Woeste, Frank: Pocket Rhapsody 2016. március 18., Varga Bendegúz
Frank Woeste - Pocket Rhapsody (ACT – Hangvető)
Frank Woeste 1976-ban született zongorista, zeneszerző és producer neve eddig számomra ismeretlenül csengett. Talán nem tévedek nagyot, ha feltételezem, hogy hazánkban eddig nem sokan hallottak róla. Szerencsére legújabb lemeze a "Pocket Rhapsody" kapcsán megismerhettem ezt a rendkívül érdekes művészt.
A lemezbe belehallgatva azt gondoltam, biztosan egy francia-svájci illetőségű zenészről van szó, de kiderült, Woeste Németországban született, de Párizsban él, immáron húsz éve. A párizsi konzervatóriumban végzett muzsikus (Conservatoire National Superieur de Paris), számos nagy versenyen ért el első vagy második helyezést. (Montreux Piano Competition, Hoeliaart Competition, Gexto Jazz Contest) Felépett számos fontos fesztiválon is, (Marciac, Montreal, Northsea,Vienne, Nice, Juan les pins, Ginza Tokyo) és eddig négy önálló lemeze jelent meg.
Nos, vizsgáljuk meg, mit rejt e tapasztalt zenész ötödik albuma!
A lemez a romantika korszakát idéző, szinte lebegő harmóniákkal indul, majd váratlanul, mégis ízlésesen elindul egy kétszólamú, torzított hangzású basszus-groove. Justin Brown "fekásan dögös", XXI. századi funk dobolása teszi teljessé a képet, amelyet néha még sci-fire emlékeztető elektronikai (vagy talán gitár-) effektek is színeznek. A hosszú téma és preparált zongora átvezető után következik egy zongora-szóló. A billentés és az ahhoz kapcsolódó sound, valamint a sok "out", azaz hangnemen kívüli hang nyilvánvalóan Brad Mehldau erős hatásáról tanúskodik. Közben a háttérben, egy Fender Rhodes-on megszólaló arranzs erősíti a zene dinamikai fejlődését. A záró téma után újra elhangzik a kezdéskor már megismert romantikus harmóniasor, lezárva ezt a kis mesterművet. Nagyon átgondolt hangszerelést hallhattunk. Kellemesen ismerős, ugyanakkor mégis újszerűen izgalmas hangzást élhetünk át! Megunhatatlan ez a szám!
A második kompozíció, a "Moving Light" egyértelmű csalódás az előzőekhez képest. Az egysíkú, techno zenére emlékeztető alaplüktetéshez kapcsolódó harmóniamenet sem túl izgalmas. Viszont a groove-ot felépítő, különböző hangzású szólamok összerendezését hallhatóan nem bízták a véletlenre! A két téma közti szóló részt sem nevezném igazán izgalmasnak. Ugyanakkor a hangszerelés, az elektronikus és a természetes hangzások vegyítése, azok ellentétével való játék mindenképpen elismerő nyelvcsettintést vált ki a részletekre nyitott hallgatóból. Az improvizációk alatt lüktető, elektronikus hangzásokból felépített rockos groove-ot oldja természetes szépségével és keleties hatásaival Ibrahim Maalouf trombita játéka, a klasszikus zenét idéző futamokkal operáló zongoraszóló alatt pedig a kifejezetten gyönyörű, tiszta zongora-hangzás.
A harmadik, "The Star Gazer" című szerzemény éles váltással egy vonós hangszereléssel indul, amelyre Youn Sun Nah énekli rá a témát - kissé teátrálisan. A vonós hangszerek helyébe aztán orgona és szintetizátor lép be, és meghallgatunk egy újfent kissé "mehldau-sra" sikerült zongoraszólót is.
Következik a "Buzz Addict", a lemez "zászlóshajó" száma. Előtérbe kerülnek az amerikai zenészek. Ben Monder jellegzetes gitárhangzásával adja elő a rendkívül érdekes ritmikai megoldásra épülő témát, amelyet egy dobszólós rész követ, Justin Brown remeklésével. Ígérem, utoljára írom le, hogy Woeste zongoraszólója kapcsán bizony ezúttal is Brad Mehldau jut eszembe. Így vagy úgy, a hangszerelés, a szám felépítése, valamint az ötletes téma is elsőrangú munka. Nagyon izgalmas mind a hangzás, mind a ritmikai játékra épülő fődallam. Igazi kedvenc szám!
Ben Monder elidegenedett, a kietlen és jéghideg világűrt idéző közjátéka után következik a címadó, kéttételes kompozíció. Az első részben a vonós hangszereké és a neoromantikus, kiváló klasszikus-zongorajátéké a főszerep, amelyet aztán az elektromos hangzások vesznek át a második tételben.
A "Nouakchott" című szerzeményében igazán elengedi magát a zeneszerző, Frank Woeste. Itt aztán van minden, de leginkább világzene és heavy metal. Érdekes színfolt az amúgy egységes zenei albumon.
A következő "Mirage" érdekessége, hogy Fender Rhodes-on hangzik el egy szóló Woeste-től.
A befejező, "Melancholia" című számban ismét egy szép vonós-hangszerelést hallgathatunk meg. Bár ez is szép munka, mégis megerősít abban az érzésemben, hogy a lemez az utolsó harmadára kissé iránytévesztetté válik, különösképp az azt megelőző karakteres zenéhez képest.
Ennek ellenére is elmondhatjuk, hogy Frank Woeste kifinomult, és jól kimunkált lemezt alkotott "zsebrapszódiájával". Eme rapszódia klasszikus zenei megnyilvánulások, valamint post jazz-rock és elektronikus zenei elemek patikamérlegen kimért elegye, amelyet a németekre jellemző pontossággal és körültekintéssel alkottak meg. Ugyanakkor mindez francia kifinomultsággal és könnyedséggel párosul.
Ez a lemez az egyik legjobb és legizgalmasabb ACT kiadvány, amelyet valaha hallottam. Nem ajánlom ezt az albumot azoknak, akik számára a jazz zongorázás kizárólag a bebop, vagy a post-bop stílus jelenti. Azoknak sem, akik számára a jazz lényegét a muzsikusok közti, váratlan lehetőségeket és izgalmakat feltáró interakciók és párbeszédek jelentik. Ez utóbbi lehetetlen is lenne, hiszen a "Pocket Rhapsody" felvételekor a zenészek szinte mindannyian más helyen és időben játszották fel szólamaikat.
Ajánlom viszont azoknak, akik kíváncsiak jellegzetes és kiváló hangszerelésekre, amelyeket egy nagyszerű zenész álmodott meg. Ajánlom továbbá azoknak, akiket érdekel, hogy hogyan valósul meg a klasszikus-zongora sound és a Fender Rhodes, illetve a vonós hangszerek és elektronikus zenei hangzások egyedülálló akusztikai szimbiózisa.
Frank Woeste: Pocket Rhapsody (ACT 2016)
Frank Woeste - zongora, Fender Rhodes, orgona, basszus szintetizátor
Ben Monder - gitár
Justin Brown - dob
Ibrahim Maalouf - trombita (2, 8)
Youn Sun Nah - ének (3)
Sarah Nemtanu - hegedű
Gregoire Korniluk - gordonka
