JazzMa

Friss Hírek

Kis hírek – friss hírek2024. október 22.
Joy,Samara: Portrait2024. október 15.
Zsoldos Béla: Prémium2024. október 14.

Hírek

Kikkel beszéltem? – 6. rész: JoAnne Brackeen (Fórum Szálló – 1984. október 6.)

Keddenként jelentkező sorozatomban azokról a külföldi jazz muzsikusról mesélek megtörtént eseteket, amelyek hozzám kapcsolódnak!

jb.jpg

A JoAnne Brackeen Quartet (JB – zongora, Joe Henderson – szaxofon, Buster Williams – bőgő, Billy Hart – dob) 1984 októberében turnén volt Magyarországon, amelynek állomásai a következők voltak: október 5. – Vigadó, Budapest, október 6. – Szeged, október 8. – Nagykanizsa.

Az érdekessége ennek, hogy mi (me and my lovely wife gabriella) ott voltunk a koncerten, és utána az öltözőben bemutatatott engem az amerikai muzsikusoknak, és megkérte őket, hogy másnap délelőtt a Fórum Szálló teraszán nyilatkozzanak nekem. Mindegyikük első szóra belement.

Majd másnap délelőtt 10 órakor megjelentem Sony kazettás magnómmal rögzíteni a beszélgetéseket. Először JoAnne Brackeen szobájába telefonáltam fel a portáról. Már ébren volt és mondta, hogy már várt, rögtön jön. Jött is úgy 10 perc után. Kiültünk a teraszra, erre kijött egy pincérnő és mondta, hogy még zárva vannak. Mondtam, minket nem zavar, csak egy riportot készítek a hölggyel, aki világhírű amerikai jazz zongorista. Erre a pincérnő vágott egy pofát. Erre mondtam neki, egyébként a szálloda vendége.

Aztán végre elkezdhettük a riportot.

jb-lp-cover-1984.jpg

Először az abban az évben megjelent lemezéről (AFT) kérdeztem.

Utána, hogy hogyan állt össze ez a világválogatott (ezen jót nevetett) kvartett, amellyel előző este tomboló sikert aratott a Vigadóban.

Kedvesen válaszolgatott, de ahányszor elhaladt egy 2-es villamos a Dunap-parton, mindig összerezzent.

Aztán jött az előbbi nem túl barátságos pincérnő, és kierőszakolta, hogy rendeljünk tőle…

JB ásványvizet benne egy szelet citrommal –a csaj úgy nézett rá, mintha valami baja lenne az agyával-, én meg egy feketét.

Folytattuk tovább a riportot, mikor 5-10 perc múlva megjelent a mísz pi..a, és letette az ásványvizes poharat citrom nélkül JB elé, aki felvonta szemöldökét és annyit kérdezett: Where is the lemon? A pi...a vágott egy pofát, letette elém a feketét. Majd egy perc múlva visszajött és undorkodó pofával beleejtette a pohárba a citromot…

Mivel eredetileg 15-15 perc volt megbeszélve a riportokra, és JoAnne Brakeen-nel már 20 percnél tartottunk, megjelent az asztalunknál Buster Williams, így JB befejezte a mondatot, megköszönte, hogy ilyen tájékozott vagyok, és hogy ilyen jókat kérdeztem, majd felállt és átadta helyét Williams-nek.

Mondanom sem kell a pincérnő egyből ott termett a számlável, amit én szemrebbenés nélkül kifizettem. Még jattot is adtam neki…

hangfoglalo.jpg

nka-logo.jpg

Vissza a hírekhez