Kikkel beszéltem? – 31. rész: Pat Metheny (2000 május 19-20-21.)

Keddenként jelentkező sorozatomban azokról a külföldi jazz muzsikusról mesélek megtörtént eseteket, amelyek hozzám kapcsolódnak!

És a Pat Metheny saga a múlt heti rész után 1 hónappal később imígyen folytatódott…

Metheny a verseny reggelén, 2000. május 19-én tizenhárom órás repülés után (Amerikából csütörtökön délután 5-kor indult és pénteken hajnalban 3 órát kellett várnia Németországban a csatlakozásra!) elég fáradtan érkezett meg Ferihegyre. A kijövő ajtót elválasztó korlát mögött álltunk Gabival és Kaszás Ferivel. de Pat csak nem jött.

Egy katonatiszt egy másik ajtón épp bemenni készült, mikor odafutottam hozzá, és mondtam neki, hogy a világ leghíresebb jazzgitárosa a New York-i géppel már tizenöt perce leszállt, azóta sem jött ki. Megmutattam neki a rádiós igazolványomat, mondtam, hogy soron kívül hozza ki. Erre mondta, hogy menjek be vele, és odavitt a vámhoz, ahol Pat sorba állt, nagy csomaggal és egy kisebb konténerrel. A katonatiszt azonnal beszélt a vámosok főnökével, és láss csodát, nem kellett tovább sorba állnia Pat-nak, sőt azon az ajtón jöhettünk ki, ahol én pár perccel korábban bementem. Megkérdezte tőlem: „Robert, how did you do this? You’re a great man.” Én meg azt válaszoltam: „Sure, I’m 165 centimeters short, you know!” Ezen jót nevetett, majd arra kért, egyből a Kempinski Szállóba hajtsunk vele, hogy pihenni tudjon.

De még kint a reptér bejáratánál Gabi készített egy fotót! (Most visszagondolva, már bánom, hogy helyettem nem Gabi állt Pat mellett a fotón…)

Útközben a Kempinski felé megbeszéltem vele a schedule-t, de a biztonság kedvéért kinyomtatva is odaadtam neki:

Pat’s schedule on May 19

9.00: arrival to Budapest

10.30: check in to Hotel Kempinski

14.00: lunch

15.00: international press conference in memory of Attila Zoller at Kempinski

17.00: signing session in the city’s most famous and finest jazz CD store

18.00: arrival to the VIP room of the Hungarian Radio’s Marble Hall to introduce Mr. Methey to the competitors and the members of the jury

18.30: official draw for the succesion of the contestents

19.00: beginning of the competition’s final

21.00: break – the jury’s deciding on ranking

21.30: announcement of the competition’s result + prize giving

22.30: dinner in an exclusive restaurant

14 órakor Gabi és Feri elszáguldott az Atlantis Yamaha Múzeum körúti boltjába, ahová előtte pár perccel megérkezett az a Piezo pickup-os akusztikus gitár a Yamaha hamburgi központi raktárából, amit Pat kért tőlem. Izabella Fädler és Boros Edith (a cég tulajdonosnői) elhatározták, hogy ezt fogják adományozni a verseny győztesének hétfőn reggel, mert szombaton este még ezen kell játszani Metheny-nek a BKK-s gálakoncerten. Aztán a vadiúj gitárral visszaszáguldtak a Kempinskibe, és felvitték Pat szobájába, aki már éppen lezuhanyozott a sajtótájékoztatóra és egy törölközővel a derekán nyitott nekik ajtót. Nagyon megörült a gitárnak, amit hanyag eleganciával az ágyra helyezett.

Időközben én már halálra idegesítettem magam, mert a sajtótájékoztatóra beígért 60 fős terem helyett egy 40 fősbe vittek bennünket. És már nem volt idő átcuccolni, mert az újságírók jöttek hosszú tömött sorban. Aki nem takra 3-ra jött, annak márcsak a földön maradt hely.

