Márkus József 75 éves

Aki ismeri székesfehérvári Jóska barátunkat, az tudja, hogy nagyon akkurátus ember. Így jöhetett létre az a faramuci helyzet, hogy hiába küldtem el neki (szerintem) időben az ünnepi interjúkérdéseket, csak mára sikerült (többszöri javítgatás után…) a végleges válaszokat megszülnie…

1) Hol és mikor születtél?
– 1942. január 24-én születtem a Békés megyei Szeghalom nagyközségben (évszázadok óta járási székhely, ma már város).

2) Volt a családodban előzménye a zenélésnek?
– Szüleim, nagyszüleim hangszeren nem játszottak, a szomszéd Pali bácsi amatőr hegedűjátékát szívesen hallgattam. Egyébként a szüleimnek kellemes énekhangjuk volt, édesapám a Csongrád megyei Szentes városában járt középiskolába, ahol tagja volt az iskolai fiúkórusnak, neki szép, mély (bariton?) hangja volt. Anyám Debrecenből származik, érdekességként említem meg, hogy szüleivel ő ott épp a városi "Zenede" épületében lakott. Gyerekkoromban szüleim gyakran kaptak meghívást esküvőkre, lakodalmakba; olyankor kikönyörögtem, hogy engem is vigyenek magukkal. Ők kedvelték a közös nótázást, én olyankor inkább Rácz Elemér prímás bácsi és zenekarának játékát hallgattam és élveztem. Ehhez kapcsolódva idézek fel egy szomorú emlékfoszlányt a koalíciós időkből. Rákosiék szégyenteljes koncepciós perei idején (nevezetesen 1949-ben) kénytelen voltam a rádióból unos-untalan hallani a Mindszenty hercegprímás nevét gyalázó bemondók hangját. Ilyenkor a képzeletemben rendszerint egy főúri palota hatalmas terme jelent meg, ahol egy kiérdemesült öregúr elmerengve hallgatja a teremben muzsikáló kreol bőrű, fekete hajú Mindszenty (herceg-) prímás hegedűjátékát... (Kisiskolás korban még nem tudhatjuk, hogy nem minden prímás zenész is egyúttal.)

3) Milyen iskolákba jártál?
– Az általános- és a középiskolát is szülővárosomban, Szeghalmon végeztem el. Ebből a harmadik-negyedik elemi osztály volt a legérdekesebb 1950-től '52-ig, mert "tanyasi" iskolában: a Wekerle-család egyik ágától elkobzott kastélyban folyt a tanítás úgy, hogy az alsó négy évfolyamot is összevontan tanították, és a felső négyet is ugyanúgy. Főleg télen volt unalmas az élet (a szánkózást és a korcsolyázást kivéve). Egyébként pedig se' villany, se' rádió, se' mozi… Igaz, egy alkalommal arra tévedtek a falujárók Pestről, és aggregátor segítségével filmet vetítettek a Szovjetunió szocialista köztársaságairól. Petróleum kellett a lámpákhoz, meg az aggregátorhoz is, az meg a vetítéshez adta az áramot. Nyáron legalább a gyerekeknek volt jó dolguk, annyit csavaroghattak, amennyit akartak. 1952-ben visszaköltöztünk a községbe, nagymamáék házába. A felső tagozat itt már nem volt unalmas: villany, rádió, mozi, tornaterem, futballpálya állt rendelkezésre. Nyáron úszkálhattunk a Berettyóban, vagy a Sebes-Körösben. Több nyelvet tanulhattunk: orosz, magyar, tájszólás, káromkodás. (Bocs.,. ez csak vicc volt!) Tévé nem volt; persze akkoriban még Budapesten sem.
Középiskolám (1956–60) a szeghalmi Péter András Általános Gimnázium volt. Az ország túlsó  végén nem sokan hallottak róla, de mifelénk hírnevesnek számított: alapítványi iskola, 1926-ban avatták fel. Péter András volt  az "alapító atya", aki 1879–84 között a község főbírája volt. Közepes vagyonnal rendelkező gazda volt, aki a járás történetébe azzal írta be a nevét, hogy egyenes ági örökösök híján 1907-es végrendeletében másfélezer katasztrális hold földet hagyományozott a szeghalmi református egyházra, hogy annak tőkésített jövedelméből gimnáziumot létesítsen – kihangsúlyozva, hogy az iskola mind a szegény, mind a tehetős családok gyerekei számára is nyitva álljon!

