Kis hírek – friss hírek
Magyarország egyetlen naponta többször is frissülő jazz lapja, a JazzMa.hu aktuális cikkeinek tartalomjegyzéke.
Magyarország egyetlen naponta többször is frissülő jazz lapja, a JazzMa.hu aktuális cikkeinek tartalomjegyzéke.
13 évesek és 11 hónaposok lettünk. Ezzel tovább javítottuk a magyar jazz sajtó rekordját, amit eddig is mi tartottunk!
Köszönhetően a rendszeres jazzprogramokat Tatabányára visszahozó és fáradhatatlanul szervező Pleier Tamásnak és a BDBB-t is vezető Ludányi Tamásnak, 100. koncertjéhez érkezett a DzsesSzerdák elnevezésű koncertsorozat.
A januárban indult új sorozatomban a magyar jazzmuzsikus szülőket (ha még élnek…) és zenész gyermekeiket kérdezem kéthetente csütörtökön.
Ez volt az amerikai gitáros harmadik saját neve alatt megjelent lemeze, amit a New York-i Electric Lady-ben vettek fel 1977 májusa és szeptembere között. Az LP-t a Columbia jelentette meg 1978 februárjában.
Ez az írás - ahogyan a FIVE STARS ALBUMS című sorozat esetében is történt - a free jazz honlapján ismertetett alkotások közül mutat be kéthetente egyet.
Kilencvenkilencedik rész: SYLVIE COURVOISIER - TO BE OTHER-WISE.
Ezen a napon
Magyar Jazz ABC: Ezt a minden szerdán jelentkező sorozatot 2011 április elején indítottam Csányi Attila barátom hathatós közreműködésével. (Sajnos, ő már nincs közöttünk, hisz 2016. augusztus 4-én elhunyt.)
167 hónapos ez a rovatunk. Abbas Muráddal kezdtük és jelenleg Gyenes Bélánál tartunk.
13 év és 11 hónap alatt eddig 464 előadót és együttest mutattunk be Önöknek!
A Brecker Brothers harmadik lemezét 1977 tavaszán a New York-i Atlantic stúdióban vették fel. Az LP-t az Arista jelentette meg 1977 júniusában.
Dan Pugach Big Band featuring Nicole Zuraitis - Bianca Reimagined: Music for Paws and Persistence (Outside n Music 2024)
„Legjobb nagyzenekari jazz együttes albuma” kategóriában a győztes, a Dan Pugach Big Band, a 2025 -ös GRAMMY-n.
Dan Pugach nevét eddig nem ismertem. Maloschik Róbert felkérésére írom ezt a kis ismertetőt, gondolataimat erről a zenei anyagról. ...
A 2. napi koncerteken sajnos nem tudtam jelen lenni, de a fellépőket azért név szerint mindenképpen meg kell említenem:
Horváth Balázs Quartet: Horváth Balázs - zongora, Suke Sándor - bőgő, Szigeti Mátyás – dob, Hárs Róza – ének.
Tilia: Hárs Róza - ének, Sikos Dániel - billentyűs hangszerek, Nagy Czirok Csaba - szaxofon, fuvola, Kolozsi Soma - basszusgitár, Horváth Máté - dob.
Esti koncert: Gerlóczy Zsigmond & Antoine Boyer, valamint zenésztársaik.
Keddenként jelentkező sorozatomban azokról a külföldi jazz muzsikusról mesélek megtörtént eseteket, amelyek hozzám kapcsolódnak!
A „More Than Ever” a BST kilencedik stúdiólemeze, amit a Columbia jelentetett meg 1976 júliusában. A zenei rendező Bob James volt! A lemezt a zenekarvezető dobos New York-i stúdiójában, a Camp Colomby-ban vették fel.
(Csak zárójelben jegyzem meg, túl sok jazz-rock nincs az LP-n!)
Zsoldos Mari az idén 50 éve munkatársam! – A szerk.
Az alábbi levelet Wagner Lászlótól, a Gödi Jazz Napok főszervezőjétől kaptam! – A szerk.
1960. december 12-e, New York City, A&R Stúdió: az Ornette Coleman Double Quartet felveszi a FREE JAZZ - A COLLECTIVE IMPROVISATION című lemezét. Mérföldkő a szabadon rögtönzött zene évtizedekre visszatekintő történelmében.
A minden hónap második hétfőjén megjelenő sorozat részei a free jazz legjelentősebb képviselőit mutatják be.
Hatvankettedik rész: Sylvie Courvoisier.
Győri barátom, Hartyándi Jenő továbbra sem lankad, hanem újabb sorozatot indított, amely hétfőnként jelentkezik! – A szerk.
Sokszáz/391.rész
Ez volt az angol gitáros első saját neve alatt megjelent lemeze, amit 1974 októberében vettek fel a londoni AIR stúdióban. Az LP-t az Epic jelentette meg 1975-ben.
