Az Oz Noy Trio a BJC-ben május 7-én
Tudom, hogy most többen befejezik a beszámoló további olvasását, de be kell vallanom, hogy a BJC májusi program kínálatában találkoztam először Oz Noy nevével. A koncert iránti érdeklődésemet a trió orgonistájának neve, Brian Charette keltette fel, akit a hangszer megszólaltatóinak szűkebb élmezőnyébe sorolnak még a Down Beat szavazásain is.
A most 52 éves izraeli születésű Oz Noy 1996-ban költözött New York-ba, ahol fúziós gitár játékával gyorsan bekerült a stílus elismert nagyjainak együtteseibe. 2003-ban jelent meg saját neve alatt az első albuma, a nemrég kiadott „Triple Play” pedig már a tizedik lemezei sorában. (Egyébként az érdeklődőknek a koncert után lehetősége volt ennek a CD-nek beszerzésére és dedikáltatására is a gitárossal.)
A fellépő trió hangszer összeállítását eredetileg az orgonisták „találták fel”, igaz most is volt orgonista, csak most neki a kísérő szerep jutott.
A zenekarvezető gitáros szószerint fúziós zenei felfogásban játszik, játékában a jazz, a rock, a blues, a funk stílusjegyei egyaránt felfedezhetők. Oz Noy a gitár hangjának módosításához jelentős eszközparkot telepített lábai elé, kiadósan használta is ezeket. Az est folyamán tulajdonképpen csak egy számban hallhattuk a gitár eredeti hangját.
Sajnos az orgonista Brian Charette nem a hangszer klasszikus elektromechanikus változatán játszott, hanem egy kétmanuálos Hammond Sk2 elektromos orgonán. Egy turnén kétségkívül egyszerűbb és praktikusabb egy ilyen típusú hangszer szállítása, használata. Mint már említettem, az orgona most kísérő szerepet kapott a gitár mellett, de azért Charette minden számban lehetőséget kapott kisebb-nagyobb szólókra.
A ritmusért felelős Anton Fig dobos megbízhatóan teljesítette a rábízott feladatot. Emellett mindkét félidőben eljátszott egy-egy – a gitár és az orgona által támogatott – dobszólót is.
Feltétlenül ki kell emelni, hogy a fellépő trió játékán látszott, hogy a számokat gyakorolták, összecsiszolódott zenészek játékát élvezhette a közönség.
A zenekarvezető a második szám eljátszása után köszöntötte a közönséget (gyakorlatilag teltház volt), majd bemutatta a zenekarát. Bevallotta, nem emlékszik arra, hogy volt-e már Budapesten koncertezni. Egy, a közönség soraiból bekiabáló hang szerint igen, és ebben maradtak. Elmondta még, hogy a program korábban megjelent felvételeiből lett összeválogatva. A címeket időnként bemondta, máskor nem, sajnos nekem – egy kivételével – nem voltak ismerősek, így sajnos nem tudtam megjegyezni azokat. A kakukktojás a szünet utáni második darab volt, ami egy medley (egyveleg) volt a gitáros kedvenc standardjeiből. Az előadott mű négy, vagy öt darabot foglalt magába, kezdődött John Coltrane „Giant Step”-ével és Charlie Parker szerzeményével, a „Donna Lee”-vel zárult. A bevezető „Giant Step” szólóban hangzott fel, és a gitáros még az elektromos segédeszközöket is mellőzte. Egyébként mindkét szettben négy-négy szám került előadásra.
A közönség nagyon élvezte a műsort, a szólókat mindig nagy ovációval nyugtázták, sőt a koncert végén még egy a ráadás számot is „kitapsoltak” a zenekarból.