4) Hogyan kerültél kapcsolatba a jazz-zenével?
– Erre a kérdésre nem tudok röviden válaszolni, mert ez nagyon korán elkezdődött! Már óvodás koromban szerettem az öreg Telefunken rádiónkon tekergetni az állomáskeresőt, egyszer csak Belgrád állomáson nagyon furcsa, de számomra különösen érdekes zenét találtam. Az ütőhangszerek "doppingoló" ritmusát is élveztem, de az még izgatóbb volt, amikor az egyik fúvós – aztán több is egyszerre – ugyanazt a motívumot ismételgette kb. hatszor, miközben egy másik hangszer (úgy emlékszem, klarinét volt) ezalatt egy kellemes, folyamatos dallamot "énekelt". Utána egy másik hangszer játszott hasonló dallamot, de nem az előző, nőiesen éneklő stílusban, hanem inkább állathangokat utánozva. Rendkívüli módon tetszett az egész! Így, utólag, sok évtized múltán is megállapítom, hogy ez a rádióból hallott zene az Ellington-zenekar szordinált rézfúvósokat, "wah-wah"-effektusokat alkalmazó "jungle-korszakából" származott (kb. a 20-as évek végéről). Anyámtól megkérdeztem, milyen zene volt ez? Ő pedig erre: – Fiacskám, ez jazz. Ezt megjegyeztem, de a további faggatásom eredményével nem voltam elégedett, mert anyukám elkezdte mesélni, hogy az ősemberek hogyan készítettek maguknak sípokat, fúvós hangszereket, a kilyukadt fazekakból ütőhangszereket stb. Valójában ez az ismertetés fejlődéstörténetileg nem is volt téves, ám a rádióból hangzó zenét egészen biztos, hogy már nem az ősember által készített hangszereken játszották… Utószó: az együttes által ismételgetett motívumok természetesen riffek voltak!

A rádióból annak idején sokkal jazzesebb tánczenék szóltak, mint manapság; pl. a tangóharmonikás Tabányi Mihályra gondolok... Amikor a nővérem tanított táncolni (Jó tanítvány voltam!), a Tabányi-lemezt hallgatva azonnal felkiáltott:  – De jó jazz! Igaza volt. Tabányi számainak túlnyomó része valóban egyszerre volt tánczene és jazz is. Ehhez hasonló zenékre táncoltunk anno a gimnázium folyosóin rendezett klubdélutánokon. Mert akkor még nem ismertük a "disco" szót. Pedig az említett klubdélutánok, amiket kb. havonta rendeztek, ugyanazt jelentették, mint a disco, hiszen hanglemezekről játszották hozzá a talpalávalót! Volt egy orosztanárunk, aki szenvedélyesen váltogatta a lemezeket a tánchoz. Aztán voltak nagyobb mulatságok, azokat már bálnak neveztük! És olyankor lemez helyett élő zene szólt! Persze irigyeltem a harmonikást, a dobost, meg a zongoristát is, ha volt! De számomra a tánc is remek előképző volt a jóval későbbi zenélésemhez. Ugyanis akár hiszi a kedves olvasó, akár nem, ha "kidobós figurákat" táncoltunk, és ha jó táncpartnerrel jöttem össze, akkor az is improvizáció volt – számomra is, és a táncospáromnak is – feltéve, ha jó táncost kértem fel! Az igazi mégiscsak az, ha az ember hangszeren játszik, főleg ha még improvizál is! Egy szó, mint száz: a zenét mindig szerettem, de anyagi okok miatt szüleim nem tudták támogatni zenetanulási terveimet. Kárpótlásul a zsebpénzemből vettem egy vacak kis szájharmonikát, hamar ki is csorbult…

5) Már a Viharsarokban zenéltél? Vagy csak amikor átkerültél Székesfehérvárra?

– Csak akkor!

6) Egyáltalán mikor és hogyan kerültél Fehérvárra?
– Érettségi után geológusnak szerettem volna tovább tanulni, de mivel abban az évben – 1960-ban – az ELTE geológusi tanszakára nem volt felvétel, máshol pedig nem is volt ilyen képzés, Székesfehérvárra költöztem, ahol két év alatt rádióműszerész szakmunkás bizonyítványt szereztem, majd a Villamossági Televízió és Rádiókészülékek Gyárában (a Videoton előde) dolgoztam ebben a szakmában. A későbbiekben azzal próbálkoztam, hogy esti tagozaton, a Budapesti Műszaki Egyetem híradástechnika szakán diplomát szerezzek. Ez sajnos nem sikerült. Közben 1963–65 között sorkatonai szolgálatot teljesítettem, ennek második évében egy amatőr zenekarban dobolgattam (autodidakta szinten), néhány alkalommal fel is léptünk a Honvédség keretén belül.