Fejes Imi a MiSTER magazin főszerkesztője volt a szóvivő. És ő volt az oda-vissza fordító tolmács is, hisz voltak olyan zsurnaliszták is, akik nem tudtak angolul. Aztán a sajttáj közepén bezuhant az MTV1 stábja is. És mikor felszereltek –akik mögöttük ültek, hallhatóan nem örültek ennek a rapid akciónak-, azonnal kérte „szakértő” riporterük, Fáy András, hogy most azonnal hadd tegyen fel egy kérdést Pat-nek, mert utána tovább kell menniük egy másik helyszínre… Engedélyeztem. Erre azt kérdezte Pat-től: „Mikor csinál újra trió lemezt?”

Erre Pat segélykérően nézett rám, én meg azt mondtam: „Dejszen, február 8-án jelent meg a „Trio 99 → 00” !” (Enyhe derültség a kollégák körében…) Még kettőt kérdezett, aztán elviharzott…

Kicsit késve, kb. fél hat körül értünk oda a következő helyre. A CD-Bárnál addigra olyan nagy tömeg gyűlt össze, hogy még kint az utcán is álltak. Autogramokat osztogatott, majd nagyon jókedvűen indultunk tovább a Magyar Rádió Márványtermébe. Ahogy a Pollack téri „kiskapun” besurrantunk és felmentünk a hosszú lépcsősoron, a VIP szoba előtt ott állt a Bartók Rádió Hangversenyszerkesztőségének akkori vezetője, mivel azonban ő sem tudott angolul, így csak nézett meghökkenve, hogy ez tényleg Pat Metheny… (Történt ugyanis, hogy a komolyzenei szerkesztők először lobbyztak Dr. Alföldy-Boruss Istvánnál –a Bartók Rádió akkori főszerkesztője-, hogy ne engedje meg nekem, hogy idehozzam Pat Metheny-t! Aztán meg nem akarták elhinni, hogy meg tudtam szerezni Pat Metheny-t a zsűri díszelnökének…)

Pat-et egyenként bemutattam a hét kissé megszeppent versenyzőnek, majd miután végignézte a sorsolást, gratulált nekik, hogy bejutottak a döntőbe, és nyugtatta őket. A hangszerajándékok közül különösen Medgyesi mester kézzel gyártott, cseresznyefából készült és vörösre festett szupergitárja tetszett neki. Kézbe vette, sőt pár hangot játszott is rajta. Mikor megmondtam neki, hogy ez a III. helyezett ajándéka, el volt ájulva és azt kérdezte: „Ha ezt kapja a harmadik helyezett, akkor mit kap az első?” Erre a Yamaha Atlantisz osztrák társ-tulajdonosnője, Isabella Fädler felmutatta a nagyméretű félmilliós vásárlási utalványt! Pat rám nézett és azt mondta: „Ezt mind Te szerezted?”. Mondtam: „Yes, I did”. Erre azt válaszolta: „Congratulations Robert!”.

És este 7-kor elkezdődött a Zoller Attila Jazz Gitár Tehetségkutató döntője, amit a Bartók Rádió élőadásban közvetített. A bevezetőben Neltz János megszólaltatta a Magyar Rádió elnökét Hajdú Jánost is, majd egyenként beszólította a zsűri tagjait emígyen: „Csányi Attila jazzkutató (udvarias taps), Gyárfás István jazzgitáros a Magyar Jazz Szövetség elnökségi tagja (udvarias taps), László Attila jazzgitáros a Magyar Jazz Szövetség elnöke (nagyobb taps), Borbély Mihály a Jazztanszék vezetője (még nagyobb taps), és a zsűri elnöke Snétberger Ferenc (kitörő lelkesedéses taps).” Majd bemutatta Pat Metheny „baby sitter”-ét: „Kaszás Ferenc a Warner Chapell Hungary ügyvezető igazgatója (udvarias taps).” És kis hatásszünet után: „És a zsűri díszelnöke Pat Metheny (és mikor Pat belépett a Márványterembe, felrobbant a hely, sikítozás (!), huhogás (!), füttyögés és 40 másodperces dübörgő taps).”

Neltz János: Nagyon megtisztelő számunkra, hogy szokásával ellentétben Pat elvállalta a zsűriben való részvételt. Úgy gondolom, ebben része van Zoller Attilához fűződö viszonyához is. (Meg ahhoz is, hogy én rádumáltam Pat-et 1998 áprilisában a Rosensteinben! – A szerk.) Első kérdésem az lenne, hogyan találkozott Zoller Attilával?