John Patitucci - Spirit Fall (Edition Records)
Megjelenik: 2025. február 14-én.
Sámánzene mesterfokon.
Megdöbbentő intimitással és szenzitív téma megvalósítással találkozunk John Patitucci új, szerzői stúdióalbumán.
Már a nyitó ütemekben megérezzük azt, ahogyan Chris Potter, John Patitucci és Brian Blade könnyedén, játékosan, ám mégis mély átéléssel mesélnek nekünk. Olyan történeteket hallunk, amelyekre lelkünk ténylegesen vágyik. ...
Kicsit bizonytalan előzmények után kezdődött pénteken a Müpa Fesztivál Színházában a 18. Jazz Showcase rendezvénye, a fiatal zenészek seregszemléje. Kb. 2 héttel korábban a Müpa programtárában a délutáni rendezvények mellett hirtelen megjelent a felirat: „CSAK ONLINE”. Így volt ez még csütörtök reggel is, majd utánra „ONLINE IS” megjelölésre változott.
Győri barátom, Jenő 1992-ben indította útjára a mára már magyar jazztörténeti legendává vált Mediawave fesztivált! – A szerk.
Ebben a vasárnaponként jelentkező sorozatban időrendi sorrendben emlékezem meg az elhunyt magyar jazz zenészekről. Akitől találok felvételt a neten, azt természetesen lejátszom.
A Brand X ötödik lemezét 1979 áprilisában rögzítették az Ascot-i Startling-ban ás a Buckinghamshire-i Farmyard-ban. Az LP-t a Passport Records jelentette meg 1980. április 18-án.
A francia zongorista-zeneszerző, Michel Colombier (1939-2004) amerikai szupersztár jazzmuzsikusokkal készítette ezt a lemezt. A felvételeket a Hollywood-i A&M Studios-ban rögzítették, és a Chrysalis jelentette meg 1979-ben.
Szendőfi Péter és a Modern Art Orchestra - Yellow Alert (Tom-Tom Records)
A dobos, komponista, hangszerelő, oktató Szendőfi Péter nyolc szerzeménye hangzik el a Modern Art Orchestra közreműködésével a Yellow Alert című stúdiófelvételről, amely a Tom-Tom Records gondozásában látott napvilágot. ...
2025. február 2-án este (európai idő szerint 3-án, hétfőn hajnalban) osztották ki 67-ik alkalommal a Grammy-díjakat.
Természetesen mi csak a jazz előadókkal foglalkozunk!
Ez a sorozat kéthetente mutat be egy-egy albumot az 1960-70-es évekből.
Ismert, vagy akkor még névtelen - népszerű, vagy alig elfogadott - híres, vagy kevésbé sztárolt muzsikusok alkotásairól olvashatnak.
Negyvennyolcadik rész: Al Jarreau - All Fly Home.
Kevesebb, mint egy hónapja számoltam be egy legendás, 89 éves muzsikus, Joe Haider koncertjéről, ahol a zenekarban a „mi” Lakatos Tónink is játszott. Most pedig egy másik, szintén 89 éves ikonikus muzsikus fellépéséről tudósítok, ezúttal a „mi” Spányi Emilünkkel a csapatban. A kvartettet Stephane Kerecki bőgős és Joe Quitzke dobos egészítette ki – utóbbit Magyarországon talán leginkább Gadó Gábor és Winand Gábor lemezeiről ismerhetik.
Loop Doctors - Assisted Discovery (EuroArt Média)
A doktor urak (Romhányi Áron billentyűk és Szendőfi Péter dobok) munkássága nem ismertlen a külföldi és hazai közönség, valamint a jazzma olvasói számára sem, korábbi lemezükről itt írtunk.
A majdnem 20 éves duó immár ötödik nagylemeze nemrégiben érkezett, a korábban megismert electro-jazz világ most néhány új megközelítéssel, koncepcióval frissül fel. ...
Tamást több, mint 30 éve ismerem.
A tizedik évfolyammal folytatódik a Gondolataim-sorozat. Megemlékezések, születésnapok, köszöntések, személyes élmények, lemezajánlatok - aktuális és múltbeli zenei történések - egy jazzrajongó gondolatai.
Tizedik évfolyam - második rész.
Jámbor Ármin - ABSENCE (3253795 Records DK)
Megjelent 2023. december 08.
Jámbor Ármin (1995) a kitűnő fiatal jazz szaxofonos nem mindennapian fényes és tiszta hangzású lemezére hívom fel a kedves Olvasó figyelmét! Túlzás nélkül állítom, hogy egy világklasszist hallunk. ...
Az alábbi levelet kaptam a Bukaresti Nemzetközi Jazz Verseny főszervezőjétől, Bogdana Horatiu-tól! – A szerk.