Kühn, Joachim: Moscow 2014. május 30., Gáspár Károly
Joachim Kühn & Alexey Kruglov – Moscow (ACT – Hangvető)
"Oroszországból szeretettel"
Legutóbb két nagyszerű cseh muzsikus -George Mraz nagybőgős és Emil Viklicky zongorista- lemezéről volt szerencsém írni a JazzMa.hu-n. Most újra egy duó album került terítékre, szintén kelet-európai származású művészekkel; Joachim Kühn, (kelet)német zongorista és Alexey Kruglov, orosz szaxofonos személyében. Kühn "régi motoros" a szakmában. Elsősorban a szabad improvizáció és/vagy a free jazz területeiről ismerhetjük nevét. A lipcsei születésű pianista már a hetvenes években felért a csúcsra az NDK-ban, mivel a "free" koronázatlan királyával, Ornette Coleman-nel is játszott együtt. De partnere lehetett Archie Shepp-nek, Don Cherry-nek vagy Michel Portal-nak is. Tekintélyt parancsoló névsor, az biztos. Kühn nemrégiben Budapesten koncertezett a BMC Opus Jazz Clubban, ahol észak-afrikai ihletésű programjukat mutatták be Majid Bekkas-szal és Ramon Lopez-zel.
A páros fiatalabb tagja a 35 éves Alexey Kruglov. (Kühn idén ünnepelte hetvenedik születésnapját.) Egy Marc Sarrazy nevű író -aki az orosz jazzről szóló könyvéhez gyűjtött anyagot Moszkvában- hívta fel a zongorista figyelmét Kruglovra. Nos, úgy tűnik jól tette, mert itt a "Moscow", melyen két generáció, két zenésze próbál eggyé olvadni a melódiák hatalma által.
A felvételen három-három Kühn és Kruglov darab, valamint két Ornette Coleman kompozíció ("Researching Has No Limits", "Homogeneous Emotions") hangzik el. Homogén, egybefüggő műsor hoztak össze Kühn-ék. Modern, de mégis -a hagyományos értelemben vett- dallamos szerzeményekről van szó. Úgy követik egymást, mint egy jól megírt szimfónia tételei. Kühn és Kruglov között bizony nagyon jól működik az "egymásra találtunk" effektus. Olyan hatást kelt játékuk, mintha mindig is közösen muzsikáltak volna, évtizedek óta ismernék a másikat, és még azt is tudnák, mikor vesz levegőt. Dalaikról sem könnyű - vagy tán lehetetlen- megmondani, melyikük írta. Ugyanahhoz az iskolához tartoznak, és ezt maximálisan kihasználják.
Mindezek ellenére vannak fenntartásaim a lemezzel kapcsolatban. Az egyik ilyen aggályom: Kühn visszatérő figurái, melyek leginkább a spanyol flamenco gitárosok eszeveszetten gyors, pörgő játékára emlékeztetnek és McCoy Tyner késői stílusára. (De azé' McCoy rulez!) Véleményem szerint Joachim Kühn olyan zenei pillanatokban "veszi elő" ezeket, melyekben abszolút nem odavalóak a "hadarós" és iszonyúan éles, staccato-s "fikcsik". Tudom, ez már szinte védjegyévé vált, de mégis olyannyira zavaró tud lenni, mikor elindít egy szentimentális vagy épp nagyon disszonáns, de mindenképpen kiváló szólót, ám hirtelen -ráadásul ízléstelenül- megtöri a folyamatot a zongora "miszlikbe aprításával". Ahogy -nem létező- idős, vidéki jazzista barátom mondaná: "Há' mé' kell úgy ütnyi aszt a hangszert, Herr Künn? Bántotta az kendet? A Mekkoj Tájnyernek is aszt a korszakát szívelem igazábó', mikor még szegény -a Jóisten nyugosztalja- Kótrénnal muzsikát. Utána -rá pár évre- az is elkeszte vágni a billentyűköt, mintha tüzifának akarná eltenni télire..."
A másik "gondom" -nem fogják elhinni- Kruglov koncepciója az improvizálással kapcsolatban. Mert, hogy mit csinál Alexey a számokban? Eljátssza mesterien - Jan Garbareket idézően- altszaxofonján, aztán minden átmenet nélkül "belecsap a lecsóba" és elkezd inkább már Eric Dolphy-ra hajazóan fújni. Garbarek és Dolphy stílusát felidézni nehéz, komoly feladat, és jól oldja meg az orosz "szaxis", amiért maximális "respect" jár Neki! De -legalábbis az én nézetem szerint- mindig elsütni ezt, és a javarészt balladisztikus, filozofáló témák után egyből "Dolphy-zni" nem igazán javallott. Értem én, hogy free jazz, de a stílus és formaérzék a legfontosabb kitételek között kell szerepeljenek "everytime". Valahogy úgy képzeljék el kedves Olvasóink, mintha most meglepetésszerűen a barátnőmhöz fűződő viszonyomról, élményeimről tartanék beszámolót, aztán -mintha mi sem történt volna- visszatérnék a "Moscow"-hoz...
És mégis -nem értem miért- az album jó! Kerek egész, kiegyensúlyozott, "egyben van". Ahogyan már említettem, Kühn és Kruglov -szó szerint- megtalálták a közös hangot, hangokat.
A barátnőmmel tíz éves korunk óta ismerjük egymást. Igazi, hamisítatlan diákszerelem volt. Az egész iskola tudta, hogy egy pár vagyunk. Aztán hosszú évek kimaradtak kettőnk közös történetéből, de most már ötödik éve lesz decemberben, hogy újra együtt vagyunk. Örökre!
Mint látjuk, halljuk, a két muzsikus közti korkülönbség, a rutin -mely nyilván Kühn felé billenti el a mérleg nyelvét- a más-más kulturális beágyazottság sem lehetett akadálya, hogy szimbiózisban fürödve elkészítsék az anyagot. Szép példája ez a jazz összetartó, határokon átívelő erejének.
Úgy érzem, örök rejtély marad számomra a "Moscow". Hiszen "belekötök" Kühn és Kruglov játékába és mégis azt mondom: örülök, hogy hallhattam; sőt, hallgassák meg Önök is! Aztán lehet gondolkozni, hogy mi a titka a német-orosz barátság ezen szép, zenében kiteljesedő formájának.
Egyébként a barátnőm kozmetikus és minőségi bőrápolószereket hoz nekem minden héten... (Jó-jó, befejeztem... bocsánat!)
Joachim Kühn & Alexey Kruglov: Moscow (ACT 2014)
1. Poet
2. Because of Mouloud...
3. Watz for You
4. Researching Has No Limits
5. Desert Flower
6. Homogeneous Emotions
7. Colourful Impressions
8. Phrasen
Joachim Kühn - zongora
Alexey Kruglov - altszaxofon