Mint már említettem, hangszeren játszani sajnos nem tanulhattam, szüleim nem tudtak ebben anyagilag támogatni. Maradt a zenehallgatás: főleg a rádióból, talán ezért is választottam a rádióműszerész, majd a -technikus szakmát. Később gyakran jártam szimfonikus hangversenyekre, és egyre jobban megkedveltem az improvizatív muzsikát is. Budapestre jártam jazzkoncertekre, de 1967-től az évente megrendezett fehérvári nemzetközi jazzfesztiválokra is. Lelkes tagja voltam az Építők Művelődési Házában 1970-ben megnyílt jazzklubnak, amely 1975 végén folytatta tevékenységét az ugyanabban az évben felépült Velinszky Ifjúsági és Úttörőházban.
1970–74 között a dr. Kemenes Zsolt megyei ügyész és mások által a székesfehérvári Építők Művelődési Házában kezdeményezett jazzklub tagja voltam. A klubot annak idején Juhász Előd rádiós szerkesztő vezette. (Budapestről járt le havonta.) Többek között azért voltunk vele elégedetlenek, mert többnyire a jazzmuzsika perifériáját (pl. musical, rock-opera, folk-zene, country-zene) stb. mutatta be, nem pedig az "igazi" jazzt. A klub utolsó éveiben egyes aktívabb tagokból (többek között Kolozsváry Kende, Sárközi Gábor és jómagam) kialakult egy csoportosulás, akik demokratizálni, színesebbé és szakszerűbbé kívánták tenni a klub tevékenységét. Kezdeményezésükre 1974-ben történtek is bizonyos változások; a demokratikus, önművelő közösséggé formálódás kedvező feltételei azonban csak ’75 után, az „ifjúsági házi” korszakban születtek meg. 1975-ben az abban az évben felépült Ifjúsági és Úttörőházban újjáalakult Székesfehérvári Jazzklub vezetőjévé választottak. Ezt a klubot a rendszerváltás előtt többször is kitüntette az Ifjúsági Klubtanács. (Szinte évente kapott „Kiváló”, illetőleg „Aranykoszorús” címeket a Jazzklubunk abban az időben.)

7) Ott már rögtön vibrafonozni kezdtél? Vagy először csak jazz klubvezető voltál?
– Először csak jazzklub-vezető voltam. Az Ifjúsági Házban, ahol 1975-ben nyílt meg a klub, de elfogadhatóan (pl. négy ütővel) csak kb. 1978 végétől tudtam játszani. Egyébként a jazzklub-élet nemcsak koncertekből állt! Hanglemezeket, jazztörténeti előadásokat hallgattunk, illetőleg adtunk elő, ünnepi rendezvényeket, szellemi vetélkedőket rendeztünk, közös kirándulásokat szerveztünk busszal, vagy vonattal más városokba, ahol éppen fesztivált rendeztek, vagy megtekinthettük egy-egy jelentős együttes koncertjét. És nemcsak fővárosi zenekarokat hívtunk a klubba, hanem helyi, vagy környékbeli tehetséges zenészekből saját együtteseket is alakítottunk, esetenként a legtehetségesebbeket elküldtük Budapestre is, alapfokú jazzképzésre.

8) Meséld el, hogyan lettél vibrafonos érett felnőttként – annak ellenére, hogy ifjúkorodban rendszeres zenei képzést nem kaptál?

– A vibrafonom részletes története: a vibrafonról először 1976-ban, vagy '77 elején kaptam hírt. Valaki említette a klubban, hogy egy fiatalember örökölt egy házilag készített vibrafont az édesapjától, aki szórakoztatózenész volt, és nemrég meghalt. A hangszer egy panelház pincéjében "pihent" – "ömlesztve" ­– nem is messze a lakásomtól. A fiatalember barátait főleg a villanymotor érdekelte, amely a vibrató tengelyét forgatta normális állapotban a vibrafonon. (Ez a motor gondoskodik a hangszer jellegzetes vibráló hangjáról.) A baráti kör ifjú képzőművészekből állt. Abban az időben divat volt mobil (vagyis "örökmozgó") szobrokat készíteni; a társaság egy ilyen műtárgy mozgatását kívánta megvalósítani a motorral, a tervük szerencsére nem sikerült.
Bevallom, a hangszer felbukkanása az én fantáziámat is megmozgatta, de harmincöt évesen nem éreztem elég bátorságot ahhoz, hogy megtanuljam a vibrafonozást. Ott volt azonban Héjja Matyi, aki nálam lakott társbérlőként. Képzett dobos volt, jó jazz-érzékkel és technikai felkészültséggel. Végtére is ütőhangszer a dob is és a vibrafon is – gondoltam.
Hamarosan megkaptam a hangszert Kovács Pistitől – ajándékba! Ezért örökre hálás leszek neki. Talán a klubbeli barátaim beszélték rá, ezt máig sem tudom. Siralmas állapotban volt a hangszer, a legapróbb alkatrészekig szét kellett szednem, aztán minden részét tisztítani, festeni, fényezni, olajozni stb. Két hangja, két rezonátorcsöve hiányzott, ezek helyett újat kellett készíteni, ez volt a legnehezebb feladat. Munkahelyemen megengedték, hogy a "vibes"-t bevigyem a mechanikai műhelybe, ahol kollégáim sokat segítettek a felújításában. Közel egy évig tartott, míg teljesen elkészült.
Az utolsó simításokat Matyival együtt végeztük, aztán Matyi egyszer csak szerelmes lett egy fiatalon elhunyt orvos özvegyébe, és elköltözött hozzá, a Garzonházba. Nem volt más választásom: meg kellett tanulnom vibrafonozni.

