Kikkel beszéltem? – 9. rész: Jan Garbarek (Sportcsarnok, Szeged – 1984. november 10.)

Keddenként jelentkező sorozatomban azokról a külföldi jazz muzsikusról mesélek megtörtént eseteket, amelyek hozzám kapcsolódnak!

Közvetlenül a Jan Garbarek Group (JG – szaxofon, David Torn – gitár, Eberhard Weber – elektromos bőgő, Michael DiPasqua – dob) koncertje után az egyik öltözőben Gabrbarek nyilatkozott a magyar újságíróknak. Kiss Imre azonban csak egyenként engedte be a riportereket. És mit gondolnak ki volt az első? (A helyes megfejtéseket ne küldjék be sehova!) Igen, én! A többiek persze nem örvendeztek ennek… Viszont KI hatalmas g.eci volt, mert a feleségemet sem engedte be, pedig direkt Garbarek miatt jött le velem Szegedre.

Mint már írtam az elmúlt hetekben, szó szerint nem tudom felidézni a beszélgetést, mert minden ilyen anyag legépelt szövegét bele kellett tenni a műsorborítékba.

Amire emlékszem, nagy vonalakban felidézem most. Azzal kezdtem, hogyan jutott eszébe 15 évesen azt a felvételt beküldeni a norvég rádióba, amin John Coltrane-t játszott 15 éves korában? Nagy csodálkozva rám nézett, és megkérdezte, hogy ezt honnan tudom. Mondtam neki, hogy évekkel ezelőtt olvastam a Jazz Forum-ban. Ezen szintén elképedt, és megkérdezte, azt lehet Magyarországon kapni? Mondtam neki, jár a Magyar Rádiónak.

Aztán azt is kérdeztem, hogy az imént a koncerten nem csak legutóbbi lemezükről, a „Wayfarer”-ről játszottak, hanem számomra teljesen ismeretlen témákat is. Erre elmondta, hogy miután befejeződik a mostani turnéjuk, akkor lesz 2 hét szünetük és mennek a Rainbow Studi-ba, Oslo-ba, hogy felvegyék az ECM-nek a következő lemeze anyagát.

Megkérdeztem, és már tudja, hogy mi lesz az LP címe. Erre azt válaszolta: „It’s OK to Listen to the Gray Voice”. Meglepetésemben az csúszott ki a számon: what? Erre megismételte.

Nem tudtam megkérdezni tőle, hogy ez a cím honnan jött, mert benyitott KI és mondta, fejezzük be, mert három helybeli újságíró is szeretné feltenni a kérdéseit.

Erre Garbarek megkérdezte tőlem, hogy ennyi elég a Magyar Rádiónak? Mondtam, még sok is. Ezen elmosolyodott. Majd megkérdezte K.I.-t, ki viszi másnap hajnalban a reptérre. Erre K.I. azt válaszolta, majd a Róbert.

Ott és akkor tudtam meg, hogy sokat nem alhatunk Gabival, mert fél ötkor van indulás, hisz reggel hétkor van nekik „check in” Ferihegyen. Csak érdekességként említem, hogy Sipos Bandi Barkas buszával utaztunk. Igaz, nem nagyon szívesen szálltak be, mert kiderült, hogy egy ilyen NDK-s járgányban utazott a halálba Colin Walcott is. David Torn volt a legbátrabb, így ő ült előre. Gabi, én és Michael a második sorban foglaltunk helyet, míg a hátsó sorban Jan Garbarek és Eberhard Weber ült. Weber végig aludta az utat, Garbarek pedig kazettás magnón hallgatta az előző esti koncert felvételét. (Hogy ki és hol másolta ki neki éjszaka, azt nem firtattam…)

Miután Pest felé már kezdett világosodni és Garbarek is túljutott a 90 perces BASF kazettán, egyszer csak megveregette a vállam, és amikor hátra fordultam, azt mondta: „Szörnyű! Le vagyok taglózva. Nagyon jóban voltam Colin-nal. Írok az emlékére egy dalt. Még nem tudom, mi lesz a címe, de az már biztos, hogy az A-oldal első felvétele lesz!”

Most hogy ezeket a sorokat írom, látom csak, az a címe az 1985-ben kiadott „It’s OK to Listen to the Gray Voice” LP első felvételének, hogy „White Noise of Forgetfulness”.

https://www.youtube.com/watch?v=BqWWNRMlyLI