Vitézy Zsófia – Budapesti Tavaszi Fesztivál
Vitézy Zsófit 19 éve ismertem meg, a Magyar Hírlap kulturális rovatában. Történt ugyanis, hogy amikor 1993 elején a Magyar Rádió élén mindössze annyi változás történt, hogy az elvtársaktól az elvtársurak vették át a vezetést, egy kicsit ideges lettem és olyanokat mondtam be a következő héttől a megszüntetendő műsorok listájára helyezett utolsó Jazzlistában, amitől a „megvilágosodott újmagyarok” feje „leszakadt”. A BBC Etikai Kódexére (What? Rájuk ez egyébként nem vonatkozott…) hivatkozva örökre kitiltottak a Rádióból. Pedig váteszi mondatok hangzottak el szájamból: „Azok, akik most a letiltó határozatot hozzák ellenem, már rég nem lesznek sehol, mikor én még mindig jazzműsorokat fogok készíteni a Magyar Rádióban.” S lőn csoda, így is lett. Node vissza Zsófihoz… Az egész szerkesztőségben őt találtam a legszimpatikusabbnak (pedig ott ült vele szemben Retkes Attila is). Néha jókat vitatkoztunk, mivel terjedelmi okok miatt kénytelen volt mondatokat kihúzni a szövegeimből (mivel már akkor is csak többszörösen bővített-összetett mondatokban tudtam kifejezni magam). Aztán az élet valahogy szétsodort bennünket. 1994 őszén visszakerültem a Magyar Rádióba. Mit visszakerültem, egyenesen ragaszkodtak hozzá, hogy lépjek be (pedig én soha sem voltam KISZ-tag, párttag, de még csak III/III-as ügynök sem…), és ezáltal én legyek a Magyar Rádió egyetlen (!) státuszos jazz szerkesztője.
Először arról szólj pár mondatban, hogyan és mikor csapott meg először a jazz szele?
Apám ifjúkorában hobbi-jazzdobos volt, ő is, és a baráti köre is ismerte és szerette a jazzt. Úgyhogy tulajdonképpen egész apró koromban tudtam róla, hogy a műfaj létezik, és jó. A családi barátnőmmel nem Korda Györgyre tomboltam, hanem Jimmy Smithre. Amikor gimnazista lettem, olyan osztályba kerültem, ahol a hangadó srác jazzrajongó volt, így minden héten ott lógtunk valamelyik jazz klubban, leginkább a KEK-en, a Bem rakpart zenészeire akkor még nem voltam érett. Nyaranta a fantasztikus kínálatot nyújtó Debreceni Jazz Fesztiválon lógtunk a barátaimmal, akkoriban reggeltől másnap hajnalig tartottak a koncertek.
Kik voltak első hazai és amerikai kedvenceid?
Gimiben Snétberger Feri volt a kedvencünk, Szabó Gábor, László Attila, ifj. Rátonyi Róbert, Szakcsi Lakatos Béla. A külföldiek közül annak idején a jazz-rockkal kezdtük, a Weather Reporttal, Pat Methenyvel, de imádtam Miles Davist is. Debrecenben hallottam az Oregont, azonnal megszerettem őket, nagy élmény volt, amikor pár éve megint itt jártak, a hajón.
Milyen iskolákba jártál? Hogyan és mikor kerültél a Magyar Hírlap kulturális rovatához?
A Madách Imre gimnáziumba jártam, itt találkoztam a jazz-zel, aztán egy családi tragédia miatt Székesfehérvárra kerültem, és jó pár év eltelt, mire hazakeveredtem Pestre. Pécsett voltam egyetemista, angol-magyar szakon végeztem. Amikor lediplomáztam, egy nyelviskolánál dolgoztam, szerettem is egy darabig, de aztán meguntam, hogy vállalatoknál olyan emberekkel kellett küzdenem, akik nem is akartak angolul tanulni, minden órán könyörögtek, hogy ne írjunk szódolgozatot, de fél év alatt sem tudták elsajátítani a személyes névmásokat a hozzájuk tartozó létigékkel. A Magyar Hírlapot olvastam akkoriban (1990-91), mert szerettem a publicisztikáit. A lapban hirdették meg az első újságíró tanfolyamot, amire gyorsan jelentkeztem. Végigjártam a gyorstalpalót, én voltam az egyetlen, akit a kulturális újságírás érdekelt. A tanfolyam után felvettek a rovatba, és a fiam születéséig itt dolgoztam. Így kezdődött.
És később hogyan lettél a Magyar Nemzet kulturális rovatának vezetője?
A Magyar Nemzethez a főszerkesztő, Liszkay Gábor hívott, és azonnal igent mondtam. Ez volt a szívemnek legkedvesebb munkahely, rengeteg baráttal, szép feladatokkal. Nagyon szerettem, most is nosztalgiával gondolok az ott töltött évekre. Miután 2010-ben eljöttem onnan, hónapokig nem mertem visszamenni, ha csak az épület előtt elhaladtam, sírva fakadtam.
Végül, de nem utolsó sorban, hogy kerültél a Budapesti Tavaszi Fesztivált és a BÖF-öt is szervező-irányító cég élére?
A Nemzetből a NEFMI parlamenti államtitkára csábított el, sajtófőnöknek. Akkora megtiszteltetés és kihívás volt ez, hogy nem tudtam nemet mondani. De kiderült, hogy a hivatali munka nem nekem való. Amennyire tudtam, igyekeztem megfelelni az elvárásoknak, remélem, nem okoztam csalódást. Csakhogy gyermekét egyedül nevelő anyaként gondolnom kellett arra, hogy a fiamnak – bár már nem épp kicsi – nehéz alkalmazkodnia ahhoz, hogy az édesanyja értekezletek és elhúzódó munkák, vagy utazások miatt sokszor csak éjjel megy haza. Igazán örültem, amikor Tarlós István a fesztiválközponthoz hívott. Úgy gondoltam, itt jobban, önállóbban tudom majd beosztani az időmet, és persze nagyon vonzott, hogy újra kultúrával foglalkozhatok.
Volt-e, van-e tudomásod arról, hogy mióta működik a Budapesti Tavaszi Fesztivál? És esetleg egy-két jazz világsztárt felsorolnál-e az eddig termésből?
A BTF-et 1981-ben alapította az Orszagos Idegenforgalmi Hivatal azzal a céllal, hogy klasszikus zenei kínálatával vonzza ide a külföldieket, így a jazz nem volt a kiemelt műfajok között. Volt itt Nigel Kennedy jazz-zenészként is, korábban pedig megfordult itt a Golden Gate Quartet, a Turtle Island String Quartet, a Magnus Lindgren Quartet, Andreas Vollenweider és az Oregon is.
Most az idei BTF-en hogyan alakul a jazzfelhozatal?
Az idei BTF-en Chick Corea Gary Burton-nel lép fel 18-án, vasárnap, Szakcsi Lakatos Béla pedig a Gipsy Indian World Jazz című projekttel lesz jelen.
Fotó: Erdei Gábor
