JazzMa

Friss Hírek

Kis hírek – friss hírek2024. október 21.
Joy,Samara: Portrait2024. október 15.
Zsoldos Béla: Prémium2024. október 14.

Hírek

Magyar Jazz ABC – 391. rész: Finok Zoltán

Magyar Jazz ABC: Ezt a minden szerdán jelentkező sorozatot 2011 április elején indítottam Csányi Attila barátom hathatós közreműködésével. (Sajnos, ő már nincs közöttünk, hisz 2016. augusztus 4-én elhunyt.) 150 hónapos ez a rovatunk. Abbas Muráddal kezdtük és jelenleg Finok Zoltánnál tartunk. 12 év és 6 hónap alatt eddig 391 előadót és együttest mutattunk be Önöknek!

Finok Zoltán

finok-zoltan-jpg.jpg

1965. július 20-án született Mohácson.

A helyi zeneiskolában kezdett klarinétozni, majd a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola kihelyezett Zenei Tiszthelyettesképző Iskolájában tanult 1979-től 84-ig.

Ezután felvételt nyert az ország első szám fúvószenekarába, a Honvéd Központi Zenekarba, amelyben 5 évig játszott.

Szaxofonozni Papp Józseftől tanult 1986-tól 89-ig a Postás zeneiskolában, majd a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola Jazztanszakán 1992-ben szerzett oklevelet.

Játszott a Stúdium és az Oldsmobile dixieland együttesekben.

De szerepelt a Radnóti-, József Attila- és Madách Szinházak, valamint a német Roncalli cirkusz zenekaraiban.

1997 és 99 között a Hot Jazz Band tagja volt, szerepel a „Szívedben titokban” ímű régi magyar slágereket feldolgozó CD-jükön.

Két évig volt tagja a Rendőrség Központi zenekarának, a Police Big Bandnek.

Magyarországi fellépések mellett külföldi fesztiválokon és klubokban is fellépett: Dániában, Németországban, Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban, három alkalommal a Kanári-szigeteken, ahol összesen 6 hónapot töltött.

2000-ben alakította a Jazz Steps zenekart, amely a swing-mainstream stílust képviseli. Felléptek többek közt a Bartók Rádió Klasszikus és Jazz sorozatában, a Zsámbék Jazz Open rendezvényén, a Művészetek Palotája 2005-ös Jazztavasz és Swing Fesztiválján.

Saját klubjuk van.

2002-től három koncertkörúton szerepeltek az ország különböző városaiban Armstrong egykori klarinétosával, Joe Murányi-val, aki közreműködik a „Jump for Me” és a „Fifty-Fifty” című CD-iken.

2004-óta a Swing Kultúráért Alapítvány elnöke, létrehozója a Bánk-i Louis Armstrong Fesztiválnak.

1994 óta éve tanít. Megszerezte az angol The Associated Board of the Royal Schools of Music tanári diplomáját.

https://www.youtube.com/watch?v=iO8OITx3kGM

hangfoglalo.jpg

nka-logo.jpg

Vissza a hírekhez