(Mivel Neltz János nem tudott angolul, így Kaszás Feri előbb lefordította a kérdését Pat-nek, majd Pat válaszát is lefordította… - A szerk.)

Pat Metheny: 14 évesen egy nyári táborban találkoztam először Zoller Attilával. Ő volt az első híres jazzmuzsikus, akivel életemben először kapcsolatba kerültem. Akkor egy ehhez hasonló tehetségkutató versenyt nyertem meg, és 1 hétig együtt lehettem Attilával. Nagy befolyással volt rám, de nemcsak, mint zenész, hanem mint „incredible human being”.

NJ: Említette, hogy akkor régen egy hasonló versenyen vett részt. Ön szerint jó egy ilyen verseny? Vagy csak arra jó, hogy fiatal gitárosokat kínozzunk?

PM: (Jót nevetett a kérdésen, majd így válaszolt.) Természetesen van egy életszerű megmérettetés jellege a dolognak. Mint például a DownBeat kritikusi listáján, ahol egyik évben ez az első a gitárosoknál, a másik évben pedig más. De zenei szempontból ennek nincs túl nagy jelentősége. Inkább arra jó egy ilyen alkalom, hogy a zenészek összetalálkozzanak, játsszanak egy jót, ami egyben egy megmérettetés is!

NJ: Van-e valami jótanács közvetlenül a verseny előtt a most fellépő muzsikusoknak?

PM: Pár perccel ezelőtt a sorsolásnál a VIP szobában már találkoztam velük, és azt mondtam nekik, próbálják meg tudásuk legjavát adni, és ne izguljanak!

(De volt, aki izgult! Az elődöntőből a döntőbe a holtversenyben legmagasabb pontszámmal Rieger Attila jutott, akit annyira összezavart, hogy vele szemben ott ül kb. 1 méterre a világ egyik legjobb jazzgitárosa, hogy végül csak ötödik lett a döntőben! – A szerk.)

A riportok után Neltz János átadta a mikrofont Pocsai Krisztinának, az est „háziasszonyának”. Kriszta elmondta, hogy a döntőben mindenki két számot ad elő. Az egyik a kötelező, Victor Young „Stella by Starlight” című szerzeménye, ami elé 2 perces bevezetőt kell játszania a versenyzőknek. A második pedig szabadon választott. A résztvevőket –akárcsak az elődöntőlben- az Oláh „Cumó” Árpád (zongora)-Barcza Horváth József (bőgő)-Mohay András (dob) trió kíséri!

A sorsoláson az 1-es sorszámot Czirják Csaba (1977 – Szeghalom) húzta. Az ő szabadon választott darabja Victor Feldman „Seven Steps to Heaven”-je volt.

Másodikként Rieger Attila (1975 – Budapest) következett. Ő a kötelező mellett egy Zoller Attila darabot játszott: „To My Wife”.

A harmadik versenyző Pusztai Antal (1978 – Győr) volt, aki Antonio Carlos Jobim „Medidation”-jét választotta szabadon. El kell ismerni, hogy az első három közül ő kapta a legnagyobb tapsot és üdvrivalgást! (A későbbiek során kiderült, hogy a Stella bevezetőjét klasszikus gitár tanára, Róth Ede írta! És ennek a bevezetőnek aztán sorsdöntő jelentősége volt a helyezéseknél!)

Negyedikként Nagy László (1982 – Budapest) jött be és szabadon választotta Miles Davis „All Blues”-át. Én már az elődöntő után elneveztem „a kis John Scofield”-nek! A mindössze 18 éves Lacinak még nagyobb sikere volt, mint az előtte játszó Tóninak!

Az ötödik versenyző Kovács Andor (1972 – Kaposvár) volt, szabadon választott darabja pedig Horace Silver-től a „Peace”. Saját kérésére mindkét számban zongorista nélkül játszott!

