Lamantin lexikon – 3/2. rész
A jazzma tudósításaiban mindig úgy kezdődik a Lamantin fesztivál bemutatása, hogy említésre kerül az az improvizációs- és jazztábor is, amelyet a koncertsorozattal egyidőben szervez meg az Improvizatív Zeneműhely. Idén tizenhetedik alkalommal érkeztek Szombathelyre mindazok, akik a kiváló tanári kartól szerették volna ellesni a szakma fortélyait. A professzorok kivétel nélkül aktív zenészek, a mai jazzélet jónevű, külföldön-belföldön egyaránt gyakran fellépő előadói. Tanári tevékenységükről már kevésbé hallunk – nem azért, mintha nem tanítanának mindannyian, hanem mert ez a tevékenység lassú: hosszú idő után jelentkeznek csak az eredményei. A táborok, kurzusok pedig csak rövidebb találkozásokat engednek meg a mesterekkel. Mégis, sokszor ezek az órák életre szóló benyomásokat tesznek az emberekre. Azzal a kérdéssel kezdtük hát el a beszélgetést a tábor tanáraival, nekik volt-e olyan élményük, amikor egy ilyen röpke közös munka valamit véglegesen megváltoztatott az életükben.
Dr. Lakatos Ágnes (ének) egy, a Lamantinhoz tartozó fontos találkozását mesélte el: a 2010-es tábor tanári koncertjére készülve játszott először együtt Spányi Emillel, akinek a zongorázása, a zenei gondolkodása és a személye is annyira elvarázsolta, hogy onnantól kezdve igyekezett mindig úgy intézni, hogy a nyitókoncerteken legyen közös számuk. Legnagyobb örömére 2018-ban egy teljes közös koncertet adhattak a Lamantinon „Take Monk!” címmel, melyben a „számára legjobb hazai ritmusszekció”, Csuhaj Barna Tibor (bőgő) és Jeszenszky György (dob) működtek még közre. Lakatos Ágnes is hozzátette, hogy sajnos most megint egy évet kell várnia, hogy újra egy hetet tölthessen a táborban és belehallgathasson Emil óráiba – vagy fantasztikusan jó, hol tanulságos, hol humoros történeteibe.
Hamár Spányi Emilt említette Lakatos Ágnes, adjuk neki tovább a stafétát a történetmesélésben! Emil elmondta, hogy neki nagyon sok jó tanára volt, és számtalan kiváló zenésszel játszott együtt, ezért nem könnyű, de mégis meg tudná nevezni, ki volt az, akit a legfontosabbnak érez zenei gondolkodásának alakulásában. „Tudod, az soha nem az, aki ilyen furcsa információkat mond, hanem az, aki összefoglal.” Esetében Bernard Maury volt ez a szereplő, akivel először Grazban találkozott egy háromnapos mesterkurzus erejéig, még 1990-ben. Majd később, a párizsi Conservatoire-ban találkoztak futólag, míg egyszer csak érkezett egy telefon Bernard-tól. Helyettesítésre kérte fel Emilt, amelynek előkészítésére egyetlen alkalmuk volt. A megbeszélt időszak után szerencsére Bernard visszatért tanítani, és onnantól kezdve minden órájának eggyel több hallgatója volt. Minden nap után leültek kettesben is, és átbeszélték az aznapi tananyag mélyebb rétegeit is. Sajnos 3-4 hónap múlva Bernard betegsége kiújult, így befejeződött ez a nagyon intenzív, nagyon izzasztó - de sok kérdést helyre rakó időszak. Spányi szerint Bernard legnagyobb erénye az volt, hogy egyenes vonalat tudott húzni a zeneirodalom igen korai történéseitől a legmodernebb kortárs- és jazz vonulatokig, és láthatóvá váltak az összefüggések, az irányok, a szándékok. Elmondta azt is, hogy igazságtalan lenne a többi tanárával szemben, ha csak Bernard-nak tulajdonítaná az érdemet: a korábbi professzoroktól gyűjtötte össze mindazt, amiben aztán Maury logikus rendet rakott. Nagy tisztelettel és hálával gondol rá ezért azóta is, és sajnálatosnak tartja, hogy Maury munkássága ilyen méltatlanul elfeledett.