Jam az MMK pinceklubjában

Győri Kiss Tamás (fl), Gayer Ferenc (b), Pleszkán Frigyes (p) és én az összerakott vibrafonnal

Kruza Richárd, lengyel születésű vibrafonos akkoriban már jó tíz éve Budapesten élt, először Gonda Jánossal alakított kvartettet, amellyel később felvételeket is készített. Ő volt az akkori fiatal korosztály legismertebb vibrafonosa. Gonda Jánossal, Kovács Andorral, Deseő Csabával, Pleszkán Frigyessel, Lakatos Pecek Gézával, a honfitárs lengyel Namysłowski-val és más ismert művészekkel jóval később is készített sikeres hanglemezeket.
'77-ben már májusban fellépett együttesével a fehérvári klubban, de akkor éppen vidéken dolgoztam, sajnos nem lehettem ott a koncerten, pedig meg szerettem volna kérni, hogy tanítson engem vibrafonozni. Így csak szeptemberben került sor ennek megbeszélésére.

Kruza Richárd – tanítómesterem.
A fénykép 1977. szeptember 15-én készült, az Ifjúsági Ház Jazzklubja által rendezett koncerten, Székesfehérváron. Ekkor kértem, illetve beszéltem meg Ricsivel, hogy tanítson engem vibrafonozni. A következő év őszéig havonta jártam budapesti lakására, minden alkalommal 2-2 órát foglalkozott velem. Nagyon jó pedagógus volt.

1978 szeptemberében voltam utoljára vibrafon-órán Kruza Richárd lakásán, Budapesten. Ricsi elmondta, hogy Lengyelországba készül hosszabb időre, és a régebbi hangszerét el szeretné adni. Az újabb, modern, "Musser" márkájú vibrafonját Kanadában vásárolta, ahol előzőleg hosszabb ideig dolgozott, hangszereléseket készített ottani együtteseknek, így a régire már nincs szüksége – mondta. Még a saját kocsiját is eladta, hogy az új hangszert meg tudja venni. Ezt a régebbi hangszert, amely itt, a képen látható, kínálta nekem megvételre, egészen tűrhető áron, mivel új gépkocsit készült vásárolni, és ahhoz éppen annyi pénzre volt még szüksége, amennyiért ezt a vibrafont kínálta. Számomra nagyon kedvező volt az ajánlat, mivel az első vibrafonom távol állt a tökéletességtől. Csupán két és fél oktávos volt, házi készítésű, egyenetlen hangerejű, és bizony, a hangjai hamisak is voltak. A tanulás megkezdésére, a hangszer megszerettetésére kiváló volt, de ez után jobb minőségűre volt szükségem. A kínált vibrafon viszont "rendes" háromoktávos volt, szebb formájú, és a tökéletességhez közelebb álló instrumentumnak látszott.

Ismerkedés az új vibrafonommal

Végül is döntöttem. Egy jó barátomtól kértem pénzt, mert egy összegben nem tudtam kifizetni a hangszert, a barátom pedig fél éven belül visszakapta a kölcsönadott összeget. Néhány hét múlva egy alakuló fővárosi, fiatal együttesnek olcsón odaadtam az első, régi vibrafonomat.

B-J: Péteri László (dr), Márkus J. (vib), Gayer Ferenc (b)

9) Kik voltak első önálló együttesed tagjai?
– Először talán Gayer Ferivel (bőgő) játszottunk együtt duóban – nem sokkal az után, hogy az első vibrafonom össze lett szerelve. Annak idején együtt laktunk albérletben a Ferivel. Az ő gimnazista húga, Olga is beszállt olykor (szopránszaxofonon vagy furulyán, pl. amikor pár napig/hétig nálunk lakott a nyári vakáció alatt.) (Olga és Feri Sopronban laktak, csak a Feri átmenetileg itt, Fehérváron dolgozott antikváriusként). Néha a lakásomban gyakoroltunk, néha a művház klubhelyiségében.

