Világsztárok Magyarországon – A Paul Motian Band a Körcsarnokban 1984. március 23-án
2012. május 18., Dr. Sümeghy László
Paul Motian (1931-2011) dobos azon kevés zenészek egyike, aki a modern jazz több meghatározó zongoristájának együttesében is szerepelt.
Bill Evans 1959-61 közötti években játszó, máig felülmúlhatatlan triójában tett szert világhírre. Scott LaFaro bőgős tragikusan korai halála után pár évvel Keith Jarrett triójában, quartet-jében játszott a hetvenes években, nyolcvanas évek elején. A Charlie Haden bőgőssel felálló trió 1972-ben Székesfehérvárra is eljutott. Dewey Redman szaxofonossal bővült a felállás quartet formációra. A múlt évben elhunyt dobos utolsó lemeze pedig Brad Mehldau-val készült. Az imponáló felsorolás szüneteiben persze több más formációban is szerepelt és saját neve alatt szervezett együtteseivel is játszott.
1984-ben a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében tartott jazz koncertek egyik vendégeként lépett fel Budapesten. Sajnos, egy borzalmas akusztikájú helyen, a Körcsarnokban. (Csak egy megjegyzés: 2012-ben ismét volt jazz koncert a Tavaszi Fesztiválon Chick Corea és Gary Burton fellépésével. Lehet, hogy reménykedhetünk a folytatásban is.)
A Paul Motian Band egy zongora nélküli quintet volt. (Aki ilyen zongoristákkal játszott, annál magasan volt a mérce.) Akkor még nem sejtettük, hogy a quintet két másik tagja, a gitáros Bill Frisell (1951) és a tenorszaxofonos Joe Lovano (1952), később a világ élvonalába kerül. Sőt, Lovano a kétezres években a No. 1 lesz. A bőgős Ed Schuller-ről (1955) azóta sem hallotam túl sokat.
Csak érdekességképpen írom, hogy három hónappal később az együttes trió formában (Motian-Lovano-Frisell) a nyári Debreceni Jazznapokon is fellépett (szabadtéren, délután, harminc-valahány fokban).
A zenekar hangzását - szerintem - Bill Frisell elektromos gitár hangja határozta meg, amihez társult a két fúvós eléggé különböző szaxofon hangja, stílusa. Joe Lovano játékát nem kell bemutatni, későbbi karrierjéből kifolyólag sokan ismerik, Budapesten legutóbb pár éve McCoy Tyner-rel lépett fel. Az indián származású Jim Pepper (1941-1992) játéka érdes, robbanékony. Nekem sokkal jobban tetszett, mint a másik szaxofonos. (Be kell vallanom, most sem vagyok nagy kedvelője sem Joe Lovano-nak, sem Bill Frisell-nek.)
Debrecenben, mikor pár hónappal később újra hallottam őket trióban, azt mondtam, "a jobbik szaxofonos maradt ki". Sajnos, pár évvel később ő is elhunyt. Ennyit a személyes tetszési indexről, a szubjektív benyomásokról.
Tulajdonképpen azzal kellett volna kezdenem, hogy a koncert két részből állt, a Paul Motian Band az est második fellépője volt. Az első részben Vukán György vezetésével egy finn-magyar workshop műsorát hallgathattuk. Kérem, elégedjenek meg a műsorfüzettel erről a részről, mert az emlékeimből egyéb részletre már nem futja. (Talán csak annyi, hogy azokban az években szinte minden fesztiválon volt néhány finn jazzmuzsikus, mostanában pedig még csak a hírüket sem halljuk.)
