Világsztárok Magyarországon – a IX. Alba Regia Videoton Interjazz Fesztivál Székesfehérváron, 1984. május 26–27. – II. rész
2012. június 01., Márkus József
A fehérvári nemzetközi jazztalálkozók sorában a kilencedik volt talán a legkülönösebb, és mégis az egyik legemlékezetesebb. Különös, mert első alkalommal tartott csupán két napig. Emlékezetes – a második napi egész estés AEC-koncertnek köszönhetően.
A világhírű Art Ensemble Of Chicago – mert ez a „becsületes neve” a fenti alcímben AEC-re rövidített együttesnek – tehát egy teljes estét kapott a fesztivál rendezőitől, mégpedig kétszer negyvenöt perc bontásban, mint azt már cikkem első részében is említettem. Hogy vajon miért tették a koncert kezdését este nyolc órára – holott a szombati műsor este hétkor kezdődött –, az örök rejtély marad. Talán hogy nehogy elérjék a fővárosi kispénzű jazzbarátok a visszainduló utolsó vonatot? Józan logikával éppen fordítva, a vasárnapi korai kezdés lett volna érthető, hiszen másnap már hétfő, ami munkanap…
Mindenesetre remek koncertet adott az akkoriban virágkorát élő fekete-amerikai együttes. Koncertet? Több volt az, annál! Egyszerre volt hangverseny, színmű, zenedráma, folklórest, ritmus- és dallamorgia, az afro-amerikai kultúra csodálatos, diadalmas ünnepe!
Cikkem első részében már kihangsúlyoztam a helyi és az országos sajtónak talán minden eddigit felülmúló aktivitását – először a fesztivált megelőző figyelemfelkeltésben, majd a többé-kevésbé naprakész információban és értékelésben. Kiemelt szerep jutott a cikkekben – érthetően – az Art Ensemble fellépésének. Nincs olyan cikk, amelyben legalább egy-két mondat ne szólt volna róluk – akár a beharangozó, akár a tudósítás jellegű, illetőleg az értékelő írásokról legyen szó.
Akad olyan írás – három is –, amelyik kizárólag a chicagói csapattal foglalkozik. Ezek közül kiemelem a Magyar Zeneművészek Szövetsége JAZZ magazinjának ’84/2. számában olvasható cikket, amely a szellemes „Feketék Fehérváron” címet kapta.
A cikk szerzője Boronkay Antal elsősorban a klasszikus zene szakértője, írása mégis (vagy tán éppen ezért?) remek, szakszerű, és minden elragadtatottsága ellenére is tárgyilagos – amelynek szinte minden betűjével egyetértek. Az illusztrációként itt közölt többi cikkel együtt ajánlom az olvasók figyelmébe. Köztük Riskó Gézának az Esti Hírlap május 31-i számában megjelent rövidebb lélegzetű tudósítását „Jazz – felsőfokon” címmel,
valamint feltétlenül érdemes elolvasni Tódor János „Gótika a kapun” című írását a Fejér Megyei Hírlap június 2-i számából, amelyben a chicagói zenekar két tagjával, Lester Bowie-val és Joseph Jarman-nal beszélget a szerző.
A z Új Tükör június 10-ei szokásos kis híradása is az Art Ensemble-t emeli ki, és szintén Bowie fényképét közli.
A teljesség kedvéért meg kell még említenem a Fejér Megyei Hírlap korábbi, május 29-i számát is – ugyancsak Tódor cikkével „Nagy Fekete Zene” címmel,
valamint a Film Színház Muzsika június 16-i számából J. Király István „Alba Regia Jazz” című összefoglalóját. Mindkét utóbbi cikk felöleli a fesztivál teljes két napját – nagy teret szentelve a chicagóiak vasárnapi műsorának.
Olvasóim tehát az illusztrációként mellékelt cikkekből bőven kaphatnak információt az Art Ensemble Of Chicago székesfehérvári fellépéséről. Jómagam ezt a chicagói zenekar történetének összefoglalójával és egyéb tudnivalókkal kívánom kiegészíteni.
Először is a zenekar összetételéről a fehérvári fellépés időpontjában. Azzal kezdem, hogy az együttes minden tagja „multiinstrumentalista”, vagyis többféle hangszeren játszik. Lester Bowie (1941-1999) trombitán, szárnykürtön és kornetten játszott (vagyis rézfúvós művész). Roscoe Mitchell (1940) és Joseph Jarman (1937) mindketten szaxofonosok és fafúvós-specialisták. Talán a tenor mindkettejük elsődleges hangszere, Mitchell a Vörösmarty Színházban gyakran vette elő a szopránszaxofont és a mélyebb fekvésűeket is (bariton, basszus), továbbá klarinéton és oboán is játszott; Jarman emlékezetem szerint altón és fuvolán is játszott. A zenekar minden tagja használ különféle kis ütő-, csörgő-csilingelő hangszereket és sípokat. (Állítólag egy pihent agyú szakember egyszer számba vette, és feljegyezte, hogy 1969-es európai tartózkodásuk idején összesen több mint ötszáz különféle hangszert használtak.) Malachi Favors (1937-2004), a legkorosabb tag, kiváló nagybőgős. A basszusgitárhoz és a bendzsóhoz is értett, de a fesztiválon kizárólag bőgőzött. Végül Don Moye (1946) a dobok és mindenféle ütőhangszer mestere. Szólni kell egy lényeges dologról: az öltözetről. Lester Bowie minden alkalommal orvosi köpenyben jelenik meg a koncerteken, Roscoe Mitchell farmerruhában, a további három zenész pedig különféle törzsi viseletben, kifestett arccal mutatkozik. Egyesek ezt úgy magyarázzák, hogy Bowie az amerikai fekete értelmiséget, Mitchell a városi „utca emberét”, a többiek pedig a távoli kontinensek természeti népeit személyesítik meg. Ez a teória „nincs bizonyítva”… Az együttesnek nincs hivatalos vezetője, a kollektív megegyezés az irányadó. A zene fő meghatározója és irányítója Roscoe Mitchell, a színpadi mozgások, történések felelőse pedig Joseph Jarman. Mitchellről meg kell említenem, hogy a fesztivál előtt pár évvel fellépett saját együttesével a Hartyándi Jenő által szervezett győri nemzetközi jazzkoncertek egyikén (1982. május 28. – A szerk.). Az Art Ensemble többi tagja 1984-ben járt először Magyarországon.
