Gyárfás Attila „Minimal Distance” szóló lemezének bemutatója a Magyar Zene Házában (2022. november 17.)
Nem könnyű műfaj a szabad improvizáció. Talán könnyű úgy tekinteni rá, mint a monokróm festményekre: “ó ilyet én is tudok”, de ígérem, hogy ez nem így működik. Ráadásul szólóban szabad improvizálni, az már tényleg egy bátor műfaj. Mennyire csupaszon ül ott a művész.
Bár a koncert utáni “kerekasztal” beszélgetésen kiderült, hogy talán Gyárfás Attilát nem zavarja ez a csupaszság, ahogy kívülről elképzelné az ember. Gyárfás szavaival élve: “[a zene] olyan energia, ami átmegy rajtam és onnan átmegy a közönségen”, szinte kiveszi magát, mint alkotó a cselekményből és csatornaként jelenik meg valami és a közönség között. Így értelmezem, de meg is értem, ő hozzá teszi, hogy nem akart spirituálisan hangzani. Sőt az ő élménye teljesen ellentétes az első feltételezésemtől: “egyedül teljesen szabadjára tudom magam engedni, szólóban tudok a legfelszabadultabban játszani”.
Nehéz fába vágja a fejszéjét, aki viszont leírná, hogy ez a zene milyen és, hogy egy ilyen koncert milyen élmény. Másképp telik az idő, mint egyébként. Nem mondanám, hogy gyorsan, vagy lassabban, egyszerűen másképp. Van, aki csukott szemmel meditál, van, aki kíváncsian nézi milyen eszközök, ütők kerülnek a dobos kezeibe, van, akinek gondolatai elindulnak és körülveszik, amíg a zene élményében elmerül.
A zene párbeszéd, a kezek, lábak és a különböző hangszer elemek beszélgetnek egymással. Attila “lecsupaszította” felszerelését, azt mondja igyekezett elvenni és mégis fedez fel rengeteg új hangot mindig. Az elektronikát finoman használja, a dob akusztikus hangzásához csak kicsit szeretne hozzáadni. Különböző hangulatokon, dinamikákon és érzéseken vezeti át a közönséget a szabad improvizációs koncert.
Gyárfás nem tervezi meg a koncertjeit, szándékosan távol tartja a gondolatait előtte, még játék közben is igyekszik minden gondolatot kizárni, nem “agyból” szeretne játszani. Persze elmondja, hogy nem tud kilépni saját magából, de nyitott szeretne maradni. Tehát valóban minden ott az adott pillanatban születik meg és érkezik meg hozzánk, a közönséghez. Valahonnan.
A Magyar Zene Házában rendezett szóló koncert egyébként Gyárfás Attila „Minimal Distance” című lemezének bemutatója volt. A lemezt csakis bakeliten lehet beszerezni, Attila mindig az album koncepciójához igazítja a médiumot. Korábbi „Randomity” című lemezét például csakis CD-re adta ki, mert a koncepció része a random sorrendű lejátszás. Mostani lemeze 2 db 22 perces dobszólóból áll, és itt a koncepcióhoz a lemezhallgatás lassú, rituálészerű élménye illeszkedik. A feliratkozóknak egyébként Budapesten belül személyesen biciklivel is kiszállít, ha rendelnek tőle lemezt. Egyébként a lemezhez mindent ő maga készített: felvételt, keverést, grafikát… biciklis futárkodást.
A koncertet egy Tao Te King idézettel nyitotta és ezt a cikket Attila a könyv ihletésére megfogalmazott gondolataival fogom zárni: “nem szabad akarni, erővel elérni dolgokat. Követni kell a folyást, folyamatot. [...] Hírnévre, vagyonra törekedni [nem jó]… szorongva nyeri és szorongva veszti el az ember.” S milyen igaz szavak.
Lemez: https://attilagyarfas.bandcamp.com/album/minimal-distance
