Knutdut men lemezbemutató az Opusban

Ágoston Béla új formációja augusztus 31-én az Opus Jazz Club színpadán mutatta be a Dunno című korongját.

Knutdut men: ha a zenekar nevét visszafelé olvassuk, akkor azt kapjuk, hogy nem tudtunk. De mit nem tudtunk? Ha a kérdést visszafelé értelmezzük, és arra keressük a választ, hogy mit tudtunk, akkor talán egyszerűbb a megoldás: a kvartett egy nagyon kreatív és izgalmas ösvényre talált a jazz útján, Ágoston Béla nem mindennapi zenéje ebben a projektben ezen a nyelven beszél, folyékonyan közölve saját gondolatait, megidézve a modern jazz hőseinek szellemét. Az ezerfelé tekintő zeneközelítő új arcát tudta megmutatni, ami pont annyira passzol a terjedelmes Ágoston életműbe, mint a mai magyar kísérletező jazz sokszínű palettájára.

Ha Ágoston Béla, akkor etno-jazz, gondolná a jazzértő. Van benne igazság, de a Knutdut men mégsem csak a tiszta forrásra támaszkodik, hanem az újító legendák (Coltrane, Shepp, Dolphy, a „Yorubácsi” című darabban egy kis Rollins) értékrendjére és a szabadság lényegére is. A Dunno című legújabb anyag bemutató koncertjén a lemez számai mellett egyéb kompozíciók is megszólaltak, például egy érdekes Dave Holland feldolgozás („Conference of the Birds”), amiben szépen kikristályosodott Ágoston és Murányi Ákos (altszaxofon) párbeszéde. Akkordhangszer híján amúgy is nagy nyomás volt a két hangszer összjátékán, Ágoston szopránon és tenoron (a multi-instumentalizmust most pihentetve) higgadtan és kiegyensúlyozottan szólt, Murányi pedig játékosan és szertelenül, bár folyamatosan cserélgették a szerepeket, és nagyon gyorsan reagáltak a ritmusszekció (Pengő Csaba-bőgő, Hárságyi Péter-dob) sűrű váltásaira. A komplex darabok közül kiemelkedő volt az igazán „gyomorforgató” „Tanrend”, ami a zaklatottan kackiás induló témától egészen az egyhangos minimalizmusig nagy íveket járt be. Ágoston megszólaltatta Váczi Dániel hangszerkészítő (szaxofonos) találmányát, a glissonico-t, amit leginkább egy tárogató és egy teremin szerelemgyerekeként lehet elképzelni, és érdekesen humoros dolgokat lehet vele fújni. A záró „Vízkereső”-ben egy sivatagi hangkép tárult a közönség elé, Ágoston suttogásaival, afrikai ízű ritmusokkal és témával, Fela Kuti-t idéző basszus-osztinátóval. A hangkép szó egyébként is híven tükrözi azt, amit a Knutdut men mutatott: a koncert zenei utazás volt Ágoston Béla képzelt tájain, rendkívüli tudással és érthető navigációval.

Úgyhogy most már nagyjából sejthetjük, hogy mit nem tudnak, de még inkább azt, hogy mit tudnak. Must hear it!