Tízéves születésnapját ünnepli a Tálas Áron Trió a Zeneakadémián
A jazzformáció szeptember 29-én a Solti teremben az eddigi lemezek-ről válogatott dalok mellett vadonatúj, még soha nem hallott szerze-ményeket fog játszani.
A Junior Prima-, Gramofon- és Artisjus-díjas zongorista, dobos és zeneszerző, Tálas Áron számos formációban játszott, illetve játszik, az egyik legtöbbet koncertező előadó, emellett a Zeneakadémia oktatója is. Többször elnyerte a jazzma.hu szakportál olvasóinak szavazásán az év billentyűse díjat.
Saját együttesével, az idén tízéves Tálas Áron Trióval (jelenlegi tagjai 2020 óta: Tálas Áron – zongora, ifj. Tóth István – basszusgitár, Csízi László – dob) egyéni hangzásvilágot alakított ki, zenei nyelvének egyaránt fontos alkotóeleme a népzene, a klasszikus örökség, valamint természetesen a jazz összetett ritmikája és harmóniavilága.
A trió első lemeze (Floating Island) Japánban jelent meg, a második (Little Beggar) már itthon, a BMC gondozásában, utóbbi az Év Jazz Lemeze lett a Gramofon című szaklap szavazásán, a kritikák pedig líraiságát és gazdag harmóniavilágát emelték ki.
Tálas Áront korosztályának egyik legérdekesebb egyéniségeként méltatják, legutóbbi lemezüket (New Questions, Old Answers – a címadó dal ide kattintva meghallgatható) egy külföldi szaklap kritikusa gazdag dallamvilággal, kiváló kompozíciókkal és csodálatos összhanggal megalkotott albumnak nevezte.
A szeptember 29-i Solti termi koncerten az eddigi felvételekből válogat a trió, de bemutatnak teljesen új kompozíciókat is, amelyeket még nem hallhatott a közönség.