JazzMa

Friss Hírek

Kis hírek – friss hírek2024. december 21.
East Gipsy Band2024. december 19.

Hírek

Emlékezés Kiszin Miklósra (Szeged, 1957.04.13.- Szeged, 2023.12.05.)

Dr. Molnár Gyula, a szegedi Molnár Dixieland Band vezetője küldte az alábbi nekrológot! – A szerk.

Kiszin Miklós

kisin-miklos.jpg

Magyar-ének szakos középiskolai tanár, a Deák Gimnázium mestertanára, jazz- és country bőgős, zeneszerző, a Deák Big Band alapítója és vezetője, a Molnár Dixieland Band bőgőse (1986-2023).

Kiszin Miklós 67 éves korában hunyt el, mondhatni túl fiatalon. Mielőtt méltatnánk életútját, meg kell említeni, hogy zenész családból származott. Édesanyja vonalán is több zenész volt, édesapja, id. Kiszin Miklós bőgős pedig az Országos Szórakoztatózenei Központ (OSZK) Csongrád megyei vezetője volt. Ő irányította a város könnyűzenei életét, ami az 50-es, 60-as évektől az itteni élőzenés helyeken játszó zenészek kiközvetítését jelentette különböző szórakozó helyekre. Ezen munkáját sokan tisztelték, emellett aktív zenészként is fellépett különböző cigányzenekarokkal a város jó nevű éttermeiben, de külföldön is. Fia Miklós először zongorázni tanult, majd a konzervatórium bőgő szakára jelenkezett. Már 17 évesen különböző alkalmi zenekarokban játszott, és végül, főiskolás korában, 21 évesen meghívták egy country zenekarba, a Bluegrass Pilgrims Bandbe, mely később Bonanza név alatt folytatta sikeres útját. Játszott a Hóra együttesben, míg végül 1986-ban meghívást kapott az akkor már jól ismert szegedi Molnár Dixieland Bandbe, ahol 37 évig játszott. A főiskola elvégzése után általános iskolákban tanított, majd 1992-ben a Szegedi Deák Ferenc Kéttannyelvű Gimnázium énektanára lett, ahol mestertanári kinevezést szerzett. Egy évet töltött felesége révén Dallasban, ahol az ottani egyetem big bandjében játszott. Itt sok kottát is összegyűjtött, aminek révén visszatérve 2009-ben megalakította a Deák Big Band-et. Eleinte az iskola zenét tanuló diákjait vonta be a zenekarba, de később a szegedi zenei élet sok zenésze lett a big band tagja. Ezzel sikereket ért el országosan is, végül egy lemezük is megjelent.

Tanári munkájára jellemző, hogy a fiatalok nagyon szerették őt. Sokszor a koncertekre is eljöttek és a bemutatásnál diákjai ovációval fogadták. Nem volt könnyű dolga azzal, hogy a középiskolás korú fiataloknak egy látszólag melléktantárgyat, az éneket tanítsa. Különböző módszereket talált ki, amivel a diákokat be tudta vonni a különböző zenei műfajok megértésébe. Például behozatta velük kedvenc lemezeiket, majd közösen meghallgatva elemezték azokat. Vallotta, hogy a „jó és rossz” zene fogalmát a különböző műfajok tanulmányozásával, a zenei ízlés fejlesztésével lehet a fiataloknak megtanítani.

Bőgő játéka már a country zenében is autentikus volt, és mivel ez a műfaj közel áll a századelő klasszikus jazzének világához, így nem volt nehéz beilleszkedni a Molnár Dixieland stílusába sem. Épp amikor belépett a zenekarba, egy rádiófelvétel és egy televíziós moziklipp (Dixie-Mix) felvétele következett. Miklós sok gyakorlással nagyszerűen helytállt és a sok nevetéssel fűszerezett közös munka során végleges helyet vívott ki magának a zenekarban. A nagyszámú hazai és külföldi fellépésen is mindig azon volt, hogy a zenekar minél jobban teljesítse a koncerteket, és minél nagyobb sikereket érjen el. Igazi jóindulatú ember volt, aki soha nem a negatívumokat kereste, hanem a pozitív helyes utat. A zenekar tagjaival mindig baráti viszonyt ápolt és játékával szinte fazont szabott a bandának. Bármivel fordulhattunk hozzá, a véleménye meghatározó volt, ritkán vétette szem elől a helyes irányt. Bőgő játékára jellemző volt az erőteljes swingelés, amit sikerült a dob ritmusával úgy összehangolni, hogy beton-biztos alapot adott a tutti részeknek és a szólistáknak is. Elméleti zenei tudásával is sokszor segítette az együttes munkáját.

Kiszin Miklós gazdag életet élt 67 éve alatt. Szeged és az ország zenei életében is kivívta magának az őt megillető rangot, amit a Szeged Kultúrájáért kitüntetés és a Molnár Dixieland Band EMERTON díja is jelez.

Fájó szívvel búcsúznak tőle szegedi barátai és zenész társai. Kedves Miki! Nyugodj békében!


Vissza a hírekhez