Világsztárok Magyarországon – A Keith Jarrett Standards Trio 1990. november 26-án az Erkel Színházban
2013. augusztus 09., Dr. Sümeghy László
Nem is olyan régen az 1989. március 22-i zeneakadémiai Keith Jarrett szólózongora koncertre emlékeztem.
A következő év végén, 1990. november 26-án Jarrett ismét Budapesten lépett fel, ezúttal az Erkel Színházban és trióban. Trió (1972), szóló (1989), trió (1990), szóló (2007) - így következtek a változatosság jegyében Jarrett magyarországi fellépései.
Először röviden az előzményekről. 1983-ban nem várt, meglepő fordulat következett be Jarrett eddigi program választásában. A "sideman" (Davis, Lloyd) szerepkörből történő kilépés után mindig saját mondanivalójának megfogalmazása volt zenei megnyilvánulásainak alapja, akár szóló, akár zenekari produkciókról volt szó. Még a klasszikus zenei interpretációit is áthatják saját zenei elképzelései a műről. A fordulat a standard repertoár felvételét jelentette a művész programjába. Ez - lévén Jarrett-ről van szó - nemcsak a program bővítését jelentette, hanem megújítását is ennek a végtelen, gyakran elcsépelt, rutinszerűvé vált programelemnek. Jarrett ezen formációja nem hivatalos, de egyértelműen meghatározó elnevezést is kapott: Keith Jarrett Standards Trio. A trió másik két tagja sem akárki: a dobos Jack DeJohnette (1942) és a bőgős Gary Peacock (1935).
1980 körül Jack DeJohnette a dobosok között egyike volt a legjobbaknak, ma pedig kétség sem fér a No. 1 pozíciójához. Saját együttesei és lemezei kísérletező, újat kereső művészként mutatják be, de mindemellett mindig sikeresen elkerülte a beskatulyázást és a szűk érdeklődést élvező irányokat. Ideális, ha úgy tetszik magától értetődő választás volt Jarrett (és/vagy managementje) részéről. Egyébként 1973-ban már volt egy közös ECM lemezük "Ruta and Daitya" címmel, amit egyébként még 1971-ben vettek fel. Még egy különlegességet ki kell emelni DeJohnette esetében: zongorázik is, a dobosoktól szokatlan módon. Erre persze Jarrett mellett nincs lehetősége, viszont ezirányú tudása szokatlanul melodikus dobjátékot eredményez.
Gary Peacock, a trió legidősebb tagja, korábban inkább az avantgard jazz területén jeleskedett, részvétele ebben a trióban meglepő. Számos más bőgőst jobban el lehetett volna képzelni Jarrett társának. Egyébként gondolnák, hogy Peacock 1990 novemberében kétszer is fellépett Budapesten? November 1-én volt a Budapest Sportcsarnokban a Calypso Jazzfesztivál (a Calypso egyébként egy kereskedelmi rádió volt), ahol Paul Bley zongoristával lépett fel duóban. Talán a Paul Bley-re jellemző stílus, hangzás jellemezte Peacock-ot a Jarrett Trio előtti korszakából. Kettejük kapcsolatát - nemcsak duóban - számtalan lemez dokumentálja. (Csak a teljesség kedvéért leírom, hogy a Calypso Jazzfesztiválon a Paul Bley-Gary Peacock Duo mellett a Dewey Redman Quartet és a Gary Burton Quintet is fellépett.)
Vissza 1983-hoz, a kezdethez. Januárban rögzített az ECM két lemezre való anyagot az új trióval. Ezt nagyon ravaszul nem egy dupla albumon adták ki, hanem két különálló lemezen, egymástól időben eltolva. Ezek egyébként roppant egyszerű lemezcímeket kaptak: „Standards, Vol. 1” és „Standards, Vol. 2”. 1985 júliusában vették fel a „Standards Live” lemezt, amely - a címmel ellentétben - nem két korábbi lemez élő felvételeit, hanem teljesen új programot tartalmazott. Az 1990. november 26-i budapesti koncertig hat lemezt adtak ki a Standards Trio-val (zárójelben a felvételek időpontja), amelyek sorrendben a következők: „Standards, Vol. 1” (1983 január), „Standards, Vol. 2” (1983 január), „Standards Live” (1985 július), „Still Live” (dupla lemez - 1986 július), „Tribute” (duplalemez - 1989 október), „The Cure” (1990 április).