Házimuzsika: Pleszkán F. (p), Gayer F. (b), Héjja Mátyás (dr) és a jobbszélen Gayer Olga

A következő fura együttes a "Reflexion" volt, amelyben rajtam kívül egyszerre két bőgős is játszott (Töttös László és Vörös Tamás), 1980-ban. Saját ötletem volt, hogy alakítsunk triót vibrafon plusz két bőgővel; az egyik bőgős basszusgitározzon is. Annak idején egyszerűen nem volt Fehérváron (fiatal) jazz-gitáros!

Utána következett a New Reflexion, 1982-ben, amelyben rajtam kívül Töttös Laci (bőgő), Körmendi Laci (harsona), és dobosok, vagy más ütősök játszottak váltakozó alkalommal.

Megjegyzésem: ebben az időben egyedül a Pleszkán–Gayer duó képviselte közel profi szinten a fehérvári jazzklubot. Sikeres turnékon bejárták az országot. Hamarosan feltűnt azonban a fővárosi Postások Műv. Háza alapfokú jazztanszakára járó fiatal zenészekből alakított "Jazz GT" elnevezésű kvintett is. A Nagykanizsáról származó katonazenész: Héjja Matyi a kvintett egyik alapítótagja volt; a többiek: Muck Ferenc (ts), Tiborcz Iván (as), M. Horváth Péter (p) és Gayer Feri (b) szintén vidéki fiúk voltak – Horváth kivételével . A Jazz GT 1979-ben elnyerte az Amatőr Pop-Rock-Jazz Verseny dunántúli, majd az országos fődíját is

Az első majdnem profi együttesem a háromtagú Tritonus trió volt (1983–86)

A Tritonus – dob nélküli jazztrió, 1983-ban alakult Székesfehérváron az Ifjúsági és Úttörőházban működő Jazzklub házi zenekaraként. (Az említett "Ifiházat" "A Szabadművelődés Háza"-nak nevezik a rendszerválltás óta.) A "Tritonus" trió tagjai J-B: Márkus J. (vib), Mohai Tamás (g) és Vörös Tamás (b). A triót időnként Szántó Ferenc (dr) egészítette ki kvartetté. Az együttes 1986-ban szűnt meg.

A triót én vezettem. A kb. 3 év alatt nemcsak Fehérváron léptünk fel; bejártuk az egész országot. Emlékezetes volt 1984 májusában a dél-alföldi turnénk, amikor négy nap alatt felléptünk Békéscsaba, Gyula, Hódmezővásárhely és Csongrád klubjaiban, műv. házaiban. A vásárhelyi Metripond Művelődési Házban készültek a fényképek, a fellépésünk is itt volt a  legsikeresebb, hiszen spontán jam session alakult ki a helybeli muzsikusokkal. Egyetlen trabantban utaztunk a hangszerekkel együtt; a vibrafont mindennap szét kellett szedni és összerakni.

A Tritonus többször adott nosztalgia-koncertet is , persze nem az eredeti összeállításban! 2007-ben Fehérváron a Széna téri könyvtárban a felállás: B-J: Márkus J. (vib), Kerékgyártó Zoltán (bg) és bátyja, Kerékgyártó Gyula (g).

A következő, emlékezetes nosztalgia-koncert 2015. március 20-án, az Ifjúsági és Úttörőház 40 éves jubileuma alkalmából hangzott el. A zenekar tagjai a színes fényképen B-J: Márkus J. (vib), Kerékgyártó Gyula (g), Szántó Ferenc (dr) és Vörös Tamás (b).

10) Mettől meddig működött az Albatross?

– 1984. november 8-án alakult,

– 2009. június 17-én volt az utolsó fellépésünk, mégpedig a Petőfi Mozi Pub-ban. De a feloszlatást soha nem hirdettük ki. :)

11) Milyen jelentősebb fellépéseitek voltak? Jelent meg CD-tek?

– Hivatalosan nem jelent meg! (Demók igen.)

1984. november 8. Megalakulás. Lemezborító-kiállításhoz háttérzene és jam session – Székesfehérvár, Ifjúsági Ház (Ezt nevezték a rendszerváltás után, máig is "A Szabadművelődés Háza"-nak.)