Winand Gábor egy francia emlékét mesélte el kérdésemre. Francia barátai benevezték egy énekversenyre Crest városába. Már ez is érdekes volt, hiszen indulni általában saját indíttatásból szoktak az emberek, de végül elfogadta az érvelésüket és belevágott. Amikor megérkezett, leült egy kis kávézó utcai asztalkájához, bevárni a zenekar tagjait. Amíg ott nézelődött a szép augusztusi napsütésben, mellé ért egy társaság, akik közül a férfi ráköszönt: „Gabor?” Mint kiderült, az egyik vezető francia jazzénekes ismerte fel őt, és aztán bemutatta a társaságában levő hölgyeket is, akik szintén mind élvonalbeli énekesek voltak. Winand Gábor annyit tudott, hogy a verseny egy jazzfesztivál mellett zajlik le, amely fesztiválon kizárólag énekessel bíró produkciók szerepelhetnek. Azt viszont csak az akkor megismert társaságtól tudta meg, hogy egy tábor is zajlik még, amelynek munkájában szintén csak énekesek vehetnek részt. Másnap el is látogatott, megnézte a kurzusokat. Döbbenten tapasztalta, hogy mintegy 100 énekes volt jelen! A napirenden a kifejezett énekórákon túl még számtalan egyéb kurzus is szerepelt: vokáltechnika, kortárs improvizáció, a színpadi előadással foglalkozó gyakorlat; nagyon izgalmas és tanulságos volt, amit ott látott. Szép emlékként raktározta el, és még meg is nyerte hozzá a versenyt.
Girincsi Fruzsina tanársegédi feladatokat látott el a táborban; az idén diplomázott énekesnő egy, a római ösztöndíja alatti mesterkurzusról mesélt. Jenny Robson finn énekesnő tartotta, és a „Black Coffee” című számmal foglalkoztak. Jenny megkérdezte, mit jelent Fruzsinak a szöveg. Miután egyfajta fordítását kapta a soroknak, megkérdezte, hogy de mit jelent? Mivel erre még mindig csak a szöveg mélyebb értelmezését kapta, harmadszor is visszakérdezett: „Neked mit jelent ez a dal? Hol vannak a Te megéléseid, élményeid?” Akkor és ott hirtelen történt valami, és onnantól kezdve Fruzsi másként kezdett el a dalokhoz közelíteni: megértette, hogy a személyest kell keresni a számokban, be kell lakni minden szögletét, hogy ettől hitelessé tudjon válni az előadás. Ez a pár órás találkozás életre szóló változást hozott énekesi gondolkodásában.
Az idei tábor másik tanársegédje Drippey Máté volt, aki a szaxofonos csapatot erősítette. Érdekes részlet, hogy a 2019-es Lamantin táborba lakónak jelentkezett, de menet közben ő kapta meg a felkérést az Elek-Tóth páros mellé szükségessé vált harmadik professzornak, így úgy járt, mint az angol, aki dombra ment fel, de hegyről jött le. Máté sem gondolkodott sokáig a kérdésen, hamar rávágta, hogy Tóth Viktor lamantinos kurzusa volt egy meghatározó élménye. Viktor ugyanis a szaxofonórákon felül minden nap tart egy foglalkozást, amin rengeteg mindenről esik szó. Máté úgy fogalmaz, hogy a hús-vér dolgok azok, amiket itt kapott meg; mi az, amit mi, az egyes előadók adunk hozzá a zenéhez, hogyan hozunk újat létre, hogyan ragadjuk meg az élet felől a művészetet. A legfontosabb gondolatokat külön fel is írta magának, és sokáig tudatosan törekedett az órán elhangzottak szerinti gyakorlásra, a mindennapok ilyen szemléletű megélésére.
Tóth Viktor (szaxofon) azzal kezdte a történetét, hogy a legfontosabb az, hogy érte kell menni a dolgoknak. Bárki, bármilyen fontos dologról mesél, az úgy kezdődik, hogy elment valahová. Erőfeszítés nélkül nem válnak valóra az álmaink. Saját életéből azt a jelenetet hozta fel erre példának, amikor Piotr Wojtasik lengyel trombitás barátja megosztotta vele a hírt, hogy Archie Shepp őt (Piotr-t) kérte fel, hogy együtt játsszanak Lengyelországban, a Jazz nad Odra fesztiválon. Viktor érezte, hogy ez nem akármilyen jelentőségű pillanat, és ezért a mondatot folytatva azt válaszolta, hogy akkor ő azon a koncerten itt lesz, osztozni szeretne ebben az örömben és megtiszteltetésben. Az események innentől kezdve elkezdték megsegíteni a hirtelen jött tervet: harmadik barátjuk felajánlotta, hogy az ő együttese is fellép a fesztiválon, szálljon be Viktor is a koncertre, így már szállása lesz. Eljött aztán az út, megérkezett a szállodába, és felment a szobája szintjére. Kilépve a liftből félreismerhetetlen szaxofonhang csapta meg a fülét: ez Ő! Kővé dermedve hallgatta a folyosón állva a zenét, és a percek csak múltak. Sok idő múltán eszmélt, hogy le kellene tenni a csomagjait… Ránézett a kulcsra, és nem hitt a szemének: a szomszéd szobát kapta! Bement, lefeküdt az ágyra, és hálát adott, hogy ott van, hogy egy legenda fújja a fal túloldalán, és ő ezt hanyatt fekve hallgathatja. Aztán a csoda tovább folytatódott, az öltözőben két napig két méterről figyelhette Archie gyakorlását, majd a beállást, a koncertet; és mindaz, ami számára elképzelhetetlen álom volt, kézzel fogható valósággá vált. De ehhez meg kellett hoznia egy döntést.
