Világsztárok Magyarországon – A John McLaughlin-Jonas Hellborg Duo és a Gato Barbieri Band a BNV A Pavillonjában 1986. március 18-án
2012. szeptember 22., Maloschik Róbert
Hihetetlen, de John McLaughlin (1942) és Gato Barbieri (1934) első budapesti fellépésére a kőbányai vásárvárosban került sor. Ráadásul ez a Budapesti Tavaszi Fesztivál rendezvénye volt. Vajh ki lehetett az az elmeháborodott, aki ezt a helyszínt kitalálta?
Arra emlékszem, hogy akkor négyhónapos kisfiunk, Márk beteg volt, így hiába vettem erre a különleges estre két jegyet, feleségem akkor nem tudott velem jönni. Ő kimondottan Gato Barbieri-re lett volna kíváncsi, mert a „Last Tango in Paris” című Marlon Brando film óta szerette volna egyszer élőben is látni az „öblöshangú” argentin tenorszaxofonost. Nekem viszont sosem tartozott a kedvenceim közé „El Gato”, azaz „A macska”. Így aztán McLaughlin-ék után haza is mentem. Persze, az is lehet, hogy legalább belehallgattam volna Barbieri koncertjébe, de egyrészt annyira hideg volt a teremben, hogy az ember szinte látta a leheletét (…), ami a kinti hűvös időjárásnak és a hatalmas fűtetlen hodálynak volt köszönhető, másrészt nem akartam lerombolni magamban azt a hangulatot, amit John McLaughlin és a svéd ’whizz kid” basszusgitáros, Jonas Hellborg (1958) közel kétórás hangversenyével „felépített bennem”.
McLaughlin-t 1969-ben hallottam először játszani, egy budapesti lakásban… egy barátom –annak tiszteletére, hogy nyolc hónapi folyamatos agyonfenyítés után végre kiszabadultam a pápai laktanyából- házibulit szervezett direkt nekem. Tudjátok/tudják „kaja, pia, nők”… Azon a hajnalig tartó bulin a kaját a jazzlemezek hallgatása jelentette. Elmondanám, a lányok nem nagyon gerjedtek John McLaughlin akkoriban megjelent első szólólemezére, az „Extrapolation”-re. Emlékszem, kicsit nekem is meredeknek tűnt… Aztán mire 1970 őszén leszereltem, Johnny fiú már olyan Miles Davis lemezeken volt hallható, mint az „In a Silent Way” és a Bitches Brew”…
De térjünk vissza a 1986-os budapesti koncertre, illetve annak közvetlen előzményeire Mivel a Down Beat 1984 tavaszán nagy, többoldalas cikkben számolt be arról, hogy John McLaughlin újjászervezi a Mahavishnu Orchestra-t, amelyben a Synclavier (talán úgy mondhatnám, gitárszintetizátor) viszi a fő hangzást és hogy maga mellé veszi a vele majdnem egyidős (akkor már évek óta Svájcban élő) jazz-rock dobos legendát, Billy Cobham-et (1944), plusz három fiatalt, az amerikai szaxofonos Bill Evans-t (1958 – exMiles Davis!), a szintén amerikai billentyűs Mitch Forman-t (1956), valamint a svéd basszusgitár virtuózt, Jonas Hellborg-ot (1958), rögtön gondoltam, ebből csak valami szuper dolog sülhet ki. Aztán 1984-ben ki is jött a „Mahavishnu” című LP, amelynek már nyitófelvétele, a „Radio-Activity” mélyen érintett. És Hellborg basszusozása egyenesen lenyűgözött. (Pedig akkor még élt Jaco Pastorius is!) Aztán meg arról csiripeltek a „jazz verebek” Európaszerte, hogy 1986 elején –szinte ugyanazzal a felállással… Billy Cobham helyett Danny Gottlieb…- már fel is vették a következő LP, az „Adventures in Radioland” anyagát. (Amit ki tudja miért, csak 1987-ben jelentettek meg…)
Ezek után nem igazán értettem, hogy miért csak duóban jöttek. De sebaj, mert aki el bírta viselni, pláne szerette a fúziós zenét, annak biztos nagy örömet szerzett már a koncert híre is. De akik hangos jazz-rockra számítottak, azok megdöbbentek, mikor meglátták-hallották az akusztikus gitár-basszusgitár duót... Ami különös volt, hogy a máskor szokásos nagy előzetes média-csinnadratta ezúttal elmaradt…
Viszont mivel a Magyar Rádiónak már akkor is „barterszerződése” (akkor még nem nagyon volt használatos ez a kifejezés…) volt a Budapesti Tavaszi Fesztivállal, ezért a március 18-i koncertet felvehette.
