A TETRAHEDRON CSÚCSAI

A Harmónia Jazzműhely „jazzpéntekjén” ezúttal egy Új-Zélandon született gitárossal találkozhattunk. Matthew George Mitchell a Tetrahedron nevet viselő alkalmi formációjával, magyar „all stars band” kíséretében lépett a Budapest Jazz Club színpadára, Oláh Kálmán zongorázott, Barcza Horváth József bőgőzött és Balázs Elemér dobolt.

A tetrahedron, magyarul tetraéder négy háromszöggel határolt, négycsúcsú, háromszög alapú gúla, ez a „négycsúcsú” formáció is erről az alakzatról kapta nevét. Az 1973-ban született klasszikus gitár tanulmányokat folytató, és a névadásra gondolva feltehetőleg a matematikában is elmélyült Matthew, a nagy klasszikus szerzők művei mellett korosztályának megfelelően a reggae, punk és alternatív rock felé vonzódott. 17 éves korában találkozott a jazz zenével. Bekapcsolódott hazája jazzéletébe, szembe találta magát a megoldhatatlan problémával, a hatalmas területű Új-Zéland komolyabb lélekszámú városai, ahol hallgatóság is adódik erre a zenére, nehezen járhatóak be egy laza turnén. A két nagyobb és számos kisebb szigetből álló 268 680 km² területű országnak mindössze négy és félmillió a lakossága, így egy négyzetkilométerre 15 ember jut. A legnépesebb város Auckland, ahol az ország lakosságának 31%-a, 1,4 millió ember él, a 643 kilométerre  fekvő főváros, Wellington 410 ezer fős. A két város között fél nap alatt teszi meg az utat a rendszeresen induló buszjárat. Bár a jegy mindössze 1 $, a lakott területek között egy zenekarnak hangszerekkel utazni igen körülményes. Nem csoda, hogy Óceániából leginkább a sűrűn lakott Európába vándorolnak a tehetséges zenészek, mivel a „szomszédos” Ausztráliában is hasonló a helyzet.  A remekül szörföző és vitorlázó, természetesen az Új-Zélandon nemzeti sportnak számító rögbiben is jeleskedő Matthew 2003-ban érkezett hazánkba, és magyar lányt vett feleségül. Kezdetben Szegeden élt, majd válása után Budapestre költözött. Tanárként a székesfehérvári Kodolányi János Főiskola növendékeitől minden kategóriában a maximális öt pontot kapta a diákok szempontjai szerint készült népszerűségi listán, közben sokat bolyongott Európában. Londonban is megfordult, ahol többek között a nálunk is többször járt Byron Wallen trombitással koncertezett. Jelenleg leginkább Budapest és Duisburg között ingázik, német barátnője miatt. A jazz nemzetközi nyelve mellett, a magyar nyelvet is tökéletesen beszéli, így nem kellett szerény angoltudásomat latba vetni a tőle kapott információkért. Az indiai klasszikus zenétől a pszichedelikus rockon át a magyar népzenéig a műfajok igen széles skáláján játszó és felvételeket készítő, zenei kaméleonként jellemzett gitárost a hazai közönség elsősorban avantgárd projectekből ismerheti. Tavaly augusztusban megjelent „Quadraphilia” című albumán Blaho Attila, Bögöthy Ádám és Sárvári Kovács Zsolt voltak a társai, velük lépett fel többször is az utóbbi időben. A mostani zenekar tagjaival is játszott már külön-külön pár alkalommal, de hármójukkal egyszerre sosem. Nagyon örült is ennek, a Harmónia Jazzműhely egyik fele, Pallai Péter által összeverbuvált zenekarnak. „I'm lucky enough to be joined by the most awesome and bodacious Kálmán Oláh, József Barcza Horváth and Elemér Balázs on piano, bass and drums respectively.”- kürtölte világgá közösségi oldalán. Ezzel az „awesome and bodacious” társasággal nagyszerű döntés volt Coltrane műveinek feldolgozását bemutatni a BJC-ben. Coltrane volt mindig Matthew első számú zenei inspirációja a jazzben, hosszú éveken át foglalkozott műveivel, így nem az összeszokottság hiánya okolta a témaválasztást pénteken. Az 1964-ben kiadott „Crescent” lemezen megjelent „Lonnie’s Lament” feldolgozásával indult a koncert, majd az 1959-ben felvett „Giant Steps” címadó száma következett. Mal Waldron sok feldolgozást megélt szerzeménye, a „Soul Eyes”, ezúttal a Coltrane „Interplay for 2 Trumpets and 2 Tenors” című 1957-es lemezén található eredeti változatot hűen követve került bemutatásra. Waldron lényegében Coltrane mellett a másik tenoros, Bobby Jaspar, valamint a két trombitás, Idrees Sulieman és Webster Young hangszerére komponálta a lemez mind a négy számát, így nem is tekinthető annyira kakukktojásnak a „Soul Eyes” beválasztása a Coltrane kompozíciók közé. Az első részt az 1958-ban megjelent „Blue Train” lemezről ismerhető „Moment’s Notice” zárta.

A második részt nemcsak Coltrane, hanem a jazz egész történelmének egyik legcsodálatosabb darabja, a „Love Supreme” nyitotta. Az 1965-ben megjelent albumot sokan Coltrane Istennek adott ajándékaként aposztrofálják. A négy tételes műből az első hárommal ajándékozták meg a közönséget Matthew és magyar muzsikus társai. Coltrane szelleméhez méltóan szárnyalt a zene, mindegyikük extázisban, szinte egy más, felsőbb tudatállapotba kerülve játszott. A végén mindannyian a teremben úgy érezhettük, egy áldottabb világ közelségébe kerültünk. Végül a katarzis oldásaként aztán jó volt ellazulni a „Naima”, Coltrane első feleségéhez írt számának csodálatos dallamaiban. Matthew nagy alázattal, és elszántsággal készült erre a koncertre. Három éve Parkinson kórral küzd, a zene segít megőrizni derűs egyéniségét, ad erőt az új szerelem és a töretlenül űzött sport mellett. „Although quite a few difficult years have gone by I am still very fortunate to be able to pick up a guitar and continue to strive for something more from myself and from the music, to step outside myself and my many limitations and express something of the wonder of nature through art.”- írta beharangozójában.

Pénteken ez sikerült neki, a zseniálisan játszó Oláh Kálmán, Barcza Horváth József és Balázs Elemér segítségével.