Világsztárok Magyarországon – Dokumentumok Billy Cobham 1983-as gödöllői és budapesti fellépéséről
2012. május 11., Márkus József
Ezúttal Zsoldos Mari minapi visszaemlékezését – és főszerkesztőnk, Maloschik Róbert hozzáfűzéseit – kívánom kiegészíteni a hozzá kapcsolódó korabeli sajtóhangokkal: beharangozóval, néhány cikkel, fotóval.
Marikától és Robitól az említett cikkben szemléletes képet kaptunk a világhírű dobművész váratlan megjelenésének előzményeiről, a budapesti koncert fogadtatásáról, a zenekarról, az előadott számokról stb. Kiegészítésként meg kell említenem, hogy Cobham-ék nem csak a fővárosban léptek fel: először szeptember 28-án, a Gödöllői Művelődési Központban mutatkoztak be, majd csak másnap került sor a budapesti hangversenyre az Almássy Téri Szabadidő Központban. Sajnos, jómagam nem lehettem ott egyik koncerten sem; a pestieknek is nagyon szemfülesnek kellett lenni, hogy jegyhez jussanak, akkora volt az érdeklődés.
Cobham akkoriban már jó pár éve Európában, Svájcban élt. Herskovits Iván itt mellékelt interjújának ez a címe: „Tanulni jöttem Európába”. Ez akár válasz is lehet arra a kérdésre, miért hagyta ott hazáját. Bár ez a kérdés valójában hibás, hiszen ő Panamában született 1944-ben, ám már hároméves korában az USA-ba költözött szüleivel. Európában mindig is keresettek voltak az amerikai jazzmuzsikusok, az élvonalbeliek különösen. A zenélésből is megélnének, de a többségük tanít is. Ő maga a Frankfurti (Hesseni) Rádió jazz-zenekarának volt vendégszólistája – éppen első budapesti látogatása idején. A más néven „Hessisches Rundfunkorchester” akkoriban nem big band volt, hanem közepes nagyságú zenekar – afféle német Stúdió 11. Erről és az összeállításról részint Robitól, részint az itt is mellékelt cikkmásolatokból alkottam némi fogalmat. A négytagú fúvósszekciót két billentyűs, egy-egy gitáros és basszusgitáros egészítette ki, Kurt Bong dirigált (elég érdekesen, mert mint a koncert elején elmondta, otthon Frankfurtban biciklizett, megcsúszott, elesett és három bordája eltörött! – a szerk.), és természetesen Billy dobolt. Ezenkívül a billentyűs Manfred Kullman, valamint az uruguay-i tenoros Wilson de Oliveira nevét tudom még. (A többiek: Thomas Bögehart és Peter Grünewald – trombita, Alex Malambre – harsona, Michael Hansen – gitár, Raymond Petera – basszusgitár, Christian Schönberger – zongora, szintetizátor. Az utóbbi az egyetlen, aki azóta is a HR Big Band kötelékébe tartozik! – a szerk.) Mindkettőt a cikkíró Horváth Gábor említi dicsérőleg – a dobos és a karmester mellett. Ugyancsak Horváth Gábor cikkéből értesültem, hogy „előzenekarként” Gödöllőn Pege Aladár együttese szerepelt, az Almássy téren pedig Jávori Vilmosé. A cikkíró szerint „Míg Pege óriási sikert aratott, és a fültanúk szerint méltó hangulatot teremtett a főműsor előtt, addig Jávori Vilmos és társai hiába igyekeztek fölmelegíteni a várakozók kedvét.” (Pedig abban az együttesben Snétberger Ferenc volt a gitáros, Szacsky Róbert a zongorista és Torma Rudolf a bőgős! – a szerk.)
Mielőtt az ígért dokumentumokat közreadnám, rövid áttekintést adok Billy Cobham addigi (a magyarországi látogatás előtti) munkásságáról. Szakértők általános véleménye szerint ő a fúziós zene egyik legnagyobb dobosa – jellegzetes stílussal, átütőerővel és szigorú precizitással.
Cobham 1962-ben végezte el a New York-i “High School of Music and Art” iskolát. 1965–68 között a Hadsereg zenekarának tagja, 1967-től a zongorista Billy Taylor triójában játszik. 1968–69: Horace Silver híres kvintettjében dobol, olyan későbbi nagy nevekkel, mint a trombitás Randy Brecker és a tenoros Benny Maupin. Fellépnek a Newport Fesztiválon és a Berlini Jazznapokon is. A hatvanas évek végén gyakori partnerei Stanley Turrentine, George Benson és Shirley Scott.
1970-től kezdődik Billy jazz-rock fúziós korszaka. A Brecker Brothers-szel, John Abercrombie-vel szerepel, majd a „Tribute to Jack Johnson” című lemezalbummal elkezdődik az 1980-ig tartó együttműködése Miles Davis-szel. Megismerkedik John McLaughlin-nal is, akivel 1971-ben közösen megalapítják a Mahavishnu Orchestra-t. Cobham első szólista-albuma, a „Spectrum” 1973-ban készül el, amelyen közreműködik többek között a szaxofonos-fuvolista Joe Farrell, a zongorista-billentyűs Jan Hammer, valamint Tommy Bolin, a Deep Purple későbbi tragikus sorsú gitárosa. Billy ezzel párhuzamosan részt vesz a „Love Devotion Surrender” felvételein és turnéján, amely John McLaughlin és Carlos Santana közös albuma. A hetvenes években számos további sikeres lemez és turné fűződik Cobham nevéhez többek között Ron Carter, Larry Coryell és Stanley Clarke közreműködésével. Népszerű a „Crosswinds” (1974, John Abercrombie közreműködésével), „A Funky Thide of Sings” (1975, John Scofield-del), és talán a legsikeresebb ezek közül a George Duke Band 1976-os európai turnéjáról készült album.
És íme, következzenek a dokumentumok: beharangozó az Esti Hírlapból, néhány cikk és kép a Magyar Ifjúságból és az RTV Újságból. A cikkek közül elsősorban Herskovits Iván interjúját ajánlom az olvasók figyelmébe.
