Utolsó koncert a Háló Klubban, avagy a „Last Message” Vukán György szóló zongorás közreműködésével december 13-án

Szomorú kötelességemnek teszek eleget, amikor erről a koncertről írok. Azért szomorú, mert a Háló ezzel a koncerttel bizonytalan időre bezárta a kapuját. Azért érzem kötelességemnek, mert három éven keresztül én is látogatója, szinte családtagja voltam ennek a közösségnek. Ez idő alatt több mint 160 koncert (jazz, kamarazene, énekelt versek és népzenei) hangzott el. Ez a mostani a 33. volt a jazz koncertek sorában. De ebben a klubban az utóbbi években 76 képzőművészeti és fotó kiállítást rendeztek. Ezeken túlmenően számos vita műsort, vallási rendezvényt, irodalmi estet, gyerek programot. Felsorolni is nehéz a teljes skáláját a programjaiknak. De ezek csak számok, itt a közösség teremtés volt a fő cél, a különböző műfajok átjárása, egymás megismerése. S mindezeket önkéntes szervezők, a saját szabad idejükben végezték. Mi, akik odajártunk mindig jó hangulatú közösséget, színvonalas programokat és kiállításokat találhattunk, ahol az embert számon tartották és hiányolták, ha valamelyik programról távol kényszerült maradni. Hadd köszönjem meg sokunk nevében a szervezők fáradhatatlan munkáját. Schön Gyurinak, Koncz Andrásnak, Katkó Tamásnak, Barta Gábornak, Navratil Andreának, Gaga Zsuzsának, Sík Dórának, Rákóczy Annának és végül, de nem utolsó sorban, Deseő Csabának, aki a jazz programokat szervezte és azoknak is, akiket véletlenül kihagytam a felsorolásból.

Az estet Schön György vezette be és Deseő Csabával visszaemlékeztek az elmúlt koncertekre. közösen megköszönték a szervezőknek és a művészeknek, akik a három év során felléptek. A magyar jazz színe-java  fellépett, de  az amerikai Brandon Mezzolo és a Németországban élő Dudás Lajos is. Jó néhány hazai énekesnő is vendége volt a Hálónak. Nem sorolom fel őket, mert nem szeretnék senkit sem kihagyni, de annyi bizonyos, minden koncert jó hangulatú és magas színvonalú volt. Ezután Schön Gyuti, miután beszólította az est vendég művészét, Vukán Györgyöt, felolvasott egy verset, ami egy ismert énekestől való, a címe a "Zene gyógyszer", majd "Isten hozott"-tal köszöntötte a művészt.

Vukán György először egy Chopin prelűdöt játszott és egy rövidet improvizált rá.

Ezután helyet foglalt a  zongora előtt és elkezdett beszélni a zenéről. Ami véleménye szerint csak jó, vagy rossz lehet és nem követ el szentségtörést, aki hozzányúl a klasszikusokhoz, csak azt magas színvonalon szabad csak csinálni Azt mindig szkeptikusan fogadja, ha valaki azt próbálja magyarázni, hogy a művész mire gondolt, mikor a darabot írta. Ez reménytelen dolog, csak néhány kifejezetten programzenére igaz. Egy a lényeg, hogy az előadó művész adjon valamit a hallgatónak, hogy katarzis legyen, "tessék engem elvarázsolni". A művésznek úgy kell játszania a megírt darabot, mintha sajátja lenne. Idézett egy Keith Jarrett-tel történt beszélgetésüket, amikor azt mondta neki az általa is nagyra becsült művész, hogy mielőtt pódiumra lépsz, ne gondolj arra előre, mit fogsz játszani, hanem ha leülsz a zongora elé "You must die", meg kell halnod! Katarzis kell! A zenésznek adnia kell a hallgatójának és főleg örömöt. Mert a zene az öröm. Vukán Gyuri persze ezeket a gondolatokat bővebben kifejtette és a mondanivalója felért egy szabadegyetemmel, a továbbiakban is.
Ezután visszaült a zongorához azzal, hogy tudja,hogy most feladta magának a leckét és játszott egy szabad improvizációt, kortárs elemekből, később ritmikus, jazz-es  improvizációval zárta le ezt a részt. Majd egy lassú melodikus elmerengő improvizációba kezdett, némileg szomorúbb hangulatú részekkel, helyben született fordulatokkal.

