„Az emberekben kreatív zenére kódolt vevőkészülék működik” - Az Előadóművészi Jogvédő Iroda interjúja László Attilával
László Attila Liszt Ferenc-díjas, érdemes művész, jazzgitáros és zeneszerző fél évszázaddal ezelőtt alapította meg első együttesét, amit később további nyolc saját formáció követett. A modern magyar jazz kiemelkedő képviselőjével egyebek között a pályájáról, a jazz jövőjéről és az előadóművészi jogokról beszélgettünk.
Fotó: Nagy Attila
50 éve vagy aktívan a pályán. Azt mondják, egy építész, egy jazzgitáros épp ebben az életkorban érik be igazán…
Szerintem akkor érik be egy muzsikus, amikor a saját gondolatait meg tudja írni és elő tudja adni. Ez a képesség nálam már viszonylag korán megvolt: határozott elképzeléseim voltak arról, hogy mit szeretnék csinálni, ezért dolgozom zeneszerzőként is a kezdetektől a mai napig.
A jazzgitározást elég későn kezdtem el tanulni. Azóta foglalkozom csak hivatásszerűen zenéléssel, hogy a befejeztem tanulmányaimat a Budapesti Műszaki Egyetem Építész Karán.
Ezt megelőzően azonban 1975-ben műkedvelő zenész társaimmal együtt megalakítottam a Kaszakő együttest, amivel 1977-ben a Ki-Mit- Tud televíziós vetélkedőn a jazz kategóriában második helyet és ezzel országos ismeretséget szereztünk. Ezután vált számomra egyértelművé, hogy zenével akarok foglalkozni.
Nagyszerű zenész partnerekkel, dolgozhattam együtt, akikhez több évtizedes kapcsolat fűz, vagy rendszeresen muzsikálunk együtt. Nemzetközi porondon is játszottam világhírű zenészekkel, például Peter Erskin-nel, Billy Cobham-mel, Bob Mintzer-rel, Anthony Jackson-nal, és hosszan sorolhatnám a neveket. Óriási eredménynek tartom, hogy a magyar jazz képes bekapcsolódni a világ zenei vérkeringésébe, mert ennek számunkra rendkívüli jelentősége van.
A jazztanszék Budapesten 1964 óta működik, a bécsi intézet után másodikként alakult meg. 2010 óta a Zeneakadémia keretén belül működik. Én 37 éve tanítok fiatal zenészeket, az egyetem bigbandjét vezetem, improvizációs gyakorlatokat tartok. Ez alatt az idő alatt több, mint 500 növendékem volt. Olyan muzsikusok kerülnek ki innen, akik a világ bármelyik pontján beülhetnek zenélni nagyzenekarokba, és kisebb összeállítású együttesekbe. A növendékeink improvizációs képessége magas szintű, értékes pluszt képesek hozzáadni a közös zenéhez.
A magyar jazznek veled együtt nagyon sok kiemelkedő, nemzetközileg elismert képviselője van. Megállja a helyét, hogy Magyarország európai jazz nagyhatalom?
Számos hangszert tekintve igen, Magyarország európai jazz nagyhatalomnak tekinthető. Szakcsi Lakatos Béla fektette le a modern jazz-zongorázás alapjait, amit aztán oktatott is.
Oláh Kálmán zongorista-zeneszerző a világ kortárs zenei életének egyik legeredetibb alkotója, és legkitűnőbb előadóművésze.
Tony Lakatos a jazz-szaxofon virtuóza,
vagy például nemzetközileg is kiemelkedő dobosunk, Borlai Gergő.
Korábbi nagyszerű gitárosaink között említhetem például Zoller Attilát.
A mai generáció az ő köpenyükből bújt elő és egyedi, különleges stílust képvisel európai és világszinten is.
Milyen szerepe van a közösségi médiának a magyar zenészek ismertségének növelésében?
Amikor még nem létezett a közösségi média, az együtt zenélés a külföldi nagyokkal jelentette az ismertség megteremtésének útját. Szerintem ez ma is nélkülözhetetlen ahhoz, hogy egy muzsikust igazán értékeljenek. Az élő zene koncerteken előidézett varázsa a személyesség és a valós idejűség. Ez a megmutatkozás sokszor legalább olyan fontos, mint amit a közösségi médiában a közönség elérésének száma mutat.
A közösségi média új lehetőségeket nyitott meg a közönség valós idejű elérésére. A COVID idején, amikor a koncertek megszűntek, a jazz zenészek számos alkalommal ilyen módon kezdtek el együtt játszani: különböző országokban élő zenészek osztott képernyőt használva zenéltek egymással, még virtuális bigband formációk is születtek így.
Hogyan látod a jazz jövőjét a viharosan átalakuló világban?
