A jazz helyszínei - Újszegedi Sportcsarnok, Szeged
A hatvanas évek végén Dávid Károly Kossuth-díjas építész – aki korábban többek között a Népstadion tervezését is irányította – sportuszodát tervezett Szegedre. Aztán az „újratervezés” után 1974-ben, a megvalósításnál kivitelezési és statikusi hibák miatt tornacsarnokká vált. Azért a biztonság kedvéért 1979-ben mellé penderítettek egy nyitott uszodát, hogy a valóság nagyjából tükrözze azért az elképzeléseket.
A Tisza Volán kézilabda csapata, majd ugyanezen egyesület, de már Pick Szeged néven sok emlékezetes csatát vívott az „Újszegedi Sportcsarnok” néven emlegetett arénában. Időnként nagy létszámú rendezvények is zajlottak itt, iskolai évnyitók, népzenei találkozók, rock koncertek (nyolcvanas évek közepén P. Mobil, LGT) egyebek. Ha az Ifjúsági Ház előzetesen kicsinek bizonyult, akkor a Sportcsarnok lett a helyszín.
Teljesen biztos írott irodalma nincs a legendás éveknek, főleg a szemtanúk visszaemlékezései, esetleg korabeli plakátok jelenthetik a bizonyosságot. Ami a jazz, fúzió vonalat illeti, az első emlék 1976 májusa, amikor a lengyel SBB együttes lépett fel. Jozef Skrzek, Apostolis Antymos és Jerzy Piotrowski a bemutakozó lemezük megjelenése után indult közép-európai körútra, és jutott el Szegedre. Jómagam 15 évesen első nagy koncertemen vettem részt. Ami máig megmaradt bennem, az a hatalmas hangerő, a rengeteg néző (legalább kétezren voltunk), és az akkor még furcsa zene, ami már nem rock, de még nem jazz-rock, rengeteg instrumentális rész és abszolút nem zavaró, de azért furcsa lengyel énekhang. Óriási élmény maradt, elkezdtem a lemezeiket beszerezni a következő években, és természetesen igaz szegediként az EAST fanatikusa lettem, hiszen rájuk is (hallhatóan) nagy hatást tett a lengyel zenekar.
Aztán sokat kellett aludni a legközelebbi, immár tényleg jazz koncertig, de megérte a várakozás. 1984. november 17-én a Magyar Rádió és a Szegedi Ifjúsági Ház szervezésében a Jan Garbarek Kvartett lépett fel a csarnokban. Nagyon el voltunk kényeztetve, hiszen egy hónappal korábban, októberben az Oregon együttes tette tiszteletét Szegeden az Ifjúsági Házban (sajnos, Collin Walcott egyik utolsó fellépése volt). Az ECM vonal nagyon népszerű volt Magyarországon, a fentiek alapján Szeged is kapott belőle rendesen. Szerencsére.
A Garbarek fanatikusok a norvég szaxofon zseni „Wayfarer” című lemezét hallgatták rongyosra már egy éve (1983-ban jelent meg), rajta Bill Frisell érdekes, elnyújtott gitár hangjaival. A gitáros egyre népszerűbb lett, az „In Line” című lemeze már a boltokban volt, izgatottan vártuk a fellépést. Aztán megjelentek a plakátok, és rajta a zenekar összeállítása: Jan Garbarek, Eberhard Weber, Michael DiPasqua, és … David Torn. Ez utóbbival nem nagyon tudtunk mit kezdeni. Azt nem sejthettük, hogy akkor már lázasan készült a kvartett a decemberi Oslo-i felvételekre, ahol is ugyanez az összetételű együttes vette fel az „It’s OK to Listen to the Gray Voice” című lemezt, ami aztán 1985-ben jelent meg.
Torn egyébként gyorsan megszerettette magát a közönséggel, hasonlított a játéka Frisell-éhez, de a szólóiban, meg kíséret közben is rengeteg torzított hangot játszott, végig „pedálozta” a koncertet.
A Szegeden először fellépő Garbarek megerősítette a helyét szívünkben és a lemezgyűjteményeinkben. Bármennyire is nem volt jó a Sportcsarnok akusztikája, ennyi ember máshol nem fért volna el, az újdonság varázsa pedig elnyomott minden negatív hatást.
Az Újszegedi Sportcsarnok, mint koncert helyszín, örökre az emlékeinkben marad.
A képekért külön köszönet Sztraka Ferinek, aki természetesen ott volt a koncerten.
