Jevtovic, Dusan: Live at Home 2018. március 05., Kolta Péter
Dušan Jevtović – Live at Home (MoonJune Records)
Végül nagyon tetszik ez a lemez! Dušan Jevtović gitáros neve nem biztos, hogy ismerősen cseng idehaza. Zenéje is elsőre furcsának, idegennek tűnhet. A stílust megnevezni nem tudom, inkább körbeírni lehet. Art-noise-rock-jazz, ha ez segít. De tulajdonképpen ki is ő, honnan jött és merre tart?
A rendkívül sokoldalú Jevtović Szerbiában született a hetvenes évek végén, ott nőtt fel az ország történelmének egyik legnehezebb, legvéresebb időszakában. Az amerikai jazztől a brit hard rock-on át a szerb népzenéig mindent magába szívott. 2003-ban Barcelona-ba költözött, ott tanult, azóta is ott él. Konzervatóriumi évei alatt felkapott session gitáros lett. Olyan katalán művészek lemezein hallható, mint Xavi Reija, Rafa Pons, vagy Rim Banna, akivel aztán végig turnézta a világot.
A limitált példányszámban kiadott, Szerbiában 2016 végén élőben felvett „Live at Home” lemezzel (amit a New York-i MoonJune kiadó jelentett 2018 elején), elsőre nem tudtam mit kezdeni. De mire az album végére értem, már nagyon magával ragadott és rögtön meghallgattam a másik két szólólemezét is, majd újból elővettem a szóban forgó koncertfelvételt. A szerb zenészekből álló, dob-basszusgitár-billentyű-gitár quartett összjátéka tökéletes, úthengerként gyalogol végig a hallgatón.
A koncert Dušan szólójátékával indul csilingelő Stratocaster hangon, ami komor, húsba vágó fuzz hangzásba megy át és nagyjából így is marad az utazás végéig. Nem egy szép gitárhang, elsőre csúnyának hallottam, majd izgalmasnak, de mindvégig tartalmasnak. A dalok vagy egyszerű, vagy összetett, páratlan ritmusú, népzenéből is kölcsön vett, többnyire borús témával indulnak. Utána nagyon szimpla harmóniasorra, legtöbbször egy akkordra improvizál a gitáros, alkalmanként a billentyűs. Ezek a szólók a felfokozott témákból építkeznek, sokszor effekt-szerűek, melyeket Jimi Hendrix, Robert Fripp, vagy Marc Ribot sem vetne meg. Nem a megszokott, jazz standard-ekre jellemző körök végén indulnak, hanem egyfajta vajúdásból törnek elő. Öncélú szólókat, megmozdulásokat nem hallhatunk, minden hang, mondat, frázis a zenekar összjátékát, hangzását szolgálja szövevényesen, mesteri módon és kellő súllyal.
Kifejezetten jó az album felépítése. Az erős, borús első harmad után kezd kitisztulni a kép, olykor funk-kattogó kíséretre vált Dušan, nagyon jó time-ban. Később a fuzz egy kellemesebb crunch hangzásba is átmegy, Wayne Krantz játékát idéző, többszólamú impróval.
Nagyon tetszik a ritmusszekció. Mind a basszusgitáros Pera Krstajić, mind a dobos Pedja Milutinović alázattal kíséri a Fender Rhodes és a fuzz-gitár velős játékát. Ha ez a lemez egy festmény, akkor a ritmusszekció a vászon, Vasil Hadžimanov billentyűs az árnyalat, erős vonásokkal, Jevtović pedig a fő motívum és egyben a festő.
Aki nyitott a formabontó, arculcsapó, mégis kiegyensúlyozott utazásra, annak mindenképp figyelmébe ajánlom Dušan Jevtović új lemezét és modern, szövevényes, mindvégig izgalmas és egyedien művészi zenéjét, munkásságát.
Dušan Jevtović – gitár
Vasil Hadžimanov – billentyű
Pera Krstajić – basszusgitár
Pedja Milutinović - dob
