Polly Gibbons és az angol-magyar kooperáció
Péntek délután az Érdi Jazz Fesztivál, este pedig a Budapest Jazz Club vendége volt az angol vokális jazz kiválósága, Polly Gibbons. Az énekesnő is emlékezett rá, hogy 8-9 évvel ezelőtt már fellépett a klubban. Meg kell vallanom, hogy elmulasztottam a hajdani koncertet, amit így utólag már nagyon sajnálok, tehát összehasonlításra, zenei fejlődés bemutatására ne várjanak ebben az írásban.
Már írtam, hogy két fellépésük is volt a művészeknek pénteken, ebből kifolyólag némi késéssel kezdődött az esti koncert. Talán jobb lett volna már eredetileg is későbbi kezdést meghirdetni, hiszen az Érd-Budapest távolság leküzdése magyar viszonyok között nem percekben mérhető.
A két fellépésnek viszont előnye is volt, láthatóan/hallhatóan összerázódott csapat fellépésének volt tanúja a jelentős létszámban megjelent magyar és külföldi közönség.
Most pedig következzék azok névsora, akik az énekesnő zenei kíséretét adták: Oláh Krisztián – zongora, Orbán György – bőgő, Serei Dániel – dob. Az egyik legjobb magyar formáció tagjairól van szó, akik esetében az összeszokottság maga a természetesség.
Az énekesnőnek mostanában jelent meg „As It Is” címmel legújabb albuma, de nem ez volt reflektorfényben a koncert során, hanem inkább korábbi lemezeiről válogatott ismert és - legalább is általam - kevéssé ismert dalokat, standardeket.
Az első részben előadtak három standardet is a nagyon ismert kategóriából: Love for Sale (Cole Porter), Honeysuckle Rose (Fats Waller–Andy Razaf), You Don’t Know What Love Is (Gene de Paul–Don Raye). Gondolom, ezeket minden jazzkedvelő ismeri, de volt egy szám az Oklahoma musicalből (Richard Rodgers–Oscar Hammerstein) is, továbbá a „Don’t Be on the Outside” (Sid Wyche–Mayme Watts–George Kelly) című szerzemény is. Ez megtalálható a neten is (természetesen nem az Oláh Krisztián Trióval):
https://www.youtube.com/watch?v=hAjtWXH8_NM
A lemez gyűjtőknek írom, hogy ez a darab a művésznő „Is It Me…?” című, Resonance kiadású CD-jén jelent meg.
Nyolc szerzemény előadása fért az első részbe. Már a szünetben végzett technikai átszerelésből sejthettük, hogy némi szokatlan megoldással fog kezdődni a második rész.
Így is lett, az énekesnő ült a zongora mögé és kísérte énekét a „My Own Company” című darabban, de úgy, hogy még a szám vége előtt visszacserélte a helyet Oláh Krisztiánnal és így visszaállt az eredeti énekesnő - kísérő trió felállás.
Ezután következett Horace Silver gospel témája, a „Permit Me to Introduce You to Yourself”, amely az énekesnő „All I Can Do” című lemezén található, de a neten is meghallgatható.
https://www.youtube.com/watch?v=kK0BA1_DrfQ
Ha már neten fellelhető zenei ízelítőket ajánlok az olvasóknak, egyet még feltétlenül javasolnom kell, mégpedig az Art Blakey and the Jazz Messengers legnagyobb siker számának előadását Polly Gibbons-szal. Ezt a darabot még Bobby Timmons írta a Jazz Messengers legjobb periódusában (igaz több periódust is hívhatunk így) és később Jon Hendricks írt hozzá szöveget a Lambert, Hendricks and Ross énekes trió számára.
https://www.youtube.com/watch?v=I5FFkB00QWo
A műsor a „Stormy Weather” (Harold Arlen–Ted Koehler) című darabbal zárult, pontosabban zárult volna, de a meghajlás után a közönség még kikövetelt egy ráadást is, ami nem volt más, mint George & Ira Gershwin szerzeménye, a „But Not for Me”.
Jó koncert volt. Jó hangi és előadói adottságokkal rendelkező énekesnőt érezhetően tovább csiszolták az amerikai producerek, zenei rendezők, zenésztársak, már majdnem úgy szól, mint egy született amerikai énekesnő.
A magyar kísérő triót csak dicsérni lehet, ha kellett kísértek, ha kellett szólóztak. Annál nagyobb dicséret nem igen várható el egy angol anyanyelvű művésztől, hogy majdnem tökéletesen mondja a magyar neveket (többször is az est folyamán) a zenészeinek bemutatásánál.