A hatvanas évek közepén Joseph Jarman és a zongorista Muhal Richard Abrams vezetésével az Egyesült Államokban megalakult az AACM – szabad fordításban: „Szövetség (Egyesület) a Kreatív Zenészek Előrehaladásáért”. Gonda János JAZZ könyvében így ír erről: „Ezúttal (…) a free jazz és az afro-amerikai szociális mozgalmak összefonódása következett be: az AACM a gettónégerek és -egyetemisták közösségi érzését kívánta erősíteni, és fellépett az egyre vészesebb méreteket öltő kábítószer-fogyasztás, valamint a zeneipar visszaélései ellen. Az AACM-ből több free együttes alakult ki, ezek koncerteket adtak, vitaesteket rendeztek az egyetemeken és klubokban.” Az Art Ensemble későbbi alapítói is ehhez a csoportosuláshoz tartoztak. A Roscoe Mitchell Sextet-ben 1966-ban már együtt játszott Bowie, Mitchell és Favors. A következő évben Jarman csatlakozásával megalakult a „Roscoe Mitchell Art Ensemble”, amelynek felállása a dobos kivételével már azonos volt az 1984-es öszeállítással. 1969-ben az akkori dobos, Phillip Wilson egy blues-együttesbe távozott, így kvartett formában utaztak Európába. Egy darabig a fúvósok látták el váltakozva az ütőhangszeres feladatát.
Ismét Gonda Jánostól idézek: „1968 nyarán Joseph Jarman, Roscoe Mitchell (szaxofon), Lester Bowie (trombita) és Malachi Favors (bőgő) megalakítja az Art Ensemble Of Chicago nevű kvartettet, amely azóta is a chicagói avantgárd jazz legjobb együttese. A kvartett célja az afrikai örökség és az afro-amerikai kultúra reflektorfénybe állítása. Ezért elevenítik fel az ősi rítusokat, ezért viselnek jelmezeket és maszkokat, s ötvözik különös színpadi jelenetekkel a játékot, s ezért nevezik zenéjüket – jazz helyett – Great Black Musicnak. Az előadás középpontjában a kollektív rögtönzés áll, ami hol archaikusnak, hol rendkívül modernnek hat. A muzsikusok – mind a négyen hihetetlenül sok fúvós- és ütőhangszeren játszanak – nagy súlyt helyeznek a ritmikai mozgások világos tagolására.”
A zenekar lemezeire, koncertjeire az Államokban kicsi a kereslet, ezért 1969-ben Párizsba költöznek, ahol két év alatt tizennégy albumra való felvételt készítenek. Állandó bázisuk Párizsban a Vieux Colombier Színház. Ottani menedzserük javaslatára egészítik ki az együttes nevét a Chicago városnévvel. 1970-ben „végleges” dobost találnak Don Moye személyében. Az így kialakult kvintett felállás 1993-ig változatlan marad. Két lemezükön az énekesnő Fontella Bass, Lester Bowie felesége is vendégszerepel. Egyébként Bowie-nak párhuzamosan saját együttese is működik Brass Fantasy névvel.
Az Art Ensemble 1972-ben visszatér az Egyesült Államokba, ahol 2004-ig több mint húsz stúdióalbumot és számos élőfelvételt is készítenek – többek között az Atlantic és az ECM kiadóval.
A székesfehérvári fesztiválfellépés után az Art Ensemble zökkenőmentesen folytatja pályáját 1993-ig, amikor Joseph Jarman tíz évre megszakítja kapcsolatát az együttessel. 1990-ben elkészül a Cecil Taylor-ral közös lemez – Thelonious Monk emlékére. Az 1999-es év tragikus eseménye: a trombitás Lester Bowie tüdőrákban meghal. Ettől kezdve fellépéseiket számos vendég zenésszel oldják meg. 2003-ban a szaxofonos Jarman visszatér az együtteshez, azonban nem sokkal ezután, 2004. januárban a bőgős Malachi Favors hirtelen halála a „Sirius Calling” című lemez felvételét szakítja félbe. 2004 vége felé a trombitás Corey Wilkes és a neves bőgős, Jaribu Shahid egészíti ki ismét teljessé az együttest. Az új felállásban 2006-ban élőfelvételekből elkészítik a „Non-Cognitive Aspects Of The City” című dupla CD-t.
Az Art Ensemble Of Chicago örök mottója: "Great Black Music: Ancient To the Future". (Pompás fekete zene: a múltból a jövőbe.)
