Világsztárok Magyarországon – A Di Meola–McLaughlin–de Lucia gitártrió 1996. október 11-én a BS-ben

2016. október 16., Dr. Sümeghy László

Két hónap híján 16 év alatt jutott el az Al Di Meola–John McLaughlin–Paco de Lucia gitártrió San Francisco-ból Budapestre. Erre a „lassúságra” azért némi magyarázatot ad, hogy közben a trió 13 évig szüneteltette a működését és csak 1996-ban álltak újra ös

A koncertre vonatkozó emlékeim előtt néhány mondat a trió történetéről: Az 1970-es évekre John McLaughlin, Al Di Meola és Larry Coryell egyenként is, saját jogon a jazz élvonalába került. Ugyanez mondható el saját műfajában a flamenco gitározás nagymesteréről Paco de Lucia-ról is. Larry Coryell neve nem véletlenül szerepelt az előbbi mondatban, hiszen eredetileg ő volt a trió tagja, de a többiek – magánéleti problémái miatt – gyorsan lecserélték Al Di Meola-ra. Az eredeti felállásban tudomásom szerint nem készült velük hangfelvétel.

A nagyvilág számára akkor tűntek fel, mikor 1981-ben lemezen kiadták az 1980. december 5-én a San Francisco-i Warfield Színházban tartott koncertjük egy részletét „Friday Night in San Francisco” címmel. Ez a lemez – még a bakelit korszakban – többszázezres példányszámban kelt el, ami a jazzlemezek kategóriájában elképesztő sikernek számított. A felvétel még Magyarországon is viszonylag könnyen elérhető volt, hiszen az NDK lemezkiadója, az Amiga is átvette és forgalmazta.

A második albumuk 1983-ban jelent meg „Passion, Grace & Fire” címmel, majd utána következett 13 év szünet. Ezalatt mindegyik tag továbbépítette szólókarrierjét és ebben az időszakban mindegyikük eljutott Magyarországra is, sőt McLaughlin és de Lucia nemcsak külön-külön, hanem duóban is (1987. július 3., Kisstadion).

1996-ban ismét összeálltak egy lemez és egy koncertturné erejéig. A lemez borítóján egyszerűen csak a Paco de Lucia–Al Di Meola–John McLaughlin felirat olvasható. Csak érdekesség, hogy a névsor elején mindhárom lemez esetében más zenész szerepel: az elsőn Di Meola, a másodikon McLaughlin, az utolsón pedig de Lucia (fő az egyenlőség jeligére). A másik érdekesség, hogy az elsöprő lendületű, csupa tűz bemutatkozó lemez után, – amelyet hallgatva mintha mi is ott ülnénk a koncerten, – a második és harmadik lemez már stúdióban készült. Gondolom a producerek is felülmúlhatatlannak ítélték az első lemez hangulatát és nem próbálkoztak újabb koncertlemezzel. Az időfaktor és a stúdió körülmények miatt természetesen különbség érzékelhető a zenében is, hol előnyére, hol hátrányára, ami ízlés kérdése.

1996. október 11-e éppen péntekre esett, ami megkönnyítette a budapesti fellépés reklámszövegét: Friday Night in Budapest. A pontosság kedvéért volt egy „Evening” koncert este 8 órakor és mivel a jegyek pillanatokon belül elfogytak, sikerült összehozni egy „Midnight” koncertet is éjféli kezdéssel. A második koncert is majdnem teltházzal ment. Gondoljunk bele, húszezer ember, ekkora érdeklődés Louis Armstrong Népstadion-beli koncertje óta nem volt Magyarországon jazzkoncert iránt.

Nekem az esti fellépésre volt jegyem, de úgy tudom, hogy a két koncert programja teljesen megegyezett. A program könnyebb megértéséhez el kell oszlatnom az esetleges félreértéseket: a gitár trió alatt nemcsak a három gitáros együttzenélését kell érteni, hanem a három gitáros szólóprogramját, továbbá három duó formáció is beletartozik a programba. Ez a lemezeken is megtapasztalható, hiszen az első koncertlemezükön három duóban és két trióban előadott felvétel hallható, míg az utolsó lemezükön hat trió, két duó és egy szóló felvétel található.

A budapesti koncertet John McLaughlin kezdte, majd őt Paco de Lucia és Al Di Meola szóló produkciója követte. Ezután következtek a duók. Elöször McLaughlin–Di Meola előadásában a „Manha de Carneval” (a Black Orpheus film betétdala), ami az új lemezükön is szerepelt, utána pedig jött a McLaughlin–de Lucia páros produkciója. A szünet előtti blokk utolsó száma a „Mediterranean Sundance” volt Di Meola–de Lucia előadásában, amely ugyanilyen felállásban a „Friday Night in San Francisco” lemezük nyitószáma is volt. A szünet után jött a trió közös produkciója, emlékeim szerint három számmal.

Óriási siker. Jó volt, talán nem annyira, mint 1980-ban San Francisco-ban, de az ilyen stílusú zenét és produkciót a közönség garantáltan hálásan fogadja bárhol és bármikor.

Végezetül még megosztom az olvasókkal a koncert általam ismert sajtóvisszhangját.

A MaJazz 1996 októberi száma borítólapon hozta a gitártrió fényképét, az újságban pedig vendégváró bevezetőt a koncert elé, valamint lemezkritikát olvashatnak az új lemezükről. Az 1996 novemberi szám némi háttér információval szolgál a koncertről. A MaJazz ezen számai külön is olvashatók a Jazzma.hu oldalon, tehát ezeket most külön nem részletezem.

A Népszabadság 1996. október 14-i számában jelent meg Jávorszky Béla Szilárd alábbiakban látható cikke a koncertről.

(Csak zárójelben jegyzem meg: a "nagytudású szakíró" már 20 évvel ezelőtt is "brillírozott" - kis d-vel írta a köztudottan nagy d-s Al Di Meola-t! Tovább nem is olvastam a cikket! - A szerk.)

A Magyar Nemzet „Tizennyolc húron pendülve (McLaughlin – Di Meola – DeLucia)” címmel közölte Turi Gábor írását. A cikk megjelent változatával nem rendelkezem, de az írás a turigabor.hu honlapon most is bárki számára olvasható.

(Most erre mit mondjak? Itt meg nagy d-vel, plusz egybeírva van a kis d-s Paco de Lucia! - A szerk.)

Sajnos, Paco de Lucia pár éve bekövetkezett halálával végleg lezárult az esélye annak, hogy a zenészek mégegyszer újra összeálljanak. A másik két zenész változatlanul aktív. McLaughlin 2013-ban járt utoljára Budapesten a Remember Shakti produkciójával, míg Di Meola esetében (aki erőteljesen tolódik a world music irányába) a magyarországi látogatások száma egyszerűen a megszámlálhatatlan kategóriába tartozik. 2016-ban is hirtelen két fellépése jut eszembe, az egyik a Gyulai Vár Jazz Fesztiválon volt júliusban.