Incognito: The 35th Anniversary Concert 2015. szeptember 29., Zolbert
Incognito - The 35th Anniversary Concert
Az Egyesült Királyság funk-acid jazz színtere legendásan ismert világszerte, ennek az ismertségnek egyik fő oka a 35 éves Incognito zenekar életműve. A több, mint figyelemreméltó kollekció egy legújabb darabját mutatom be ezúttal a Jazzma.hu olvasóinak.
A zenekar atyja és vezetője, a gitáros-producer Jean-Paul "Bluey" Maunick az 1970-es évek funk és jazz muzsikáján szocializálódott, ezekből a hatásokból született meg az Incognito zenekar és az első lemez (Jazz Funk) 1981-ben, mely inkább illeszkedett az akkori fő zenei sodráshoz. Ezt a lemezt 10 év szünet követte, majd 1991-ben az “Inside Life” című album megjelenésével már a brit acid jazz éllovasaiként tekintett mindenki a csapatra.
A zenekar azóta is aktív a lemezkiadás és a koncertezés terén, sőt az élő koncertlemez műfaja sem idegen a számukra, a legutóbbi éppen 5 évvel ezelőtt jelent meg.
Az akkori "best of" anyagot a közönség részről nem fogadta a legnagyobb lelkesedés, mert a vendégénekesek egy része némileg arányt tévesztett, így nehezen volt hallgatható az album hangzóanyaga.
Ezúttal egy szélesebb spektrumból válogatott Bluey és a legjobb dalok mellett műsorba kerültek olyan kompozíciók is, melyeket egyébként is ritkán, vagy épp soha nem lehet hallani koncertjeiken.
Az első dal épp ilyen: a "The 25th Chapter" egy korábbi jubileumra utal, a 2004-es stúdióalbumon megjelent dal egy hatásos instrumentális felvezetés. Másodikként egy sláger, a "Hats (Make Me Wanna Holler)" csendül fel, Tony Momrelle-lel a főszerepben, ez a legutóbbi stúdióalbum (Amplified Soul) talán legismertebb dala volt, ezután pedig a "Silver Shadow", szintén a 2014-es lemezről, Vanessa Haynes-szel, majd "Hands Up If You Wanna Be Loved"-dal zárva az első blokkot.
Az "Ain't It Time" egy olyan Incognito dal, melyet nem igazán kell bemutatni, mindezt egy kellemes fuvola intro váltja fel és az "It's Just One of Those Things", az "Eleven"-ről.
A "Roots" című dal már előrevetíti a bulihangulatot, mindez csak kiteljesedik a méltán klasszikusnak mondható "Givin' It Up"-pal. És ha a klasszikusok kerültek szóba, akkor a "Still a Friend of Mine" sem hiányozhat, Imaani előadásában. A "Rapture"-ben - némileg szokatlanul - altszaxofonszólót hallhatunk, majd egy még "szaxofonosabb" dal következik, a "Parisienne Girl", mely a legelső Incognito lemez egyik fontos dala és nagyszerű szólók vannak benne.
Az instrumentális percek után újra a vokális zene kerül előtérbe, a "Goodbye to Yesterday", a "Surreal" lemez slágereként vonult be a köztudatba, Mo Brandis előadásában.
A "Good Love" egy régi szerzemény, akárcsak a bossa nova-s "Tin Man", talán nem véletlenül nem kerültek anno az érdeklődés középpontjába. A vokáldús "Another Way" és George Duke "Brazilian Love Affair"-jének feldolgozása némi teret ad az Incognito kiváló ritmusszekciójának is.
A retro érzés folytatódik az énekes Mario Biondi vendégszereplésével, a "Lowdown" mellett a "This Is What You Are" sem maradhat ki.
A finálé is tartogat néhány slágert: az "As" új hangszerelést kapott, mely kifejezetten jól sikerült, majd a kihagyhathatlan "Always There" hangzik el, a megszokott minőségben. Zárásként az erőteljesen "Sunny" érzetű "Never Known a Love Like This"-t hallgathatjuk, majd pozitív végszóként az Isley Brothers "Harvest for the World"-jét.
Bluey ízlésesen válogatta össze a dalokat ehhez a lemezhez, örömteli, hogy kevésbé hallható dalok is előkerültek az elmúlt 35 év terméséből.