Nos, így utólagos belehallgatásos alapon meg tudtam állapítani, miket is játszottak. (Azt a közvetítőkocsi személyzetétől, illetve a zenei rendezőtől tudtam meg, hogy előzetesen tíz számot, mintegy másfél órás koncertet ígért McLaughlin. Ezt azért kellett előre tudniuk, mert a BASF magnószalagok időtartama 43 perc 40 másodperc volt. Így biztos, ami biztos alapon 3 szalagot vittek ki rögzítésre a McLaughlin-Hellborg koncertre.
Nos, mázlijuk volt, mert az első négy szám időtartama nagyjából 42 lett, a következő öté is 42, így nem kellett átmenetesre „csinálni” a szalagokat. És úgy tudták a kilencedik szám végén elülő taps után elindítani a harmadik szalagot, hogy rögzítették John McLaughlin konferálását is. Ő pedig szó szerint ezt mondta: „Thanks a lot. We gonna play another tune… a tune.. it’s dedicated to a great man I admire very much… his name is Lech Walęsa (tökéletes lengyel kiejtéssel!).. this called „Blues for L.W.” (el-dábljú, you know!). És ekkor a nézőtéren kb. 10 ember felsikított és tapsolni kezdett! Nem láttam, hogy kivezették volna őket… Valószínű, a civilruhások nem értették, mit mond McLaughlin. Ti. ha valaki nem tudná, Lech Walęsa a Solidarność (szolidárnoscs, you know!) elnöke volt és erről, ha jót akartál magadnak, nem nagyon beszéltél nagy közönség (pláne kíberek) előtt! Állítólag a színfalak mögött (csak tudnám, hol voltak az A Pavillonban színfalak?) K.I. dührohamot kapott (ő persze értette, mit beszél McLaughlin…) és azon törte a fejét, hogy félbeszakítja a koncertet. De mivel nem a Rádió, hanem a BTF koncertje volt, így nem tehetett semmit. Pláne, ha tudta volna, hogy az azt követő (ráadás) szám címe profetikus lesz: „The Wall Will Fall”. Oszt a (berlini) fal pár év múlva leomlott, Lech Walęsa pedig Lengyelország köztársasági elnöke lett…
Akkor mielőtt Márkus Józsi barátunk e heti sajtófigyelőjének végeredményét kihirdetném, ideírom Önöknek/Nektek, hogy mi volt az a tíz szám, amit McLaughlin előre jelzett:
1) JML: Are You the One? Are You the One? (az 1978-as „Electric Guitarist” LP-ről)
2) JML: Electric Dreams, Eclectic Sighs (az 1979-es „Electric Dreams”-ről)
3) JML: Follow Your Heart (az 1970-es „My Goal’s Beyond”-ról)
4) JML: Thelonious Melodious (ez az 1996-os „The Promise” CD jelent meg először!)
5) JML: Guardian Angel (az 1981-es „Friday Night in San Francisco”-ról, a koncertlemez egyetlen utólag rögzített stúdiófelvétele!)
6) Miles Davis: Blue in Green (az 1970-es „My Goal’s Beyond”-ról)
7) JML: Do You Hear the Voices You Left Behind (az 1978-as „Electric Guitarist”-ról)
8) Victor Young: My Folish Heart (az 1978-as „Electric Guitarist”-ról)
9) Charles Mingus: Goodbye Pork Pie Hat (csak úgy, hogy legyen módja egy jó nagyot slap-elni Jonas-nak!)
10) JML: Blues for L.W. (az 1982-es „Music Spoken Here” L-ről).
And now Józsi it’s your turn!
