Tárkány Művek: Őszi vázlatok 2014. szeptember 10., Vidákovich Izsák
Tárkány Művek és Dresch Mihály - Őszi vázlatok (koncertfelvételek) (Fonó Records)
Tárkány-Kovács Bálint - cimbalom; Paár Julianna – ének; Dresch Mihály - szaxofon, fuhun; Kováts Gergő – szaxofon; Papp Endre – brácsa; Bognár András - bőgő
„Az ősz a befelé-fordulás kezdete… Ennek az időszaknak a jegyében született ez a különleges album is… Az ilyen belső szemlélődés szükségszerűen halkabb, lassabb…” Tárkány-Kovács Bálint
A Tárkány Művek ezen albumán, két tavalyi koncertjükről hallhatunk felvételeket. Többféle stílust is közvetít felénk ez a zene, mégis azt mondanám, hogy legerősebben a népzenei hatások hallhatók, ám egyáltalán nem a megszokott (hagyományoknak megfelelő) módon. Emiatt is különösen izgalmas ennek a zenének a hallgatása. Befogadása nyitottságot és elmélyülést igényel, hogy aztán átadhasson mindent, amit rejt, ugyanis a lemezen hallhatunk magyar népzenét, jazzt, valamint nyelvünk és irodalmunk szépségeibe is betekinthetünk.
A befelé-fordulást erősen érzékelteti a dalok lassabb tempója, melankóliája, valamint szövegi tartalmaik is. Ennek ellenére ez a zene rendkívül izgalmas a műfajok, stílusok keveredésétől, valamint a rögtönzött szólóktól.
Elég jó példa ez a lemez arra, hogy a művész milyen irányokba mozgathatja az évek alatt összegyűjtött tudását.
Habár nem sokszor kerül előtérbe szólisztikusan a cimbalom, mégis döntő szerepe van az egész lemez hangzásában, hangulatában. Sokszínűen kísér, és remekül alátámasztja a szólistákat.
Nagyon tetszik, ahogyan Paár Juli elénekli ezeket a dalokat, szerzeményeket, habár ő egy leírt megtanult anyagot ad elő, mégis tökéletesen beleteszi saját egyéniségét, amit ha jól sejtek, egy ”népzenésznek” nem könnyű feladat. A szövegeket tartalmuktól függően tölti fel ”édes”, illetve ”keserű” érzelmekkel.
Figyelemre méltó, hogy akárcsak a jazzben, úgy a népzenében is nagy szerepe lehet a ”time”-nak. Erre jó példa Dresch Mihály előadásmódja az első műben. Egyéni tempója rendkívül feszes, amely befolyásolja a zene mondanivalóját is. Hozzátenném azt is, mennyire érződik játékán a jazz háttér, érezhető gyakran, hogy a tempó mögé játszik. Remek ötletnek tartom, hogy az első felvételen, a magyar irodalom és a zene művészete egyesül, ugyanis Pilinszky János „Őszi vázlat” című versét zenésíti meg.
Egy John Coltrane kompozíció, a ”Naima” is hallható a lemezen, amely nagy meglepetés volt számomra. Ezt Dresch Misi saját tervezésű hangszerén, a fuhunon adja elő, egy népi jellegű furulyán, amin minden hangnemben lehet játszani. A felvétel végén egy fergeteges szaxofonszólót hallhatunk Kováts Gergőtől. Remek ötletnek tartom, hogy a standard-et a bőgő és a brácsa ”magyarosan” (mintha egy autentikus népdalt) kíséri.
A hetedik felvételt hallgatva újabb meglepetés ért. Ismerős dallam csendült fel, ismét John Coltrane egy szerzeménye, a ”Lonnie`s Lament”, amelyet most egy magyar népköltésű szöveggel párosítva hallhatunk. Ez elég rendhagyónak nevezhető kísérlet, mert egyesíti a jazz és népzenénk elemeit, valamint nyitottságra bíztatja a jazz irányultságú egyéneket a népzene felé és ugyanígy fordítva is (úgy gondolom, ez sok zenésznél, többek közt nálam is hiányzik egy kicsit, vagy megrekedt egy szinten, mert gyakran csak saját műfajunkkal foglalkozunk, minden más érték mellett elsétálva). Nem csoda hát, hogy pont Dresch Mihályt kérték fel vendégzenésznek, hiszen az ő muzsikája is merít a népzenénkből és a jazzből is.
Az említett felvétel szövege, egy legény tettét, illetve tragédiáját meséli el, aki szeretője kérésére meggyilkolja édesanyját, a történet végén a leány könnyűvérűen elhagyja, a legényt pedig felakasztják. Én fontosnak tartom, hogy ne csak a szólóhangszerek és fődallamok érzékeltessék a zene mondanivalóját, hanem a kíséreten is érezhető legyen. Ez nehéz feladat, főleg akkor, ha egy állandóan ismétlődő ”osztinátót” kell játszani kíséretként. Igen jól eltalálták a lüktetését, dinamikáját, valahogy az egész sejteti a tragédia bekövetkezését.
Páratlannak tartom azt, ahogyan Dresch Mihály az egyes sorok után mondanivalójuktól függően díszítget. Amit Juli szavakba önt (persze énekli őket), azt Misi ”elimprovizálja”, mint ha egy mesekönyvbe a szöveg mellé illusztrálná a cselekményt.
Aki ismeri Dresch Mihály albumait, annak valószínűleg ismerős a ”Bánat, bánat” című szerzeménye, amely szintén szerepel ezen a lemezen. Itt kiemelném Tárkány-Kovács Bálint csodálatos cimbalom játékát, téma alatti kísérete szinte szólisztikus, mégis kellően a háttérben marad.
Az utolsó előtti szám (Nehéz nap véget ért), amely olyan, akár egy altatódal, érzékelteti, hogy hamarosan az élmények végére érünk. Igazából ezt tettem volna legutolsónak, de ezt még követi egy ütősebb, modern szövegű szerzemény, a „Menekülj magányod”-ba.
Valahogy érezni a lemez hallgatásakor, hogy ezek koncertfelvételek, az egész zene nagyon él, és érezni benne az adást, és ugyanezt érezni a szólók tüzességén is.
