Világsztárok Magyarországon - A legendás MJQ végre Budapesten l972. március 20-án az Erkel Színházban
2011. augusztus 05., Hivatásos Jazzrajongó
Nem kell különösebben bizonygatnom, hogy az 1952-ben alakult és rövidesen világhírnévre szert tett Modern Jazz Quartet egyike volt a hazánkban legismertebb amerikai formációknak.
Jazzberkekben irigykedve gondoltak a prágaiakra, ahol már 1965-ben felléptek. (Szerencsére én már ott is láttam-hallottam őket.) Az MJQ-t lemezeikről és különféle rádióadások révén minden jazzrajongó ismerte és szerette. John Lewis Django Reinhardt emlékére írott kompozíciója (Django) pedig olyan népszerű volt, hogy már akkoriban számos hazai jazz zenész is repertoárjára tűzte. Így aztán nem csoda, hogy óriási érdeklődés előzte meg koncertjüket. Ezt csak fokozta – az akkoriban nem mindennapi gyakorlat – hogy Fejes László a Film, Színház, Muzsika című hetilapban tíz nappal a koncert előtt „Kamarajazz felsőfokon” címmel rövid cikkben és az emlékezetes prágai koncerten készített kitűnő fotóival hívta fel a hazai közönség figyelmét a várható nagy élményre. Ennek meg is lett a hatása: még az akkori bőséges kínálathoz viszonyítva is késhegyig menő küzdelem folyt a jegyekért, pedig a „jó öreg” ORI szokása szerint, ez alkalommal is két koncert követte egymást. Így aztán vagy 4500 szerencsés néző hallhatta őket azon a márciusi estén.
Óriási élmény volt a hatalmas színpadon megpillantani a négy elegánsan felöltözött zenészt, akik minden koncerten csokornyakkendőben és szmokingban jelentek meg a nagyérdemű közönség előtt. Ezzel is hangsúlyozták, hogy a jazz kinőtte a füstös lebujokat és koncertpódiumot érdemlő művészetté vált. Az együttes alapítója és zenei vezetője John Lewis kemény kézzel őrködött azon, hogy a magas színvonalból egy jottányit sem engedve, mindenki által érthető és élvezhető zenét produkáljon, amelyben a megkomponált elemek és az improvizáció csodálatos artisztikus játékban valósul meg. Szinte teljesen saját – a két vezéregyéniség: John Lewis és Milt Jackson – kompozícióit adták elő, még a jazz standard-eknek minősülő számokat is ők írták. (Gondolok itt Lewis „Django”-jára és Jackson „Bags’ Groove”-jára). Azért hébe-hóba játszották „a nagy amerikai Song Book” darabjait is (ezen a koncerten például a „Willow Weep for Me”-t), sőt olykor az éppen divatos „slágerek” MJQ-sított változatát is (Prágában például a „Fekete Orfeusz” című film betétdalait), de Budapesten már szinte 100 %-ban saját szerzemények hangzottak el: „Monterey Mist”, „The Legendary Profile”, „The Cylinder”, „The True Blues”, „Romance”, „Dancing”, „Visitor from Venus and Visitor from Mars”. Kivételt jelentett Rodriguez csodálatos „Adagio”-ja a „Concerto from Aranjuez” című szvitből.
Szólni kell még az MJQ kelet-európai kötődéseiről. A 60-as évek legelején egy Bled-i (Szlovénia-Jugoszlávia) jazzfesztiválon ismerkedtek meg a hasonló felállású Zágrábi Jazz Quartet tagjaival, elsősorban is annak vezetőjével a nemrég elhunyt Bosko Petrović (1935-2011) vibrafonossal. Komoly művészbarátság alakult ki közöttük és minden vonatkozásban nagy segítséget nyújtottak a MJQ nyomdokain haladó (és azonos hangszer-felállásban játszó) „Zagrebacki Jazz Kvartett” zenészeinek. Aztán addig „patronálták” a horvát muzsikusokat, hogy John Lewis a zágrábi zongorista Davor Kajfes húgát vette feleségül és számos kompozícióját ihlette meg Mirjana szülőföldje („One Day in Dubrovnik”, „Slavic Smile”).
Érdekesség még John Lewis (1920-2001) indián származása is, komancs és csirokí felmenőkkel. Az Amerikai Egyesült Államok Új Mexikó államában nőtt fel és az ottani egyetemen antropológusi diplomát szerzett. Azonban a zene iránti vonzódása győzött és doktorátusát már a Manhattan School of Music-ban szerezte New Yorkban, mindannyiunk szerencséjére. Az MJQ legjazzesebb egyénisége azonban kétségtelenül a vibrafonos Milt Jackson (1923-1999) volt, aki szép szólókarriert is befutott MJQ-tagságával párhuzamosan. Őszintén szólva, ha lehet még jobban kedvelem játékát, amikor a kötöttségekből kitörve igazi énjét mutatja meg, de értelmetlen lenne összevetni az MJQ stílusát azzal, amikor a legjelesebb hard-bop zenészek társaságában muzsikál. Percy Heath (1923-2005) és Connie Kay (1927-1994) nem futott be fényesebb pályát külön, viszont óramű pontosságú kíséretük az MJQ több évtizedes fennállása alatt fontos fejezete a jazz történetének.
Fejes Laci aztán 1972. április 1-én érdekes riportban és négy szép fotóval számolt be a koncertről a Film, Színház, Muzsika hasábjain. Értékelendő, hogy a szerkesztők ezúttal nem keverték össze a névaláírásokat, pedig ez egyáltalán nem volt ritkaság abban az időben.
Jómagam pedig megkaptam az aláírásokat, Percy Heath még a szignójához járó bőgőt is odarajzolta. Hogy Connie Kay hova bújt el a dedikálás alatt, az soha nem derült ki, amikor pedig 1995-ben újra felléptek Budapesten, már Percy „kisöccse” Albert „Tootie” Heath (1935) ült a doboknál, hiszen elődje éppen egy évvel korábban 1994. november 30-án meghalt. Sajnos a második budapesti koncert után sorra elhunyt az MJQ három további tagja is, így ma már a jazztörténet külön fejezetét képező MJQ-story tényleg a legendák világába tartozik.