Hatodikként Botos József (1981 – Nyíregyháza) jött be a Márványterembe, és őt már a bevonuláskor is hatalmas ováció fogadta! A 19 éves fiú annyira kölyöknek tűnt, hogy nem nézett ki többnek 14-15 évesnél. Tommy Flangan „Freight Train” című szerzeménye volt a szabadon választott darabja. Ő már „visszaengedte” Cumót a zongorához! Aki már járt ilyen versenyen, az tudja, hogy a két szám között maximum 20 másodperces taps szokott lenni. Józsikánál azonban már a Stella után nemcsak füttyögés és huhogás volt, hanem dübörgő ütemes taps, ami a végén vastapsba ment át! Majd a második szám után konkrétan szétverte a házat a közönség. Botos Józsika volt az egyetlen versenyző, akit vissza kellett löknöm a Márványterembe, hogy meghajoljon!

A hetedik versenyző Párniczky András (1972 – Genf) volt, aki zárta a döntőt. Az ő szabadon választottja Zoller Attila „The Birds and the Bees” című témája volt. (Ezen marhára berágtam, mert ez volt az a darab, amit a győztesnek a másnapi BKK-s gálakoncerten kellett játszania Pat Metheny-vel!)

Aztán a zsűri visszavonult pontozni!

A győztes végül is Pusztai Tóni lett, így neki másnap duót kellett játszani Pat-tel a BKK-ban.

Pat a verseny döntője után azt kérte, hogy másnap ő már délután fél ötkor próbálhasson Jancsival és Elemérrel…

Utánuk a soundcheck-en Snétberger Feri jött szólóban. Pat megállt a színpad ajtajánál, majd amikor Feri jött le az öltözőhöz, azt mondta neki: „I kill you”. Majd elkacagta magát. Odafordult hozzám és azt mondta: „How did you think this Robert?”. Mondtam neki, ne aggódjon, Feri után szünet lesz és ő csak a szünet után jön.

Szünetben Fejes Imre, az akkor még létező MiSTER magazin főszerkesztője dedikáltatta Pat-tel a vele készült előzetes interjút.

Kb. 25 perc szünet után pedig jött a várva várt koncert: Pat Metheny a magyarokkal! Már bejövetelkor óriási taps, sikítozás-huhugás, lábdobogás volt.

Aztán Pat zeneileg válaszolt Ferinek, Ornette Coleman „Turnaround”-ján kívül csak az ő szerzeményeit játszották! (Sőt, üzent nekem is a maga módján… Miután kértem arra, hogy a II. rész nyitányául játssza el duóban Tónival Zoller Attila „Birds and the Bees” című szerzeményét, ezt csak azért is a végére tette!)

1. Ornette Coleman: Turnaround

2. Pat Metheny: Go Get It

(Ebben a számban 1 perc 58 másodpercnél elszakadt az E-húrja, beszaladt az öltözőbe és bravúros gyorsasággal 3 perc 30 másodperc alatt kicserélte a húrt, visszaszaladt a színpadra és mintha mi sem történt volna, beszállt – addig előbb Egri Jancsi, majd Balázs Elemér játszott hosszú szólót, külön-külön!)

3. Pat Metheny: Sirabhorn

4. Pat Metheny: James

5. Pat Metheny: Question & Answer

6. Pat Metheny: The Bat (ehhez kellett a Yamaha akusztikus gitárt Piezo pickup-pal hozatni a hamburgi raktárból…)

7. Pat Metheny: Lone Jack

8. Zoller Attila: The Birds and the Bees

(Hát ez csuda volt! A beálló próbán Pat mondta Tóninak, hogy majd ő (PM) eljátssza a témát, utána Tóni jön, játssza el ő is a témát, és így válaszolgassanak egymásnak háromszor - Tóni szegény olyan zavarban volt, hogy hiába játszotta el a témát Pat, csak nem szállt be, erre Pat újra eljátszotta a témát, majd fejével biccentett Tóninak, aki csak nem szállt be, majd a harmadik téma közepén 25 másodperckor végül is elszánta magát és beszállt… A közönség tombolt, de a meghajlások után a két gitáros lement a színpadról. Pat majdnem 4 percen át hagyta tombolni a közönséget, majd visszajött trióban játszani egy búcsúszámot.)