A teljesség kedvéért meg kell említeni, hogy a későbbiekben kiadásra került még egy 1989-es koncertfelvételük is "Standards in Norway" címmel ebből az időszakból.
A trió esetében nem mindig helytálló a Standards Trio elnevezés, hiszen saját kompozíciókat tartalmazó repertoárral is rendelkeznek. 1990-ig két ilyen programot tartalmazó lemezük jelent meg "Changes" és "Changeless" címmel.
Az 1989. március 22-i zeneakadémiai Keith Jarrett szólózongora koncert ráadás számait akár az Erkel Színházbeli Standards Trio koncert bevezetőjének is tekinthetjük, hiszen a ráadás számok között elhangzott az „All the Things You Are” (ennek trió változata a „Standards, Vol. 1”-on is megtalálható) és az „Over the Rainbow” is. Nagyon reménykedtünk, hogy a szóló Jarrett után a Jarrett Trio-t is hallhatjuk, láthatjuk. És lőn csoda! Magyar viszonylatban szokatlanul rövid időn belül fellépett a trió az Erkel Színház pódiumán. A koncert hétköznapra esett, egy darab plakát nem volt a városban, nulla reklám, de a jegyek azonnal elkeltek (egyébként ez az "előkészület" és gyors jegyeladás jellemezte Jarrett mindhárom budapesti fellépését). Nem a legjobb helyre, az erkélyre sikerült jegyet szereznem, ráadásul a novemberi időszak rám hozta a szezon első megfázását is, de az orrfúvás és némi láz nem jelenthetett akadályt. Az eltelt 23 év nagyon azt mutatja, hogy egy "soha vissza nem térő alkalom" volt ez a koncert. A benyomásom egyébként nagyon röviden összefoglalható: nem okozott meglepetést (és persze csalódást sem). Pontosan az a szint volt, amit a korábban megjelent - és otthon agyonhallgatott - lemezeik is tükröztek. Hihetetlenül összecsiszolt triójáték, amit csak gyakorlással nem lehet elérni, érezni kell hozzá a többiek gondolatát is.
Gonda János írta a JAZZ magazinban Jarrett szólózongora koncertjéről beszámoló cikk végén: "Meggyőződésem, hogy amit Jarrett a Gary Peacock - Jack DeJohnette trióval a modern combo-jazz terén produkált, megújítva a megfáradt és elkoptatott standard-repertoárt, az valamennyi művészi teljesítménye közül az egyik legjelentősebb és legmaradandóbb." Az eljátszott számok címeit sajnos nem jegyeztem fel, egyrészt mert nem készültem a mostani visszaemlékezésre, másrészt pedig olyan természetességgel következtek egymás után a lemezekről már ismert jobbnál jobb számok (talán akad valaki, akinek jobb az emlékezőtehetsége). Jarrett egyébként nem arról híres, hogy sokat beszélget a közönséggel, tehát a konferálás okozta könnyebb felidézhetőség is kimarad.
Ne feledjük az évszámokat, a trió idén harminc éves, ez már a Modern Jazz Quartet fennállásával összevethető időtáv. 2008-9 táján felröppent egy újabb magyarországi koncert lehetősége, de ez a hírek szerint a gazdasági nehézségek miatt végül meghiúsult. (Hát erről tudnék mit mesélni, mert a VeszprémFest igazgatójának kérésére megszereztem nekik a triót… Majd miután hatalmas nagy munkával kicsiholtam Steve Cloud menedzserből, hogy az öt európai fellépés egyike Veszprém legyen, Mészáros Zoli –számomra máig rejtélyes okok miatt- lemondta. Égtem az amerikaiak előtt, mint a Reichstag… - A szerk.)
Megragadva az alkalmat szeretnék megemlékezni a helyszínről. Az Erkel Színház húsz évig biztosított helyet a hazánkba látogató amerikai zenészek jazzkoncertjeinek (számos más jazzkoncert mellett), amelyek egyrészén személyesen is jelen voltam. A színházat ezután nem sokkal később bezárták és csak az idén márciusban nyitott meg újra. Emlékeim szerint ez volt az utolsó jazzkoncert benne, legalábbis én biztosan akkor voltam benne ilyenen utoljára. (Inkább ez utóbbi Lacikám! – A szerk.)
