Szerda a Lamantin Klubban
A Juhász Márton Quartet koncertjével folytatódott a 20. Lamantin Jazzfesztivál Szombathelyen.
A Weöres Sándor Színház klubjában szokás szerint egy tábori együttes kapott bemutatkozási lehetőséget az esti sztárvendégek műsora előtt. A mai csapatot három fiatalember alkotta: Rácz Márton (billentyűk), Mohácsi Lőrinc (bőgő) és Borbély Bence (dob). Ennél több információt aztán ők maguk sem árultak el az együttesről… De végül is játékuk sokat elmesélt róluk! A programjukon szereplő mindhárom szám igen tüzes volt, a „Tune Up” pörgős előadása után két latinos darab (Blue Bossa és Armando’s Rhumba) következett, és máris féktelen hangulat kerekedett a teremben. A fiúk hatalmas lendülettel és (jó értelemben vett) erővel játszottak, minden pillanata élt a zenének. Nagy tapsot, füttyögős-sikítós ünneplést kaptak érte a közönségtől.
A főkoncerten folytatódott aztán az erő jelenléte! A műsorfüzet bevezetője szerint „nem visszafogott” muzsikára számíthatnak a hallgatók a Juhász Márton Quartet tagjaitól, és így is történt. Továbbolvasva a füzetet, hosszasan felsorolva találjuk a négy fiatal zenész karrierjének már eddig elért állomásait: díjakat, versenygyőzelmeket, közös projekteket a jazz vezető nagyságaival. Valóban, Mike Gotthard (Gotthárd Mihály) (gitár), Tálas Áron (billentyűk), ifj. Tóth István (basszusgitár) és a névadó Juhász Márton (dob) négy kiemelkedően tehetséges és sikeres muzsikus. Közös munkájuk végeredménye valami egészen különleges, szavakkal nehezen leírható előadás. A számok szerzőségén (az egy Herbie Hancock kompozíción kívül) Mike Gotthard, Tálas Áron és Juhász Márton osztoztak, amelyeket ismét csak a füzet „kortárs-fúziós” stílusúaknak sorolt be. Sajnos, a konferálás csak részlegesen mutatta be a számokat, így sokszor csak a saját fantáziánkra számíthattunk… (És sajnos csak utólag tudtuk meg azt is, hogy az „Intro” című szám a Föld mágneses terének rezonanciájához hasonló rezgéseket keltett b-lídes hangnemével…) Az első pár számnál még tartott a közönség ráhangolódása, de az idő előrehaladtával egyre és egyre jobban értékelte a teltházas hallgatóság a zenét. A nem hétköznapi dallamok, a sűrű ritmika, a gerjesztett-modulált hangszínek, no és a kissé magasabbra vett hangerő egy atombomba erejével hatottak. A hatalmas sikerre való tekintettel még egy „nem létező” ráadás is előkerült, ami (az együttesre jellemző módon) nem állt másból, mint egy, egyetlen frázis végtelen ismétléséből felépülő fokozás. Merész, kreatív, lendületes volt az egész koncert, újabb nagyszerű estét tölthettünk együtt a Lamantinnal.
