Wollny, Michael: Weltentraum 2014. február 01., Hetessy Csaba
Michael Wollny Trio – Weltentraum (ACT – Hangvető)
Michael Wollny (zongora), Tim Lefebvre (nagybőgő), Eric Schaefer (dob), Theo Bleckmann (ének, elektronika)
Tegnap (január 31.) jelent meg Németországban az ACT Music kiadó gondozásában a Michael Wollny Trio „Weltentraum” című lemeze (CD és Vynil kiadásban egyaránt). A Wollny trio ezzel az albummal indul angliai turnéjára idén áprilisban.
A lemez egy crossover zenei kísérlet, mely megpróbálja a középkori zenétől, Machaut-tól a pop énekes Pink-ig egy térben összegezni azt a világot, mely inspirálta a fiatal német zongorista, zeneszerző Michael Wollny-t (1978).
A Weltentraum cím Gustav Mahler (1860-1911) ideájától származik, mely az osztrák 20. századi zeneszerző monumentális 8. szimfóniájától ered, keresve a világ és saját belső álmait, elképzeléseit („Wir suchen den Weltentraum…”). Wollny gondolatvilágára hatott Mahler zenéje, s azok a szerzők és gondolkodók, akiknek a műveire elkészültek a lemezen szereplő három perc átlag terjedelmű feldolgozások. Persze nem érdemes Liszt Ferenc mesteri parafrázisaira asszociálnunk, melyek még bevezetőjükben sem elégednek meg ekkor időterjedelemmel. Itt másról van szó.
A lemezen szereplő dalok kötetlen, konvencióktól mentes formája szabadság és kihívás egyszerre zongoristának és zeneszerzőnek egyaránt. Nem mindennapi, hogy az improvizáció és a jazz elemeivel szólítson meg egy zeneszerző olyan, akár huszadik századi dodekafon darabot, melyek a laikusnak összedobált hangoknak tűnnek, a hozzáértő pedig a kimért matematikai hangsorokat hallja bennük. Erre példa a lemez első kompozíciója Alban Berg (1885-1935) Nacht című darabja. Berg a második bécsi iskola tagjaként vált híressé Arnold Schönberg és Anton Webern mellett. A dalok, kompozíciók fő eleme Wollny éjszakai hangulatú, sokszor meditatív, szabad zongorajátéka, mely az amerikai Tim Lefebvre (nagybőgő) és Eric Schaefer (dob) kíséretével együtt szólal meg. Mindhárman képzett, technikailag felkészült zenészek, akik figyelnek és hallják egymás játékát.
A be free, a way a ’80-as évek amerikai The Flaming Lips pszikedelikus zenekarának darabja, Wollny előadásában a tömbösített akkordok mellett némi dallammal és pop ízzel körítve. Gershwin: Summertime dallama és akkordjai tűnnek fel az in haven kompozícióban, némi blues-os felütéssel.
Wollny modern zongorajátékkal vegyíti a Rufe in der horchenden Nacht témáját, mely Paul Hindemith (1895-1963) műve. Hindemith brácsás, hegedűs és karmester karrierje mellett számos kiemelkedő zenekari és kamaraművet hagyott hátra életében. Talán kevesen tudják, hogy a ’20-30-as években Németországban ő volt az egyik kezdeményezője a jazz-oktatás megindításának, mivel éles zenei látásával felismerte az akkor kialakuló és fejlődő műfaj jelentőségét.
Wollny akkordkezelése és improvizációs fejlesztései alkalmazkodni próbálnak az adott zenei világhoz, de a felvázolt koncepció nem átütő. Visszatérnék itt újra a zenei kihívásra, mely egy ennyire szabdalt struktúrájú anyagnál akár tévútra is viheti a művészt. Az atonálistól a világzenei érzeteken át a modern jazz-zongoráig szinte mindent érint Wollny. Az, hogy hogyan sikerült a lemezen a középkori vokális kultúrát képviselő Guillaume Machaut-t, a bécsi Alban Berg-et, a gondolkodó Friedrich Nietsche-t vagy – az egyik német zenei magazin címlapján fehérneműben pózoló - P!nk-et és zenéjét transzformálni és saját zenéjével ötvözni Michael Wollny-nak, nos, erről a lemez hallgatóinak lehet némi benyomása.
Ezt a lemezt biztosan egyrészt tömjénezni fogják zsenialitása miatt, mások a sekélyesség és a zenei rendező elvek, s a jazz (csomagoló) eszközeinek mázasan felhasznált, díszdobozos külsejét fogják felróni. A kérdés már csak az, mit ad át ez a zene?