9. Pat Metheny: What Do You Want?

A koncert után (balról jobbra): Gabriella, Fejes Imre, Róbert, Pat Metheny, Szabó Gyula (Matáv)

Aztán amikor 21-én hajnalban a Kempinski lobbyjában vártunk Kaszás Ferire, hogy kivigye Pat-et a bécsi reptérre (Schwechat, you know!), amíg nem ért be Csillaghegyről, egy „face to face” interjút rögzítettem Metheny-vel Sony diktafonomra. Ezt olvashatják alább!

MR: Mr. Metheny, így a verseny után mi a véleménye a Zoller Attila Jazz Tehetségkutatóról és a tegnapi gálaestről?

PM: Nagyon nagy volt. Igazi élményt, jó szórakozást jelentett nekem részt venni mindkét eseményben. Jó volt hallgatni, ahogy ezek a fiatalok játszottak. Az egész dolog nagyon pozitívan hatott rám. Különösen azért, mert mindkét nap Attila zenei hagyatékáról bizonyította be, hogyan nagyon is élő. És különösen örömteli volt számomra, hogy ekkora tömeget mozgatott meg az emlékére rendezett koncert.

MR: És mi a véleménye a versenyzőkről?

PM: Úgy vélem, hogy a döntőbe jutott versenyzők a jazz szinte teljes spektrumát felölelték. A hét fiú közül voltak, akik hagyományos módon játszottak, aztán voltak, akiknek játékában klasszikus hatásokat fedeztem fel. Például a győztesében is. Ugyanakkor ez a mezőny inkább tanulókból állt, nem pedig már kész muzsikusokból. Mindezek mellett nagyon tehetségesek is akadtak közöttük. Nagyon jó volt hallani, hogy 18-19 évesen ilyen fokra jutottak a gitározásban, hogy ennyire megtanulták a hangszerüket használni. Biztos vagyok benne, hogy hetük közül páran igazi profi jazzmuzsikusokká válnak.

MR: És mit mondana a győztesről, Pusztai Antalról?

PM: Ő egy nagyon érdekes muzsikus. Azért győzött, mert nagyon eredeti, különleges a játéka, zenéje. Amikor a döntőben belekezdett a kötelező számba, az volt az érzésem, így játszani még senkit sem hallottam. A benne rejlő kvalitás felfedezése szinte izgalomba hozott.

MR: Ezzel szemben Botos József volt a közönség kedvence. Végül miért csak a harmadik helyen végzett?

PM: Neki megvan a képessége, hogy kommunikáljon a közönséggel. A lelkesedése és a lelke magával tud ragadni sok embert. Ugyanakkor technikailag és zeneileg is voltak nála jobbak a mezőnyben. Viszont, ahogy az előbb is mondtam, megvan a képessége, hogy bevonja a közönséget az ő saját zenei világába. És közvetíteni tudja feléjük a zene élvezetét. Mindenképpen el kell mélyednie jobban a zene megértésében, meg kell tanulnia megértenie a zenét. És ha megérti az összefüggéseket, és ezt kombinálja előadói képességével, akkor válhat egy igazi erős jazzmuzsikussá.

MR: Volt egy olyan muzsikus is, Nagy László, aki nem kapott semmilyen díjat sem, pedig ezt vártuk tőle. Ő volt a John Scofield-osan játszó gitáros.

PM: Sok értelemben ő volt a legjobb játékos. Számomra igazi dilemma volt, hogyan is kezeljem az ő ügyét. A zsűri többi tagjának is már-már bántó volt, hogy mennyire utánozza John Scofield-ot. Ti. szerintem az egyéniség, az egyéni ötletek a legfontosabbak a jazzmuzsikában. Nehezen tagadható, hogy nagyon-nagyon erős John Scofield imitációról van szó az ő esetében. És ha hiszi, ha nem, meg is tudom érteni, hisz még csak 18 éves. Ugyanennyi idős koromban én Wes Montgomery függő voltam. Olyannyira, hogy az már nem volt egészséges. Aztán egyszer egy idősebb muzsikus azt mondta nekem: amikor azt hiszed, azzal, hogy hangról hangra utánozod Wes-t, akkor tisztelegsz az emléke előtt, nagyon tévedsz, mert épphogy diszkreditálod őt. Az én Wes Montgomery utánzatom szerintem nem is volt annyira tökéletes, mint László John Scofield-ja. Ha ezen a periódusán túl tud jutni, akkor már most megjósolhatom, Lászlóból fantasztikus jazzmuzsikus lesz. A zene több szegmensében már most egészen kiváló. A hallása egészen fantasztikus. És ahogy felépíti a témákat, az egészen kiváló. Amikor megtudtam, hogy még csak most lesz 18 éves, meghökkentem. Azonban azt is meg kell értenie az embereknek, hogy más zsűrizni, mint közönségként hallgatni. Ezért nem lehetett azt figyelembe venni, hogy a harmadik helyezett kisfiú hogyan csavarja az ujjai köré a közönséget. Végül mégis csak ez döntött a javára Lászlóval szemben. És még nem ejtettem szót a fiúról, aki második lett (Czirják Csaba). Megnyerően emberi az, ahogyan játszik. Az első hangjától kezdve éreztem benne, hogy elhivatott muzsikusról van szó. Számomra az első és második helyezett kiválasztása volt a legkönnyebb. A harmadiknál már nehezebb volt.