Követem a tanítványaim pályáját. Ezek a muzsikuson sokszor egész fiatalon, 18-19 évesen kerültek be a Zeneakadémiára és ma már befutott művészek. Ők és zenekaraik próbálkoznak alternatív megoldásokkal: akár az ének zenekari megszólalással, vagy ritmusszekció-szólista párosításban, akár úgy, hogy groove, a ritmikus lüktetés, vagy a harmóniavilág kerül előtérbe a zenék alatt. Vannak persze sematikusan, vagy panelszerűen összerakott zenék, de az alternatív zene nagy részében is meg tud maradni a kreatív igényesség. Egy kicsit olyasmi ez, mint a népművészet.
Az a jazz, amiben felnőttünk, a következő évtizedekben egy teljesen más típusú, interaktív zenévé válhat?
A jazzre mindig is jellemző volt, hogy katalizátorként működik, képes arra, hogy különböző dolgokat összekössön és megtermékenyítsen. Az a fajta nemes és veretes jazz játékmód, hangzás, ritmika, amit ez a műfaj fölépített, szerintem tovább fog élni. Ennek egymás mellett élése az alternatív kísérletekkel alakítja a jövő zenéjét. Az emberekben működik egy, a jazzre kódolt vevőkészülék, ami rezonál, ha megszólal egy ilyen jó kreatív zene.
Az Előadóművészi Jogvédő Iroda jogdíj bizottságnak tagja vagy. Sok a tennivaló?
Büszke vagyok arra, hogy már a kezdetek kezdetén közreműködhettem annak megvalósításában, hogy előadóművészek jogdíjhoz jussanak Magyarországon. Rendkívül nagyra értékelem, hogy az EJI folyamatosan képviseli az előadókat és a lehetőségekhez képest mindent megtesz a jogdíjak behajtásáért és felosztásáért. Európában sincs minden országban ilyen hatékony képviselet. Általában van képviselete a komolyzenészeknek, a könnyűzene képviselőinek, meg külön talán a színészeknek, de az előadóművészet minden ágát együtt nagyon kevés helyen képviselik.
Mivel a zenehallgatás manapság legtöbbször internetes felületeken keresztül történik, örömmel tölt el, hogy az egyesület nagy küzdelemben elérte, hogy számos streaming szolgáltatónál érvényesítheti a jogdíjakat.
Ugyanakkor fontosnak tartom azt is, hogy a zenészek aktívabban közreműködjenek ebben azzal, hogy részletekbe menően bejelentsék az előadásaikat és közreműködésüket az egyes produkciókban, annak érdekében, hogy jogdíjukat az EJI kifizethesse.
Az EJI a mai világban – amelyben a létrehozói teljesítmény nincs mindenhol megfelelően értékelve –, ezeket a nagyon fontos humán értékeket hatékonyan képviseli, és a lehető legjobban igyekszik érvényre juttatni.
Ha olyan szempontból közelítjük meg a kérdést, hogy a jazz a jövőben egy átalakuló, szinte népzeneszerű interaktív alkotássá válik, akkor az előadók honorálása egy olyan teljesítmény, amihez szükség van az EJI kiválóan működő apparátusára.
A jogdíjat azon felül, hogy egy tényleges teljesítmény értékét fejezi ki, úgy is lehet tekinteni, mint a közönség pozitív visszacsatolását?
Egy nagyobb koncert sugárzása a televíziós, vagy rádió csatornákon az előadóknak általában többet jelent anyagilag, mint a felvétel közzététele a youtube-on, ugyanakkor a jogdíj egy visszajelzés is, hiszen megmutatja, hányan voltak kíváncsiak az előadásra és hányan hallgatták végig, azaz mennyire tetszett a közönségnek. Ez a mai átalakuló világ közönségének egyfajta tetszésnyilvánítása.
Fotó Sztraka Ferenc
László Attila zeneszerzőként 1997-ben elnyerte az Artisjus Az év zeneszerzője díját, munkásságát előadóművészként már 46 évesen Szabó Gábor-életműdíjjal ismerték el. A kétezres évektől kezdve záporoztak a kitüntetések: Weiner Leó, Artisjus előadói díj, Liszt Ferenc-díj. Érdemes művész kitüntetést 2010-ben kapott, a későbbiekben Magyar Jazz Díjjal, Gonda János zenepedagógiai díjjal jutalmazták, 2017-ben pedig őt választották az év könnyűzenei zeneszerzőjének. Több mint 31 éve folyamatosan együtt dolgozik Charlie-val lemezfelvételeken és koncerteken. A Cserháti Zsuzsa zenei visszatérését jelentő albumokon is meghatározó szerepet vállalt a ’90-es években. 2013-ban elkészítette a "László Attila abszolút szolmizációs rendszere" című módszertani kiadványt.
