Mehldau, Brad: Live in Marciac 2011. április 15., Gregorits János
Amíg Magyarországon hozzáférhető volt a “Mezzo” francia zenei adó programja, sokan megismerhették ennek a Toulouse közelében fekvő kisvárosnak a nevét, ahol minden nyáron megrendezik a “Jazz in Marciac” fesztivált. A rendezvénysorozatnak számos remek koncertjét közvetítették annak idején. Brad Mehldau 2006-ban itt adott szólókoncertjének élőfelvételét adták ki most CD-n és DVD-n. A ma már állócsillag státust elért Mehldau hírnevéhez méltó koncertet adott Marciac-ban. Imponáló, hogy képes volt a közönséget több mint másfél órán át lekötni, pedig a zene minden volt, csak nem könnyű és ettől függetlenül a szóló zongorázás eleve egyfajta remeteséget hordoz magában: a játékosnak egyedül kell megküzdeni a hangszerrel és a közönséggel. Ezt a küzdelmet az amerikai zongorista (1970) eredményesen megvívta, hiszem, hogy sokunknak adott maradandó élményt. A hanghordozón hallhatjuk Mehldau öt saját szerzeményét, ezeken felül pedig három jazz standard-et (It’s All Right with Me, Secret Love, My Favourite Things) és négy pop/rock számot Nick Drake-től, a Radiohead-től, Kurt Cobain-től és a Lennon/McCartney párostól.. A koncert a „Storm” című Mehldau darabbal indul, ami minimalizmusával alaposan próbára teszi mindazokat, akik ezzel a hangvétellel esetleg nem rokonszenveznek, amellett a jazz-zenéhez, mint olyanhoz, mondhatni köze sincs. Ez persze felveti a Mehldau-val kapcsolatban időről-időre felmerülő kérdést, hogy az ő zenéje mikor és mennyiben tekinthető egyáltalán jazznek? Azt hiszem, hogy erre egy egészen egyszerű válasz adható: akkor, amikor úgy játszik, hogy az a jazz úgynevezett – és állandóan vitatott - kritériumainak megfelel. Vagyis amikor úgy akar játszani! Ha bizonyítékot akarunk, hallgassunk csak bele a hat albumból álló „The Art of the Trio” sorozat bármelyik darabjába. Úgynevezett „100%-os” jazzt azért ebben az albumban is hallhatunk, ilyen például a másodikként játszott „It’s All Right with Me”. A Marciac-ban született album egyébként minden eddigi felvételénél jobban bizonyítja Mehldau virtuozitását, amihez hasonlót a zongorista mezőnyből csak egész kevesen tudnak felmutatni. Az is kétségtelen, hogy a felvételen megszólaló darabok többségét nem tudjuk csak úgy egyszerűen begyömöszölni valamilyen homogén kategóriába, mert ezek mind egyfajta elegyét adják mindazoknak az irányzatoknak, amelyeket az előadó magáénak vall. Azok, akik nem a CD-t, hanem a DVD-t vásárolják meg, a normál kép/hang felvételen túlmenően még a „Resignation” című Mehldau kompozíció transzkripcióját, vagyis a megszólaló zene kottáját is szimultán szemlélhetik. Ez ma még kuriózumnak számít! Rá jellemzően, Mehldau minden darabot hosszasan játszik, úgy bontja fel azokat elemeikre, mint egy boncolóorvos. El kell ismernünk, hogy ez a hallgatótól intenzív odafigyelést, vagy inkább feloldódást kíván. Ezt a használati utasítást merném adni minden hallgatójának.
