Jevtovic, Dusan: No Answer 2017. szeptember 25., Gyöngyösi Gergő
Dusan Jevtović – No Answer (MoonJune Records)
Hol a határ jazz és rock között?
Dusan Jevtović szerb származású gitáros új lemeze a No Answer. Az elgondolkodtató, sejtelmes lemezcím mögött hasonló zenét hallhatunk. A trióban Vasil Hadzimanov billentyűn, Asaf Sirkis pedig dobon játszik.
A lemez borítója nagyon komor, viszont nagyon karakteres: az előlap szürkés árnyalatú beton textúrát ábrázol, kitűnik belőle a külső részen egy vörös folt, amely egyáltalán nem teszi könnyedebbé az összhatást. Belül, az ugyancsak szürke fotókon a zenészeket láthatjuk játék közben. A külső egyszerű, de hatásos. A zene hangulata követi a borító komorságát.
A lemez egy hangulatteremtő bevezető számmal kezdődik: sötét és depresszív benyomást kelt a disszonanciáktól. A zongora tiszta hangszínnel és egy ostinato résszel indul, sejtelmessé teszi, előrevetíti a további számok hangulatát. A zongorát a gitár majd a dob követi. A gitár orgonapontos kíséretet ad, közben disszonáns dallamokat improvizál torzított hangszínnel. Ez a hangulat fokozódik, majd kirobban egy unisono riffben, melyet a billentyű is torzítva játszik. Ebből a rövid részből jól kitűnik, hogy a lemez nem a kifinomult szólókról fog szólni, sokkal inkább a hangulatokról, amelyek nagy nyomatékot kapnak a kemény rockos hatás miatt. Emiatt a stílus inkább a progresszív rock kategóriájába tartozik, de emellett a lemez érdekessége, hogy Vasil Hadzimanov billentyűjátéka, főként szólói sokszor puhítják, jazzesebbé teszik a hangzást. Nagyon jellemzők a minimalista, repetitív részek, amelyek hatására a hallgató hajlamos teljesen elmerülni gondolataiban, amelyeket a zene irányít. A zene egészen különleges hatású. Ezeket a repetitív részeket jól felépített dinamikai fokozásokkal törik meg, a szólók kiemelkednek, majd visszatérnek az elején hallott témához és bevezető részhez. A számok nagy része hasonló szerkezetű és ívű.
A lemez hangulata nem zökken ki könnyedebb irányba egyik számnál sem. Emiatt nekem egy idő után nehezebb volt hallgatni. Az elején még magával ragadott a hangulata, de aztán már túl sok volt, és kezdett kissé nyomasztani. A hangszerelések, a számok kidolgozása nagyon igényes. A szólók változatosak voltak, a gitár- és a billentyűszólók különbözősége jól kiegészítette egymást, a gitár részéről a rockosabb, a billentyű részéről a jazzesebb hatás dominált. A lemez hangzásával teljesen meg voltam elégedve, csak a torzított billentyűhangzások voltak idegenek számomra, de ezek is tökéletesen passzoltak a hangképbe, és indokoltak voltak a koncepciót figyelembe véve.
Összességében nekem tetszett a lemez, és tudom ajánlani mindenkinek, aki szereti a sötétebb hangulatú, igényesen kidolgozott zenéket, valamint a jazzes improvizációkat.