A második, valóban profi hangzást elérő együttesem az Albatross Jazz & Blues Band volt, amely végül is mintegy húsz évet élt. A fekete-fehér fénykép a megalakulás pillanatát mutatja, bár csak később adtunk nevet a zenekarnak. Egy hanglemezborító-kiállítás megnyitására kaptunk megbízást 1984. november 8-ára az Ifiházba, amelynek a vége egy hangulatos jam session lett, és azt vettük észre, hogy megalakult egy új zenekar. A húsz esztendő során igen sok muzsikus váltogatta egymást. Eleinte a vibrafon és a gitár együtthangzása adott "testet" a bandának; évek múltán, amint sokasodtak a fúvósok, "ők" vették át ugyanezt a feladatot. Az egy-két saját fúvóst nemritkán további egy-két vendég zenész is kiegészítette. A fényképen látható zenészek (B-J): Fodor László (g), Járja Tamás (b), Juhász "Breki" Zoltán (fl) (később altszaxizott is), továbbá jómagam, Márkus J. (vib). Végül, aki hiányzik a képről: Szántó Ferenc (dr).

1985. február 26. Fellépés Dunaújvárosban.

1985. április 27. Első távoli-vidéki fellépés: Zalaegerszegen.

1986. november 15. Első fellépés az Öreghegyi Műv. Házban.

1990. október 26. Fellépés első alkalommal a Megyei Műv. Központ István termében (egy neves fővárosi zenekar helyett, amely a taxis blokád miatt nem utazhatott Székesfehérvárra).

1991. április 28. Erkel Diáknapok, Gyula.

1991. december 11. Vörösmarty Színház.

1992. augusztus 21. Nemzetközi Bluesfesztivál – fellépés nagy sikerrel Tatabá­nyán, a Sportcsarnokban.

Interjú a fesztiválon részt vett Albatross vezetőivel

1993. december 10. Tatabánya, „Rezgéspont” klub.

1994. szeptember 8. Kellemes fellépés a fehérvári Hely­őr­ségi Klub kerthelyiségében.

1994. november 5. 10 éves jubileumi műsor (A Szabadművelődés Háza).

1994. november 24. Az első fővárosi fellépés: Almássy Téri Szabadidő Központ – Blues News klub.

1995. április 7. Gyöngyös: fellépés a Blues klubban.

1995. május 30. Budapest, Yellow Stúdió: első felvételkészítés a Magyar Rádió számára, a Te felkérésedre!

1997. március 28. Fellépés a 4. Albaimpro fesztiválon – a fehérvári Hely­őr­ségi Klubban.

1997. október 23. A zenekar saját klubjának, az Albatross Jazz & Blues Klub-nak a megnyitása. (Szé­kesfehérvár, A Szabadművelődés Háza). A klub­nyitó est sztárvendégei: Muck Ferenc és Király Éva.

1999. április 2. A zenekar másodszor készít felvételt a Magyar Rádió számára – ezúttal a Márványterem­ben, koncert keretében. Vendégek: Muck Ferenc (szaxofonok) és Szakáll Béla (ütőhangszerek).

Az első márványtermi fotónk. Itt tényleg nem árt felsorolni a zenészeket. (Balról jobbra: Kisteleki Győző, Szántó Ferenc, Juhász (Breki) Zoltán, Horváth György (basszus), Muck Ferenc (brs) (sztárvendég) és a jobbszélen jómagam.

1999. november 25.: újra jubileum: 15 éves a zenekar. Az ünnepi klubest sztárvendégei: Muck Ferenc (szaxofonok) és Király Éva (ének).

2001. június 29.: Két szomszédvár jazz találkozója címmel hangulatos koncert a fehérvári Helyőrségi Klubban. (Egy várpalotai együttessel)

2001. szeptember 20.: az Albatross Jazz & Blues Klub emlé­ke­zetes őszi évadnyitója Apák és Fiúk címmel.

2002. január 25.: A zenekarvezető 60. születésnapja alkal­má­ból koncert és – immár harmadszor – rádió­felvétel a Magyar Rádió részére (Budapest, Már­ványterem). Vendég: Gyárfás István (gitár).

Zenészek: Horváth György (bőgő), Gyárfás István (gitár, sztárvendég) és jómagam.

2002. november 28. – Albatross Klub: „Reflektorfényben a nagybőgő”, vendég: Gayer Ferenc (bőgő).

2003. március 28. Fellépés a 10. Albaimpro fesztiválon, majd máj. 9-én az Alba Regia Jazzfesztivál jam sessionjén (mindkét esemény helyszíne a fehérvári Helyőrségi Klub).

2003. szeptember 7-én: Az Albatross Band fellép a Zichy ligeti zenepavilonban – a „Fehérvári Zenei Nyár” sorozatában.  
2004. március 26. Fellépés egy év után újra – a 11. Albaimpro fesztivá­lon is – a Helyőrségi Klubban.

2004. augusztus 11-12-én elkészülnek a Black And Tan Fantasy című demó-CD felvételei A Szabadműve­lődés Házában. Vendég: Almási Attila (harsona).

2004. december 16-án immár a 20 éves fennállás ünneplése. Vendégek: Almási Attila és Kerékgyártó Gyula.

