Hiromi: Alive 2014. július 15., Várallyay Petra
Hiromi – Alive (Concord – Karsay)
Gyökerek és szárnyak a túlélésért
Hiromi Uehara legújabb albumával bebizonyítja, hogy a fúziós zene 2014-ben is élni akar. Gondolatok a Hiromi: The Trio Project néven fémjelzett zongora-basszusgitár-dob kombó Alive című legfrissebb lemezéről.
A harmincöt éves japán zongoraművésznő káprázatos technikai virtuozitással és kifogyhatatlan energiával veti bele magát abba a maga teremtette életteli zenei világba, mely a jazzben gyökerezik, és továbbszárnyal a progresszív zene felé.
Hiromi átütő erejű zongorázását audiovizuális élményként videofelvételről szemlélve feltűnően sok mozgás, kifejező arcjáték jellemzi. Ilyen meghatározó és látványos színpadi jelenlétnél nehéz ugyanazt az élményt egy hangfelvétellel visszaadni; ez mégis sikerül. Pusztán a zenére koncentrálva is érezhető a tűz, a pörgés, segítik ezt az ismétlődő ritmusok és a kompozíciók körkörös szerkesztettsége – így a zene szakrális, rituális volta is megmutatkozik, akárcsak a jazz gyökereinél.
A zongoraművésznő – aki az album kompozícióinak egyben szerzője is – nyilatkozatában kifejtette, hogy míg az első TTP lemeznél a készre komponált darabokhoz keresett megfelelő zenésztársakat, most, az Alive album születésekor már az összeszokott, sok év együttzenélést maga mögött tudó trió számára készültek a számok. Ez a hallgató első, legmélyebb benyomása is: Anthony Jackson és Simon Philips inspiráló játéka maximálisan segíti Hiromi zenén belüli kiteljesedését.
Hiromi hol szabadon szárnyal, és lebegő, nőies zongorázásával andalítja hallgatóit; hol ritmikus, erőteljes, föld felé húzó játékának virtuozitásával kápráztat. A lemez anyagát ily módon átható hullámzás: az ég-föld, könnyű-nehéz, női-férfi ellentétek közti heroikus távrepülés hallhatólag nem esik a zongoraművésznő nehezére. Úgy oldja fel az ellentéteket zongorázásában, hogy a végleteket megélve új egyensúlyt teremt maga, zenésztársai és hallgatósága számára.
A hangszerek trióbeli egyensúlya éppen ezért hagy némi kívánnivalót maga után – a zongora dominanciája a teljes anyagban érződik. Sem dob- sem basszusgitárszólóban nem teljesedik úgy ki Philips vagy Jackson, ahogyan a zongorajátékban Hiromi - aki folyamatos hangszeres jelenlétével kívánja talán kontrollálni saját kompozícióit.
Azonban ha ez a fajta kontroll szükséges az Alive-hoz hasonló színvonalú albumok születéséhez, akkor mindenkinek folyamatosan zongora-jelenlétet kívánunk, hiszen ez a lemez valóban segíti a fúziós zene fennmaradását, és hallgatása bátran ajánlható a jazzhez közeledő vagy attól éppen távolodó lelkiállapotú hallgatóknak egyaránt.
