Wyatt, Eric: Borough of Kings 2014. július 22., Somogyvári Péter

Eric Wyatt - Borough of Kings (Posi-Tone)

Eric Wyatt neve nem volt ismerős számomra. A New York-ban, pontosabban Brooklyn-ban született szaxofonost a szlovák énekesnő, Hanka Gregusova együttesének amerikai vendégeként ismertem meg, az Opus Jazz Clubban. A szünetben érdeklődött, hogy kinek dolgozom, és nagyon megörült, mikor megtudta, hogy Magyarországon is akad fórum, amely rendszeresen hírt ad a jazzvilág eseményeiről. Örömében megajándékozott legújabb lemezével, mely a napokban jelent meg. Én is örömmel teszek eleget kérésének, és bemutatom ezt a kitűnő albumot a magyar jazzrajongó közönségnek, de először az ötven év körüli Eric Wyatt eddigi munkásságát ismertetném. Ötven körülit írtam, mivel Wyatt igen szemérmesen egyik róla szóló anyagban sem tünteti fel születési dátumát.

A kosarasnak készülő fekete srác 10 évesen (?! – ő írta magáról), látogatott el az akkor nyitott, és hamar híressé vált Bottom Line klubba Miles Davis koncertjére. (Az pedig 74-ben és 75-ben volt.) Miles zenéje és játéka teljesen rabul ejtette az akkor még trombitálni tanuló fiút, elhatározta, hogy a New York Knicks helyett inkább jazz zenekarokba próbál beférni. Édesapja, Charles Wyatt, biztos nem szidta össze ezért, mivel ő is zenész volt, szaxofonon játszott, többek között olyan ikonokkal, mint Charlie Parker, Gary Bartz, Thelonious Monk, Dizzy Gillespie, és Sonny Rollins, akivel különösen jó barátságba került. Ő lett Eric keresztapja, és amikor Charles Wyatt meghalt, Rollins segítette a családot, és pártfogásába vette Eric-et, aki ekkor már szintén szaxofonozott. Szaxofonozott, és ő sem akárkikkel. Jeff Tain Watts, Robert Glasper, Kenny Garrett, Wynton Marsalis, Roy Hargrove, Branford Marsalis, Bob Cranshaw, James Spaulding, Clifton Anderson, Monty Alexander, Benito Gonzalez, és még sokan mások szerepelnek a névsorban, akikkel Eric Wyatt együtt játszott és felvételt készített. Jó ajánlólevél, de ennek ellenére csak 1997-ben, már túl a harmincon jelenik meg első önálló lemeze a „God Son”. A keresztapa is boldog, nagyvonalú ajándékként kölcsön adja akkori zenekarát, így Eric Wyatt a Kings kiadónál felvett, első saját nevén jegyzett lemezén Al Foster dobol, Rufus Reid a basszusgitáros, és a zongorista Mark Soskin. Most megjelent negyedik lemezén hasonlóan nagy neveket találunk. Sok régi barát hálálta meg Wyatt felvételeiken tett közreműködő munkáját. Rögtön az elsőként felvett kompozícióját (The People’s Champ) hallgatva elvarázsol. Keményen az arcunkba vág New York szele, a szűk sikátorokból felkap minket, repít a város felhőkarcolói felett, keményen, jól beállva megfújt tenor, és McCoy Tyner legjobb éveit megidéző zongora futamok váltják egymást, Benito Gonzalez-nek köszönhetően. Ez a Coltrane iskola folytatódik a következő „One for Hakim” című számban is, majd a címadó nótában (Borough of Kings), egy gyönyörű balladában záródik. Természetesen Coltrane szelleme ott lebeg az egész lemezen, az ő hatása mindenhol érződik. Wyatt nem Coltrane epigon, nem másolja, hanem felidézi, és újra gondolja, a ma világának válaszolva játssza szerzeményeit. A „Post Coltrane Generation” fontosságáról Dave Liebman is sokat beszélt különböző fórumokon, erről bővebben a vele készült interjúban olvashatnak majd a Jazzma.hu olvasói. A 2012-es Thelonious Monk verseny döntőse, Kyle Poole ült a dobok mögé a negyedik, vele indul a finoman funkys ritmusú „Can He Come Out”, ehhez a ritmushoz csatlakozik a zongora, és itt köszön be Duane Eubanks trombitán. Az ősi kínai titkokba pillanthatunk (Ancient Chinese Secrets), itt Wyatt fuvola játékát is csodálhatjuk, majd ismét közelebb kerülünk Coltrane világához, ezúttal Benito Gonzalez segítségével, az ő szerzeménye a „Quest”. Szárnyaló szoprán mellett élvezhetjük Gonzalez fantasztikus futamait, a végig kitűnő ritmusszekció talán itt mutathatta be tudása legjavát, a Roy Hargrove zenekarából ismert Ameen Saleem remek bőgőszólója és a japán dobos Shinnouse Takahashi lüktető dobolása ritka élményt nyújt. Zongora bevezetővel indul Coltrane örökzöldje, a „Countdown”, ebbe lép be a szaxofon, a bőgő és dob hozta biztos alapok ezúttal is jó lehetőséget adtak a Gonzalez és Wyatt virtuóz szólóinak. „What Would I Do Without You”, tűnődik Wyatt az utolsó számában, gondolatai megfogalmazásához Clifton Anderson harsonájával nyújt segítséget. Természetesen a többiek is beleszólnak a témába, így kellemes hangulatban, vidám érzésekkel vehetjük ki a lemezt a lejátszóból, és tehetjük gyűjteményünkbe. Wyatt nem egy fiatal üstökös, aki nagy fénnyel robban be, aztán kialszik. Ő egy állócsillag a jazz égboltján, akinek fénye eddig a sok ragyogó sugár között valahogy nem jutott el hozzánk, de ezt a lemezt hallgatva biztos vagyok, hogy végül beléphet a királyok városába, ahol méltó helyet kap azok mellett, akikkel hosszú pályafutása alatt együtt játszott.

ERIC WYATT: BOROUGH OF KINGS (Posi-Tone 2014)

The People’s Champ

One for Hakim

Borough of Kings

Can He Come Out

Ancient Chinese Secrets

Quest

Countdown

What Would I Do Without You

Eric Wright  - szaxofonok, fuvola,

Duane Eubanks  - trombita (4),

Clifton Anderson - harsona (8),

Benito Gonzalez – zongora,

Ameen Saleem – bőgő,

Shinnosuke Takahashi – dob,

Kyle Poole - dob (4)