Világsztárok Magyarországon - THE RITE OF STRINGS – 1995. november 3., Budapest Sportcsarnok
2016. július 24., Deseő Csaba
Mielőtt megírnám emlékeimet a 21 évvel ezelőtti koncerttel kapcsolatban, muszáj egy kis szubjektív történelmi visszatekintéssel kezdenem.
Abban az időben még ugyancsak aktív életet éltem jazz és szimfonikus vonalon egyaránt. Előkerestem akkori noteszemet, nos, 1995 novemberében azon a héten két koncertet játszottam az Állami Hangversenyzenekar tagjaként a Zeneakadémián. November 2-án Mahler I. szimfóniája, 5-én a Beethoven IX. volt műsoron, mindkét alkalommal Kobayashi Ken Ichiro vezényelt. Szép, de nehéz műsor sok próbával, így egyetlen szabad napom volt: november 3., péntek.
Már hetekkel előtte láttam a plakátokat, amelyek aznap estére egy szenzációsnak ígérkező jazz koncertet hirdettek a Budapest Sportcsarnokba: Stanley Clarke, Al Di Meola és Jean-Luc Ponty THE RITE OF STRINGS nevű trióját. Megvettem a jegyeket és vártam a csodát. Megszületett. A Sportcsarnokban meglepetésemre több ezer fős közönség gyűlt össze, a Duna Televízió is kivonult rengeteg kamerával. Én elsősorban Ponty miatt váltottam jegyet, évtizedek óta ő volt a kedvenc jazzhegedűsöm, és 1966 óta személyesen is jól ismertem. Persze Al Di Meola és Stanley Clarke játékát is szerettem, főleg Chick Corea lemezeinek jóvoltából. A „Rite of Strings” kb. azt jelenti: A húrok szertartása. A jazz három óriása húros hangszerekkel – hegedű, gitár, bőgő - különleges triót alkotott, olyan stílust, hangzásvilágot hozott létre, amely korábban nem létezett. Mindhárman akusztikusan játszottak (mikrofonokkal kiválóan erősítve), ami hangzásban egyfajta visszatérés volt a régi időkhöz, ugyanakkor a zene magas művészi színvonalú, egyéni karakterű ötvözet volt klasszikus kamarazenei, jazz, rock, flamenco és egyéb alkotó elemekből. Élvezetes, dallamos zene, amelyben tökéletes arányban volt az improvizált és a megírt, meghangszerelt szerkezet. Disszonancia nem létezett. A műsor valamennyi száma a trió tagjainak szerzeménye volt, talán egy kivételével, amely Stanley Clarke és Chick Corea közös kompozíciója volt „Song to John” címmel (Coltrane emlékére). Személyes kedvencem a műsorból Ponty „Renaissance” című darabja volt, amelyet 1976-os „Aurora” c. albumán, fúziós korszakának csúcsán hallottam tőle először.
A koncert óriási sikert aratott, a trió több ráadást adott. Utána nagy nehezen sikerült bejutnom a zenészekhez, Ponty-val beszélgettem néhány percet. Mindhárman igen fáradtak voltak, épp egy világ körüli turné vége felé jártak. A Duna TV egyszer leadta a koncert felvételét, amit annak idején videó kazettára rögzítettem. Rég nem láttam, a mai DVD korszakban igen ritkán kapcsolom be a régi berendezést.
Viszont a Rite of Strings egyetlen CD-jét időnként nagy élvezettel meghallgatom, így tettem most is, e sorok írása előtt. Csodálatos zene, kár, hogy ez az egyetlen lemez maradt az utókorra a triótól, amely mindössze egy évig létezett. Három jazz óriás csúcsformában, fénykorában! Felejthetetlen!