Megint a "mesélő székbe" ült és egyik alkalomról mesélt, amikor Gyurkovics Tibor (akinek nem mellesleg a gulágon halt meg az édesapja) meglátogatta őt és a hetvenöt oldalas írását felolvasta neki egy ültőhelyében, aminek az író a "Ballada a rendszerváltásról" címet adta. Ahogy Gyuri elmondta, Lenintől 1956-ig tartott és zseniális írás volt. Az író azt kérte tőle, hogy figyelje meg, hol vannak a hangsúlyok és írja meg a zenét rá. Ezt ő akkor meghallgatta, nagy benyomást tett rá, de más írásával volt elfoglalva, így félre tette. Más alkalommal, mikor elérkezett már az ideje és kicsit más szelek is fújtak, megírt belőle egy nagyszabású oratóriumot nagyzenekarra, kórusra és két szóló hangra, "Ballada '56-ról" címmel. Az események titkos játéka folytán (ahogy Szabados György mondaná) felkereste őt Markó Iván, hogy ő pedig erre a zeneműre egy koreográfiát szeretne készíteni, így lett belőle balett. Amit sajnos nem sikerült végül is bemutatni. Persze Gyuri ezt sokkal részletesebben és érdekesebben mesélte el.

Itt megint a zongorához ült Gyuri és egy blues-os felvezetés után a vidám "Honeysuckle Rose"-t játszotta el. Ezt egy újabb Chopin darab követte, aminek melódiáira improvizált egy vidámat. Egy Gershwin blokk következett a "Rhapsody in Blue"-val kezdte és egy-két slágert is felvillantott az improvizáció közben a szerzőtől. Ezután, hogy a közelgő ünnepeket felidézze, egy kis karácsonyi versikét elmondott és eljátszott egy az ünnepeket idéző dalt. Majd a virtuóz záró darabnak szánt "Tánc és kóda" című saját szerzeményét adta elő már az elején nagy tempóval, de azután azt is megduplázta nagy-nagy sikert aratva. A felfokozott kedélyeket lenyugtatva eljátszotta az "Over the Rainbow" című örökzöldet, gyönyörűen.

Itt szünet következett, beszélgetésekkel,  borozásokkal, a látogatók által hozott harapnivalókkal, a most is kiállított festmények, fotók nézegetésével.

A két jóbarát: Berkes Balázs és Vukán György

Gyuri a JazzMa.hu munkatársaival, Csányi Attila főszerkesztő-helyettessel és a Hivatásos Jazzrajongó Márton Attilával

Szünet után a szokásos közös beszélgetés következett. Ahol az egyik vendég Gyurit a Chopin iránti vonzalmáról kérdezte.  Elmondta Gyuri, hogy mint minden más zseninek, Chopin-nek sem lehet megmondani, mi a titka. Utalt arra, hogy sokakkal próbált duóban játszani, de ahogy Szakcsi Lakatos Bélával együtt tud, az megmagyarázhatatlan. Talán a jó Isten a megmondhatója. Néhány más kérdés és válasz után Schön Gyuri megköszönte Vukán Gyurinak a nem csak művészi, de intellektuális élményt is, amit az est folyamán tőle kaptunk. Majd sorban a kedves munkatársainak áldozatos munkáját, (személyesen Katkó Tamásnak, Koncz Andrásnak) a Katolikus Rádió, a Mária Rádió, a Demokrata Újság (Márton Attila), Deseő Csaba, a Jazzma internetes újság (Maloschik Róbert), a Dominó TV-nek a segítségüket. Deseő Csaba még megemlítette a Gramofon című lapban megjelent négyoldalas interjút Vukán Gyurival. (Csak mellesleg jegyzem meg, mi -www.jazzma.hu- már augusztus 21-én, tehát 70-ik születésnapján készítettünk vele egy hosszab lélegzetű interjút! - a szerk.)
Vukán Gyuri megköszönte a meghívást és Isten áldását kérte a Háló további működéséhez. Majd eljátszotta a (főcímben már említett) saját szerzeményét, a gyönyörű balladát, a "Last Message" címűt. Amivel mindannyiunk vegyes érzéseit tükrözte, a szomorúságunkat a Háló Klub megszűnése miatt és a reményünket a további létezése iránt.  Ezek az igazi katarzis és a remény hangjai voltak. Távozóban az elhomályosult tekintetekkel búcsúzás után is a fülünkben csengtek a dallamok, miután Gyuri még egyszer lepergette az emlékezetes melódiát.

Ezekben az undok celebekkel tele világunkban, ahol a bulvár sajtó ocsmányságai virágoznak, az nem lehet, hogy egy ilyen közösséget teremtő, színvonalas kultúrát terjesztő, normális emberi kapcsolatokat ápoló közösség csak egy toll vonással megszűnjön. Remélem, hogy mint ahogy a tiszta forrás a köves hegyoldalon utat tör magának, a Háló Klub is újra éled.