Atanasovski, Vasko: Phoenix 2021. január 26., Bereczki Bálint
Vasko Atanasovski Adrabesa Quartet – Phoenix (MoonJune Records)
Vasko Atanasovski (1977) a szlovén zene egyik legkreatívabb, legsokoldalúbb muzsikusa és zeneszerzője. Nem csak a jazzben van otthon, hanem a népzenében, vagy a rockban is rendkívül jártas. Virtuóz technikáját elsősorban altszaxofonon, de fuvolán is kamatoztatja, olyan partnerek voltak már ebben segítségére, mint Marc Ribot, Tommy Emmanuel, vagy éppen Lantos Zoltán. Mindig új utak keresésén töri a fejét, új formációkat alakít, és a legjobbakat hívja maga mellé. Egy kritikus egyenesen Jim Morrison-hoz hasonlította, szaxofonnal – utalás lehet ez költői játékmódjára, de új formák feszegetésére is.
Legújabb alakulata az Adrabesa Quartet névre hallgat. Nem kispályás arcok muzsikálnak benne: az olasz Simone Zanchini talán a kontinens legjobb harmonikása, egyben Vasko nagy barátja már 15 éve. Az összhang egyértelműen hallatszik. A ritmusszekciót is különleges hangszeresek alkotják: a francia Michel Godard tubázik (hallhattuk már Budapesten is Snétberger Ferenc vendégeként), és Bodek Janke dobol és tablázik. A band leader fia, mint különleges vendég emeli a produkció színvonalát: csellójátéka ellentétben áll fiatal korával, meglehetősen kiforrott, egyedi hang jellemzi. A csapat összetételéből, a különleges hangszerek jelenlétéből már a korong megszólalása előtt érezhető, hogy a különböző zenei kultúrák találkozása és a virtuóz kezek nem mindennapi muzsikával fognak minket elkápráztatni.
És ez így is van: vérbeli, balkáni gyökerekből táplálkozó, lüktető zene került a „Phoenix”-re. A stílusok jönnek-mennek, kávéházi cigány jazz, sóhajtozós klezmer, lüktető tangó, vagy éppen nyers folk olvad itt egybe a legkomolyabb szakmai tolmácsolásban. Hihetetlenül pontos unisono dallamok cikáznak, amit a tuba selymes basszusa ír körbe. A „Thornica” című szám a lemez egyik csúcspontja, ahol az indiai tabla ritmusai találkoznak a délszláv népzene fuvolahangjaival, bebizonyítva, hogy a muzsika kultúráinak messzi pontjai is mennyire közel vannak egymáshoz. Az anyag néhol picit szabadabbá fordul, de végig hallatszik egyfajta nosztalgikus megkomponáltság, ami a 20. század eleje felé mutat. A záró improvizációban előkerül a szerpent, a tuba ősi elődje is, meditatív utazásra csalogatva.
A „Phoenix” azoknak lesz nagy élmény, akik szeretik a Kusturica filmek hangulatát, a balkán lüktetését és a virtuóz szólókat.
