Miller, Marcus: TUTU revisited (2CD+1DVD) 2013. április 29., Hetessy Csaba
Lyon Auditorium (Lyon, Franciaország), koncertfelvétel
Kiadó: Hannibal LLC – Francis Dreyfus Music (2010) (Karsay és Tsa)
Marcus Miller – basszusgitár, basszusklarinét, Christian Scott – trombita, Alex Han – szaxofon, Federico Gonzalez Peña – billentyűs hangszerek, Ronald Bruner, JR. – ütőhangszerek
2013 júliusában ismét koncertet ad Magyarországon (VeszprémFeszt) az amerikai fúziós jazz kimagasló egyénisége, Marcus Miller. Ez adja az apropót ahhoz, hogy a basszusgitáros, zeneszerző, hangszerelő „TUTU revisited” albumáról írjak, melynek zenei anyaga egy-két számtól eltekintve megegyezik Miles Davis: TUTU 1986-ban megjelent, és Grammy-díjat is elnyert albumával (Best Jazz Instrumental Performance, Soloist). Ez a ’80-as évek legfontosabb electric jazz albuma, Miles Davis és Marcus Miller stúdiómunkája, több közreműködővel. A kompozícióknál és a hangszerelésnél Marcus Miller zseniálisan élt az akkori jazz, pop és avantgarde elektronikus lehetőségekkel.
Miller, ahogy írja a „TUTU revisited” franciaországi Lyon Auditorium koncertfelvételének 2 CD+1 DVD kísérőfüzetében, sokáig gondolkodott, milyen módon és mely zenészekkel tud visszatérni a Davis-szel közösen megalkotott zenéihez. Az albumon Marcus Miller (basszusgitár, basszusklarinét) mellett Christian Scott (trombita), Alex Han (szaxofon), Federico Gonzalez Peña (billentyűs hangszerek), Ronald Bruner, JR. (ütőhangszerek) működik közre. Mindannyian kitűnő zenészek, hangszeres előadók.
Az első korong nyitó száma a „Tomaas” élő, lüktető electric jazz kompozíció, a bevezető rész sejtelmes, úsztatott billentyűs akkordjaival és szordínós trombita-hangzásával együtt. Scott kitűnő trombitajátéka impulzív, abszolút a Davis-féle vibrato-mentes hangszínre hasonlít. Ugyanebben a számban Marcus Miller basszusgitár szólójával a muzikalitását csillogtatja, s nem elsősorban a technikáját.
Megszólalnak a felvételeken az ostinato motívumok, melyeket néhol már-már rap-szerűen újított meg a basszusgitáros, zeneszerző. A témák különböző struktúrájúak: egyszerűbb A-B-A szerkezetűek (Portia, Splatch, Tutu), akkordcentrikusak (Tomaas, Backyard Ritual), vagy nyitottabb kompozíciós formájúak (Full Nelson). Peña a „Splatch” című számban szólójában az elektromos zongora, ’80-as évekbeli szintetizátor és analóg hangszínekkel ízekre szedi az akkordikus kereteket, kiugró jazz billentyűs. Emellett teret engedve kísér az egész lemezen más szólisták játéka alatt.
Érdemes kiemelni a soul-funk hangzású „Full Nelson” pregnáns, pontos és muzikális előadását. Ettől a számtól nincsenek távol más stílusok: a soul, pop, vagy a funk. Davis figyelme nem kerülte el Prince, vagy Michael Jackson zenéit, akiket sokra értékelt. Vélhetően ezért is szerepel ezen a lemezen a Jackson által is előadott „Human Nature”, melyben Marcus Miller a témát basszusklarinéton szólaltatja meg. Zárásul a dupla lemez utolsó száma egy visszapillantás Miles pályafutására, a „Kind of Blue” (1958) lemezről hangzik el a „So What”, melyet Coltrane, Bill Evans és Cannonball Adderley közreműködésével vett fel először lemezre.
„Thank you, Miles Davis! We love you!” - mondja Marcus Miller a koncert zárásaként, s ezzel kifejezte, hogy miből, s honnan tud inspirációt, belső energiát nyerni napjaink újabb zenész generációja a jazz területén.
