Jazz Mikulás 2024
Kedves jazz gyerekek és jazz felnőttek! Remélem, szépen kipucoltátok csizmáitokat, és ma este kiteszitek az ablakba, hogy a Jazz Mikulás sok jó zenét tegyen bele.
Kedves jazz gyerekek és jazz felnőttek! Remélem, szépen kipucoltátok csizmáitokat, és ma este kiteszitek az ablakba, hogy a Jazz Mikulás sok jó zenét tegyen bele.
A dobos Budapesten született 1978. december 5-én, és 2014. július 27-én-ben halt meg.
Tizenkét pedagógus és tizenkét előadóművész részesült az Artisjus elismerésében, a kitüntetések átadására 2024. december 2-án került sor. A szerzői egyesület olyan előadóművészeket díjazott, akik rendszeresen tűznek műsorukra kortárs magyar műveket, valamint olyan pedagógusokat ismert el a díjjal, akik kiemelkedően fontos munkát végeznek a zene és az irodalom oktatásában.
Ez az írás - ahogyan a FIVE STARS ALBUMS című sorozat esetében is történt - a free jazz honlapján ismertetett alkotások közül mutat be kéthetente egyet.
Kilencvennegyedik rész: WADADA LEO SMITH & JOE MORRIS - EARTH’S FREQUENCIES.
Zsula Rebivel először 2013. március 10-én találkoztam Csepelen, az ottani jazziskola országos versenyén. Már akkor felfigyeltem tehetségére. Amikor hazaértem, ezt írtam róla: „II. hely: Zsula Rebeka (nálam magasan ő nyerte a versenyt, konkrétan jazzénekesnő!)”.
2013. március 25-én rendeztem azon fiatal tehetségek bemutatását a Budapest Jazz Clubban, akiket 2 héttel előtte a csepeli Egressy Béniben láttam-hallottam életemben először. Természetesen Rebit is bemutattam a közönségnek. Talán mondanom sem kell, nagy sikert aratott.
Később a Debreceni Jazz Napokon is felléptettem! – A szerk.
Ezen a napon
Magyar Jazz ABC: Ezt a minden szerdán jelentkező sorozatot 2011 április elején indítottam Csányi Attila barátom hathatós közreműködésével. (Sajnos, ő már nincs közöttünk, hisz 2016. augusztus 4-én elhunyt.)
165 hónapos ez a rovatunk. Abbas Muráddal kezdtük és jelenleg Gritz Péternél tartunk.
13 év és 9 hónap alatt eddig 454 előadót és együttest mutattunk be Önöknek!
A Splash svéd jazz-rock zenekar 1974-ben jelentette meg az azonos című második LP-jét, amit a Pla kiadó jelentett meg.
Ezen a napon
Keddenként jelentkező sorozatomban azokról a külföldi jazz muzsikusról mesélek megtörtént eseteket, amelyek hozzám kapcsolódnak!
Ezen a napon
A zongorista-zeneszerző Nagybecskereken született 1897. december 3-án, és 1969-ben halt meg.
A kilencedik évfolyammal folytatódik a Gondolataim-sorozat. Évfordulók, születésnapok, megemlékezések, köszöntések, személyes élmények,
lemezajánlatok - újabb és régebbi zenei történések - egy jazzrajongó néhány gondolata.
Kilencedik évfolyam - tizenkettedik rész.
Sokszáz/381.rész
Ezen a napon
Olvasóink kívánságának megfelelően újra indítottam „Névnaposok” című sorozatomat!
Ma Elza névnap van. A magyar jazz történetében 1 Elzát találtam.
Paul Desmond altszaxofonos 1924. november 25-én született, eredeti neve Paul Emil Breitenfeld volt. Róla először, másodszor és harmadszor is a Dave Brubeck Quartet jut a jazz kedvelőinek eszébe, amelynek fénykorában 17 évig volt tagja. Ha szerzeményekre gondolunk, akkor százegyedszer is a közismert „Take Five” ugrik be. Ez a darab népszerűségben, feldolgozások számában felveszi a versenyt a legmenőbb Beatles kompozíciókkal.
2024. november 28., csütörtök - Turbina.
A Nagy Emma Quintet utolsó 2024-es budapesti koncertjén olyan energiák szabadultak fel, mintha összegezni szerették volna egész eddigi életművüket. Minden eddigi lemezről játszottak számokat, de az éppen megjelenés alatt álló lemezről is elhangzott két dal premierje a műsorban.
Hofecker Dániel a fiatal zenészgeneráció egyik legtehetségesebb jazz zeneszerzője, hangszerelője, trombitaművésze.