana tudott mesélni és szórakoztatni, mintha éneklésével beszélt volna a közönséghez. Ízlésesen és könnyedséggel nyúlt a számokhoz és a számok hangszerelésében hangszeresként való megközelítése is hallható.

Autentikus volt és humoros, a zenekari összhang pedig példaértékű volt. E pillanatok megélése közben, szinte már biztos voltam benne, hogy ez lesz az én utam.

https://www.youtube.com/watch?v=D7ESOS8naIU&list=PLyGv_1HMrC0JZ2XW-SDvfOJ2EYU5EMPzp

Winand Gábor

Szerencsésnek tartom magamat, hogy az Etűd Zeneiskolás éveim alatt Winand Gábortól tanulhattam. Egy igazi példaképpé vált számomra, akitől zeneileg rengeteget merítettem. Lenyűgözött a zene iránti alázatossága és az a zenei tudás, ami éneklésében és hangszeres játékában is megmutatkozott.

Az improvizációval való megismerkedésem nagyon nagy hatással volt rám. Az a határtalan kreativitás és a pillanat szabadságának megélése még különlegesebbé tette ezt a műfajt.

Inspiráló volt Gábor improvizációját hallgatni, hiszen hangszeresen tudása és a zeneelmélet elsajátítása egyszerre volt jelen minden egyes hangjában. Éppen ezért, végtelen volt az eszköztára hiszen a jazz különböző stílusaiban is jártas volt. Ez az album több szempontból is különleges hiszen két nyelven is énekel, azonosulva kubai felesége Elsa Valle gyökereivel. Az albumon Ramon Valle kíséri zongorán és Eric Vloeimans trombitán működik közre.

https://www.youtube.com/watch?v=uCU_IwF9228&list=OLAK5uy_mF3HxBWGVyp3NKYvnTYAQZMxVedABfH2U&index=2

Cyrille Aimée

Mikor először meghallottam Cyrille-t azonnal beleszerettem. Van benne valami dög, ahogyan énekel és improvizál, mind emellett egy stílusos visszafogottság is jellemzi.

Számos improvizációját elemeztem és tanultam, ami nagyon motiváló volt a fejlődésem során. Improvizációjának elemzése sokat hozzáadott a saját eszköztáram bővítésére, és abban lelkesített, hogy énekesként egyre több elméleti tudással rendelkezzek.

https://www.youtube.com/watch?v=BWrILlPxdpQ&list=PL2BHqpQVTk2hBNJT7Y6KzcyyaGIsIKris&index=1

Sara Gazarek

Sara Gazarek-et az egyik legautentikusabb énekesnek tartom, a színpadi jelenléte egyszerűen magával ragadó. Csodálatos az az ősi erő, olykori gyengédség, ami a hangjában rejlik, és az érzelmi töltet, ahogyan átadja a számok történetet.

Szerencsém volt személyesen megismerni az Erasmus programom szemeszterében, és a lehető legtöbb tudást beszippantani ez idő alatt. A vele való közös munka ébresztett rá igazán, milyen hosszú utat kell bejárni ahhoz, hogy egy zenei szám kiforrja magát, és minden aspektusa egy darabba álljon össze.

Sara technikailag egy nagyon képzett énekes, ami egy jó adag ösztönösséggel párosul. Ennek az albumnak a címe ‘Thirsty Ghost’, amin saját szerzeményei hallhatók Kurt Elling produceri hozzájárulásával, ami Grammy jelölést is kapott 2019-ben.

Energikus, igazi mai hangzás jellemzi a számokat stílusos hangszereléssel. Inspiráló hallgatni amikor egy zenekar ennyire egyben van.

Saját zenekara mellett egy vokális csapat tagja is, ahol négy énekes társával együtt írják, hangszerelik, majd kiadják saját szerzeményeiket. Ennek hallgatását kihagyhatatlan lenne nem ajánlani :)

https://www.youtube.com/watch?v=p_KVI1uoHyM&list=PL-zaVxR9IlvGpCV_6079ixzwhJW-CoIau&index=1

https://www.youtube.com/watch?v=CwAyTZa4bjo&list=PLFp68iQjTTiweLMrj43CGWB-hbtzryUt5

Avishai Cohen

Az egyik legmeghatározóbb előadó, aki hatással volt rám a zenei pályám során az Avishai Cohen jazz bőgős. Az éneklés mellett legalább annyira szenvedélyem a zeneírás és hangszerelés, éppen ezért rengeteg instrumentális zenét hallgatok.

Cohen ritmikussága és dalai összetettsége kivételes és az a könnyedség, ahogyan játszik a tempók és ütemmutatók váltakozásaival mindig is lenyűgözött.

Szabadon, de mégis tudatosan (ki)használja a hangszerében rejlő lehetőségeket, a dinamikájával pedig hangszere életre kel. Albumjain énekelni is hallhatjuk, ami egy tiszta autentikus hangzást ad az albumoknak.

A választott albumom, ami az elmúlt időszakban nagy hatással volt rám az a „Two Roses”, melynek dalai orchestrára íródtak, habár hangszeres játékán kívül éneklését is több alkalommal hallhatjuk.

https://www.youtube.com/watch?v=o0nlBicLp18&list=PLXKbKdgtSO8R4h8xwkxdjhAIJI9zczZyX&index=1

hangfoglalo.jpg

nka-logo.jpg

Vissza a hírekhez