MR: Mindennel elégedett volt ebben a két Magyarországon töltött napban?

PM: Igen, tökéletesen. Nagyon élveztem az egészet, nagy kedvem volt játszani és úgy érzem elég jól is sikerült. Nagyon élveztem a játékot a magyar ritmusszekcióval (Egri János – bőgő, Balázs Elemér - dob). Mindkét muzsikus fantasztikusan interpretálta a zenémet, öröm volt velük játszani. De meg kell említenem a verseny döntőjében kísérő zenekart is (Oláh "Cumó" Árpád - zongora, Barcza Horváth József - bőgő, Mohay András – dob), hisz nem hétköznapi teljesítmény volt hétszer eljátszani a "Stella by Starlight"-ot. Fantasztikus muzsikusok. A fiatal zongorista egészen elképesztő tehetségű. De a bőgős és a dobos is nagyot nyújtott. Nagyon nagy élvezettel hallgattam őket.

És ennél a pillanatnál betoppant Feri és elöl ő Pat-tel, mögötte pedig mi (me and my lovely wife Gabriella) „konvoj”-ban mentünk Bécs felé. (Ha valaki már nem emlékezne, az „előjátékra”, annak ismét elmesélem, hogy a MALÉV repülőgépe visszafelé már nem repült… Így aztán a Lauda Air magyarországi kirendeltségének vezetője intézte a visszautat Bécsből! A mikrobuszos fiú már 1 órával előttünk elindult Pat konténerével, mert mint mondotta, ő nem szeret száguldozni. Csak egyről felejtkezett el, hogy olyan mobilja volt, amit ha átlépte a határt, nem lehetett hívni…

Így aztán Schwechaton volt elég kalandunk…

Először is két osztrák gépfegyveres ellenőrzött bennünket (előttünk Pat-et és Ferit is…), mert kurdok megfenyegették a repülőteret és beérkezésünk előtt lett vége a bombariadónak!

Aztán sehol sem találtuk a mikrobuszost Pat konténerével… Közben vészesen közeledett a becsekkolás vége New York felé…

Konkrétan 7 perccel a határidő lejárta előtt találtuk meg a mikrobuszt az óriási parkolóban. Rohamban mentünk becsekkolni. Mindkét New York-i kapunál rengetegen álltak… Ráadásul valamennyiük kurd volt… Odarohantam egy másik ablakhoz és mondtam, hogy egy világsztár muzsikust hoztunk. Óriási szerencsénkre a hölgy hallotta már Pat Metheny nevét, így végül is nagy megkönnyebbülésemre, még épp felfért. Igaz, a konténer miatt kicsit szaroztak, de azt is vihette haza Pat!

Nekem nagy kő esett le a szívemről, Gabi kicsit pityergett…

(Csak zárójelben jegyzem meg, hogy my lovely wife Gabriella annyira lelkesen csinálta végig az eseményt, hogy mivel a szerződésben a kívánságlista egyik alkotóelemét, a Mister Pepper kólát akkoriban még nem lehetett kapni Magyarországon, így fogta magát és csütörtökön reggel kiautózott Bécsbe, majd vett egy rekesszel belőle. És mit gondolnak, hogy ki nem ivott egy kortyot sem belőle? Eltalálták, Pat Metheny!)