2005. május 13. Székesfehérvári nap a Magyar Rá­dió Márványtermében. A zenekarral immár negye­dik (a Márványteremben harmadik) alkalommal készül rádiófelvétel. Sztárvendég: Almási Attila. A koncerten az Albatrosson kívül fellép a Hang–Szín–Tér Big Band, valamint a Romhányi Trió is.

Zenészek B-J: Rácz Roland (p), Márkus J. (vib), Cserta Balázs (ts), Horváth György (b), Juhász "Breki" Zoltán (as), Szántó Ferenc (dr) és Almási Attila (harsona, sztárvendég).

Utolsó csoportkép az Albatrossról (A Szabadművelődés Háza lépcsőházában, 2006-ból). Balról jobbra: Cserta Balázs, Juhász Zoltán, Rácz Roland, Szántó Ferenc, Horváth György, Balázs Zsolt és középen jómagam.

2007. január 30. A Bartók Rádió „Jazz-pillanatkép” sorozatában este 21:57-kor „A 65 éves vibrafonos, Márkus József” címmel zenés interjúműsor hall­ható az Albatross Jazz & Blues Band vezetőjével.

2007. április 30. Salgótarjánban megrendezik az Első Országos Amatőr Jazztalálkozót és Versenyt. A zenekar koncertet ad a bekül­dött demófelvételek alapján döntőbe jutott hat for­máció egyikeként.

2007. augusztus 26. négy év után újra fellép a zenekar a Zichy ligeti zenepavilonban – a „Fehérvári Zenei Nyár” keretében.

2008. június 13. Fehérvári Jazz Garden Party cím­mel nagyszabásúnak ígérkező rendezvény a város jazz formációival az Öreg­he­gyi Közösségi Házban, ami végül is a rossz idő miatt az épületben (vagyis tető alatt) zajlik le. (Megjegyzésem: a Közösségi Házban közel 22 évig nem léphettünk fel. Utoljára 1986 novemberében adtunk itt koncertet. Hogy mi volt az oka ennek a „kitiltásnak”, ezt már soha nem tudhatom meg, mivel a közösségi ház jazz-felelőse, Kolozsváry Kende tavaly elhunyt.)

A „testvér” együttes Tritonus is bemutatkozik a műsorban. (Márkus József – vibrafon, Kerékgyártó Gyula – gitár, Kerékgyártó Zoltán – basszusgitár), valamint a Mohai–Vörös Trió – Muck Ferenc vendégszólistával.

2008. augusztus 3.: egy év után ismét fellépés a zenepa­vilonban – a "Zichy Ligeti Dallamok" térzene-soro­zatában.

2008. szeptember 12.: A zenekar stúdiófelvételt készít a Sister Sadie énekes verziójáról, amellyel benevez a Jazzy Rádió dalversenyére. A felvételt az Albatross és a Tritonus együttes hivatalos menedzsere, Kerékgyártó Zoltán készíti el.

Végül egy jam session-felvétel a 2008-ban zenei klubbá átalakított fehérvári "Petőfi Mozi Pub" pódiumáról: nemzetközi felállás a saját vibrafonommal. A zenészek balról jobbra: Gyárfás István (g), Márkus József (várja, hogy a hangszeréhez férjen), Eldad Tarmu (vib, a temesvári Zeneakadémia ütős-professzora), Oláh Zoltán (b) és Bágyi Balázs (dr).

12) Mióta foglalkozol magyar jazztörténeti kutatásokkal?

– Nagyjából a rendszerváltás óta. De nemcsak jazztörténettel, hanem aktuális jazz-publikációkkal, kritikákkal stb. is foglalkozom. Ezt a témát pár bekezdéssel lejjebb fejtem ki részletesebben.

13) Jelent meg könyved ebben a témakörben?

– Könyvem nem jelent meg, de az "ÁRGUS" nevű folyóiratban (2003/12. szám) megjelent egy kb. 29–30 oldalas cikkem, címe: "Interjazztől Dr. Jazzig – Szubjektív fehérvári jazztörténet".
Továbbá: Simon Géza Gábornak a "K.U.K. Ragtime" című könyve impresszumában, mint "konzultáns" vagyok bejegyezve.
Simon Géza Gábornak egyébként is sokat segítettem a kutató munkájában. Őt főleg a lemezgyártás, a hanghordozók (hanglemez, CD, műsoros kazetta stb.) története, technológiája, nyilvántartása, diszkográfiák készítése és tanulmányozása, az ezekkel kapcsolatos ipar, kereskedelem, statisztika stb. érdekli, ezekhez ért legjobban. Engem pedig maga a zene, amit a hordozó tartalmaz. Amikor együtt dolgoztunk, akkor például minden újabb beszerzett lemezt közösen meghallgattunk, hogy megállapítsuk, a vizsgált hanghordozó pl. jazzt tartalmaz-e, vagy "csak" jazzes tánczenét.

