Lukács Miklós „Timeless” elő-lemezbemutató
Lukács Miklós – cimbalom.
Lukács Miklós egyedülálló arányérzékkel ötvözi a jazzt, a klasszikus- és a népzenét.
„A zongora hatását, élményét szeretném megjeleníteni cimbalomszerűen.” – fogalmazta meg ezen a kivételes estén, melynek keretében az alkotó saját szándékaiba, értelmezéseibe vezette be a résztvevőket.
A szeptember 20-án megjelent lemez meglepetése, hogy jórészt közismert dalokat dolgoz fel. A popzene klasszikussá, a kortárs pedig populárissá nemesedik ezen az albumon.
A múltból inspirálódó, jövőt jelenbe hozó zenéhez az ISON kávézó helyszíne modern, letisztult környezetet hozott. A megérkezők viszont hiába keresték volna a cimbalmot a teremben. A lemezbemutatón csupán hangszórók és egy laptop volt a hangszer. A stúdiólemezből csupán három számot hallgattunk meg és elemeztünk, a beszélgetés mégis egyedülálló, felejthetetlen élmény volt.
A „Timeless” című lemez végtelenül áramló időérzékelést mutat. A „Norwegian Wood” című számot kivéve mindegyik mű lassú, vagy legfeljebb közepesen gyors.
Az első dal misztikusan kezdődik. Kromatikus lejtő, pulzáló basszus, húrlábakon túli glissando. Meglepő, amikor ennek nyomán egy rég hallott, jól ismert dallamot fedez fel a befogadó. Keith Jarrett „My Song”-jának minden szólamát átadja Lukács Miklós cimbalomjátéka.
Az „Over the Rainbow” Dorothy karaktere hol játékosan, sokszor felszaladó arpeggiókkal, hol mélyen, sok vendéghanggal ábrándozik.
A Volt egyszer egy Amerika című film mindennapi diszharmóniáitól teljesen eltér a „Deborah’s Theme”. Az egyetlen tiszta, angyali szereplőhöz meleg, fokozatosan emelkedő kompozíció társul. Lukács Miklós egy üveghanggal kezdi a művet: úgy hallható egy mélyebb húr magasabb felhangja, ahogy a föld fölött járnak a nem evilági emberek. Egyre sokszínűbb, intenzívebb a zene, majd új fényben „viszonthalljuk” a témát. Végül Lukács Miklós a csúcsponti hanggal zár.
A „Gloomy Sunday”-t most már háromféle feldolgozásban lehet hallani Lukács Miklós lemezein. Először a „Cimbalomduó – Összehangolva” albumon, majd a Cimbiózis Trió „Budapest Anzix”-on – érdemes meghallgatni őket, hogy közelebb kerüljünk a most megjelenő albumon hallható változathoz.
A dallamvezetés érzékeny és szívbe markoló. Lélegzetelállítóak a dinamikai váltások. Érdes, érdekes, mikor Lukács Miklós a húrok találkozását emeli ki egy disszonáns hangközzel. Később még a biztos kiindulást jelentő alaphang is módosul. A tempó egysége és a klasszikus felépítés mégis feloldja a tragikus eredetet. Így ad vigaszt a gyönyörű hangzás. Egyszerre diszharmonikus és fényes benne a sok vendéghang.
Bernstein „Somewhere”-je rengeteg halk jazzfutammal szólal meg a cimbalmon. Finom egyensúlyt ad a fényes témához a számtalan kilépés a hangnemből.
A lemez utolsó kompozíciója egy különleges Lukács Miklós műalkotás. Az „Aura – Hommage à Péter Eötvös” talán egyfajta elköszönés a mestertől, akinek közelében csaknem 20 évig dolgozott a cimbalomművész. A művet hallgatva különleges térbe kerülünk. Ha ismerjük a címet, érezhetjük a mű „auráját”. A hangzás olyan, mintha két cimbalom szólna. Pedig csak arról van szó, hogy Lukács Miklós egyidőben körömmel pengeti a varázslatosan szép dallamot és ujjbeggyel játssza a kíséretet.
December 11-én, az Opus Jazz Clubban lesz hallható a varázslatos „Timeless”. A koncertváráshoz, vagy otthoni, privát lakáskoncertekhez egyaránt jól jön, hogy a CD már most megrendelhető a BMC Records weboldaláról.
