Lamantin lexikon - 3/3.rész
A jazzma tudósításaiban mindig úgy kezdődik a Lamantin fesztivál bemutatása, hogy említésre kerül az az improvizációs- és jazztábor is, amelyet a koncertsorozattal egyidőben szervez meg az Improvizatív Zeneműhely. Idén tizenhetedik alkalommal érkeztek Szombathelyre mindazok, akik a kiváló tanári kartól szerették volna ellesni a szakma fortélyait. A professzorok kivétel nélkül aktív zenészek, a mai jazzélet jónevű, külföldön-belföldön egyaránt gyakran fellépő előadói. Tanári tevékenységükről már kevésbé hallunk – nem azért, mintha nem tanítanának mindannyian, hanem mert ez a tevékenység lassú: hosszú idő után jelentkeznek csak az eredményei. A táborok, kurzusok pedig csak rövidebb találkozásokat engednek meg a mesterekkel. Mégis, sokszor ezek az órák életre szóló benyomásokat tesznek az emberekre. Azzal a kérdéssel kezdtük hát el a beszélgetést a tábor tanáraival, nekik volt-e olyan élményük, amikor egy ilyen röpke közös munka valamit véglegesen megváltoztatott az életükben.
Elek István számtalan jó sztorit mesélt, mindig hozzátéve, hogy ez nem olyan, mint amilyet én szeretnék… Végül az élet meghozta azt a történetet is, amit róla megosztanék. A Facebook-on működött egy zárt csoport, amely a praktikus információk áramlását segítette. Itt írt aztán egy elsőtáboros köszönőlevelet, melyből következzen most néhány részlet: „Kedves mindenki! Józan eufóriával írom, hogy életem egyik legszebb hetét tölthettem Veletek. Köszönhetően az alapítóknak, a szervezőknek, a nagy tudású, és nem mindennapi emberi nagysággal és szerénységgel ékeskedő tanári gárdának. Valamint az összes diáknak, akik megmutatták a zeneszerető "bajtársaiknak", hogy egy csónakban evezünk: sokat lehet halászni útközben, és valami paradicsomi szárazföld felé ringunk, vagy éppenséggel hánykolódunk - de talán mindenki révbe érhet, aki Viktor szavaival élve "nem hagyja abba" - vagyis kitart. Miközben, sokan csak szerény lélekvesztőkön utazunk... Különösen díjazom, hogy nem egy versenyistállóról van szó, hanem egy közösségi élőhelyről, ahol barátságok köttetnek hasonszőrűek között. Nem folytatom az örömódát, mert beláthatatlanul hosszú lenne...viszlát jövőre!”
Elek tanár úr rá jellemző, nagyon melegszívű, de szerény válasza ez volt: Feleségem ma a megérkezésem után megkérdezte: "Milyen volt az idei Tábor?" (Nekem a 15. volt.) Felolvastam Neki ezt az összefoglalót. Gratulált és talán egy kicsit irigykedett is, hogy én ilyen jó helyen tölthettem az elmúlt napokat - töltődhettem egy héten keresztül. Köszönöm!
Végül egyetlen olyan tanár maradt, akivel ugyan több jó hangulatú beszélgetést is folytattunk, de nem lett üzenet belőle… Friedrich Károly a rezesek professzora és a big band lelke volt a táborban, aki a magyar jazzélet két lábon járó lexikona is egyben. Nesztor Ivánnal együtt egy fantasztikus órával ajándékoztak meg minket, amikor a szocializmus időszakának zenei életéről meséltek, érdekes és humoros történeteket. Friedrich tanár úrról viszont sok jó kép született, így ezzel próbálom meg kárpótolni a jazzma.hu olvasóit.
Befejezésül még néhány életkép a tábor életéből. Folytatás: 2020-ban!