14) Nálam (MaJazz, majd JazzMa.hu) folyamatosan publikálsz. Összeszámoltad hány cikked jelent meg nálam? 
– A JazzMa portálon 58 cikket számoltam meg, amelyeket én írtam, de ezekbe beleszámoltam olyan cikkeket is, amelyek két-három részből állnak. Pl. az 1981 májusi fehérvári Interjazz Fesztivál három egymást követő cikk-részben lett közölve. Az egyik héten az I. rész , egy hét múlva a II. rész, a következő rész pedig a következő vasárnap került közlésre. Ilyen esetekben mindhárom részt külön-külön cikknek számoltam.

(Az első rész címe: Világsztárok Magyarországon – a VIII. Alba Regia Videoton Interjazz Fesztivál Székesfehérváron, 1981. május 27–29. – I. rész)

A JazzMa.hu portál előzményébe, a MaJazz-be is írtam, ha jól emlékszem két cikket (Egyet az MJQ budapesti koncertjéről, a másikat egy nagykanizsai Alpok-Adria fesztiválról).

Most jut eszembe, hogy ebbe jó pár jazz-keresztrejtvényt is készítettem; a megfejtők közül biztosan sokan örülhettek a jobbnál jobb jazzlemez-nyereményeknek! Sajnos ez a nyomtatott sajtótermék már nem létezik, pontosabban: a JazzMa portál "szellemében", vagyis a WEB-en él tovább.

15) És más sajtóorgánumoknál?

– A Magyar Zeneművészek Szövetsége által kiadott, évente háromszor megjelenő, 1982-től 1989 végéig fennálló JAZZ magazinba 10 alkalommal írtam cikket, valamint minden számához én állítottam össze a "HÍREK" rovatot – kivéve az 1988-89-es évjáratokat (amelyek híranyagába Gonda János is besegített), végül a JAZZPRESS magazin két utolsó (1990/1. és 1990/2. ) számába is írtam két cikket, valamint szerkesztettem egy jazz-keresztrejtvényt is...

Érdekes, hogy a városom legjelentősebb sajtótermékének számító Fejér Megyei Hírlapban eddig mindössze egyetlen cikkem jelent meg, mégpedig a "Posthumus" együttes (korábban Videoton Jazz Band) 1990-ben kiadott "Földközi tengely" című lemezéről szóló kritikám. Úgy látszik, a Hírlap szerkesztősége óvakodik az alapos, szakszerű elemzésektől. Ki is hagyták a kéziratom egyharmadát. Így azonban újra el tudtam adni – mégpedig eredeti formában, "visszabővítve" – a JAZZPRESS magazinnak.

16) Így 75 évesen már az ember magában összegzi, hogy milyen eredményeket ért el életében... Te mire/mikre vagy a legbüszkébb?

– Nehéz a választás! Említhetem pl. városomban, Székesfehérváron az egykori Ifjúsági és Úttörőházban (Jelenleg „A Szabadművelődés Háza”) 1975 és kb. 1985 között „Székesfehérvári Jazzklub” elnevezéssel kialakult csodálatos, öntevékeny és értékközpontú kollektívát, akik egy idő után már nem azt kérdezgették, hogy „Holnap mi lesz a műsor?”, hanem azt, hogy „Holnap milyen műsort rendezünk?”

Talán még büszkébb vagyok egykori (?) zenekaromra, az Albatross Jazz & Blues Band-re, amely bár ezekben a napokban sokéves téli álmát alussza, de a Rádió Márványtermében 1999-ben, 2002-ben és 2005-ben a terem közönsége taps-orkánnal ismerte el, hogy a vidéki jazz is igazi jazz – akár az Albatross Band előadásában is.

Igazából joggal lehetnék büszke arra is, hogy 2007-ben, a Zene Világnapja alkalmából Székesfehérvár megyei jogú város önkormányzata Fricsay Richárd Zenei Díjjal tüntetett ki. Jó érzés volt átvenni a kitüntetést. Csupán az volt kissé furcsa, amikor az indoklást elolvastam: „Székesfehérvár zenei életében végzett több évtizedes előadóművészi tevékenysége elismeréseként”.

Tudniillik semmiféle előadóművészi képesítéssel nem rendelkezem. Bárki a szememre vethetné alkalomadtán, hogy kontár vagyok. De ettől nem félek; a Rádió Márványtermében a zenekarom által (és általam) kapott tapsok, úgy érzem, kárpótolták a hivatalos pecsétet…