Williams, Ben: Coming of Age 2015. május 12., Varga Bendegúz
Ben Williams - Coming of Age (Concord – Universal Hungary)
Ben Williams-t a magyar jazzrajongók elsősorban Pat Metheny Unity Group-jából ismerhetik. A bőgős-basszusgitáros zeneszerző „Coming of Age” című, második önálló lemeze 2015. április 21-én jelent meg a nagy presztizsű Concord Music Group-nál. Első lemezét is ez a cég gondozta. Lemezszerződését a 2009-es Thelonious Monk bőgőversenyen elért első helyezésének egyik díjaként írhatta alá. A 2011-ben kiadott „State of Art” című albumával és eddigi munkájával több díjat és kitüntetést is kiérdemelt. Néhény ezek közül: 2013 DownBeat Magazine Critics Poll Rising Star Award for Bass, 2011 iTunes Breakthrough Artist of the Year, #1 a BillBoard listáján, és így tovább.
Új lemezén, a győztes csapaton ne változtass elvének megfelelően, ugyanazok a muzsikusok szerepelnek, mint nagy sikerű bemutatkozó albumán. Hallható, hogy nagyon összeszokott brigádról van szó. Ez egy igazi working band.
A művész honlapján azt olvashatjuk, ezzel a lemezzel szerette volna megmutatni, mennyit fejlődött, mint zeneszerző. Abban reménykedik, hogy új albumával szélesebb hallgatósághoz jut el, és növelni tudja rajongóinak táborát. Ez utóbbi célban fontos eszköznek véli azt, hogy olyan zenei anyagot állított össze, amely nehezen skatulyázható be egy zenei kategóriába. Sajátos zenéje, amelyet ő "Soul Music"-ként definiál, sok különböző forrásból ered. Nos, lássuk milyen ez a "lélekből jövő zene"!
Az indító nóta, a Fekete Cselszövő Zenéje igazi "black music". Száraz, szikár és szigorú funk-groove menettel, amely betonbiztos alapot nyújt az izgalmas, nyakatekert kétszólamú téma számára. Marcus Strickland remek szopránszaxofon soundja és Matthew Stevens torzított, szinte heavy metált idéző gitárhangzása remekül megfér egymás mellett. Sőt, a téma után is színtéren marad mindkét hangszer. Párhuzamos szólót játszva emelik mind magasabbra a zene dinamikájának szintjét. Az olvasó orientációját segítheti, és talán maga Ben Williams sem haragszik meg érte, ha itt megjegyzem, hogy ez a zene számomra Marcus Miller munkásságát idézi fel.
Következik a „Strength and Beauty”, amely kompozíció ha akarná, akkor sem tagadhatná le Pat Metheny hatását. De véleményem szerint nem is akarja. Ez nem is csoda, hiszen Williams csak 2014-ben 157 koncertet adott a jazz gitáros gigasztár oldalán, a világ 30 országában. Rövid, de élvezetes szaxofon-, bögő- és gitárszólókat hallhatunk.
A harmadik nóta (is) egyfajta tiszteletadásnak tűnik számomra. Ez a szám a legendás Weather Report legszebb korszakára emlékeztet. Williams basszugitár-játéka és soundja is egyértelműen a nagyszerű Jaco Pastorius-t idézi.
A „Voice of Freedom”, amelyet Nelson Mandela-nak dedikál Ben Williams, nem más mint egy igényes, de minden izgalmat nélkülöző, sematikus soul szám. A főszereplő a Goapele nevű énekesnő, akinek szándékoltan erőtlen, modoros, hogy azt ne mondjam, nyávogós éneklése számomra a nehezen befogadható kategóriába tartozik. Súlyosbító körülményként még felmerül az elhangzó, szerencsére csak epizód szerepre ítéltetett szaxofonszóló, amely a jazz-pop stílus iskolapéldája lehetne. Talán az ilyesfajta próbálkozásokra utalt a zeneszerző, mikor a rajongótáborának kiszélesítéséről beszélt.
A következő, „Toy Soldiers” című középtempójú nóta talán megfelelő alkalom arra, hogy megemlítsem, a lemezen szereplő zenészek milyen nagyszerű kvalitásokkal rendelkeznek. Kiemelném a dobost, John Davis-t, aki a lemezen végig biztosítja remek játékéval az intenzitást és izgalmat. Ebben az amúgy gyengébb számban is remekül támogatja muzikális játékával, jó arányérzékével a szólistákat. Egyszerűen jó hallgatni.
Következik egy ballada, amelynek témája teljes mértékben egy - engedtessen meg nekem egy kissé bántó jelző - "nyálas" popszámban is szerepelhetne. Christian Scott trombitán adja elő a dalt, és játéka még inkább megerősít abban, hogy ezt a jelzőt használjam ebben az esetben. Nagyon szép viszont a vonósnégyesre írt arrangement, amely végigkíséri a kompozíciót.
Ezen ballada után következhet egy latinos jazz-rock szám, amely stílusa mellett azzal hoz újdonságot, hogy vibráló zongoraszólót hallhatunk benne Christian Sands-től, aki eddig inkább Fender Rhodes-on játszott. Majd ismét egy balladát hallhatunk, amelynek hangzását az újra felbukkanó vonósnégyes mellett vibrafon puhítja tovább. Ez a kompozíció végre egy kicsit összetettebb, meglepetésekkel is tud szolgálni.
És végre elérkezünk a lemez utolsó három felvételéhez, amelyet annyira vártam már az egész kritikám megírása során!
Vége a nyavalygásnak. Elkezdődik az igazi zene!
Ben Williams szólóban, remek szólamvezetésekkel adja elő a Nirvana zenekar „Smells Like Teen Spirit”-jét, a kilencvenes évek grunge-rock himnuszát. Embertelen, bevállalós bőgőzést hallunk, még a föld is megmozdul. Jaj Istenem, hol volt ez eddig?! Úgy látszik a végén még én is Ben Williams rajongó leszek...
Aztán jön egy hip-hop nóta. Egy Felton nevű pasas rappel a fülünkbe. Az egész annyira groove-ol, az ember önkéntelenül is ritmikusan mozogni kezd. A hip-hop-, leánykori nevén rap-zenének - mint korábban sok más stílusnak is - a jazz muzsikába való beépülése, alapvetéssé válása megérdemelne egy kutatómunkát.
És végül az utolsó, címadó dal következik. Coltrane szelleme megérkezik. Minden egyértelmű lesz. Fesztelen, energikus muzsikálás uralkodik el a zenén. Változatos ritmikai alapok követik egymást. Még swinget is hallunk, nem is akármilyet. De kár, hogy csak most...
Összefoglalásként azt mondhatjuk el, Ben Williams rendkívül eklektikus zenei anyagot vonultat fel a „Coming of Age”-en. Talán zavaró is ez a sokszínűség. Egyetlen pozitívuma ennek, hogy szinte mindenki talál ízlésének megfelelő zenét a lemezen. Ha csak az utolsó három kompozíciót, és azok előadását kellene értékelnem, 10/10 pontot kapna az alkotás.
Reménykedem abban, hogy Williams következő lemeze egy szólólemez lesz, amin csak bőgőzik. Azt száz százalék, hogy be fogom szerezni!
Ben Williams: Coming of Age (Concordjazz 2015)
1. Black Villain Music (Ben Williams)
2. Strength and Beauty (Ben Williams)
3. Half Steppin' (Ben Williams)
4. Voice of Freedom - for Mandela (Ben Williams-Goapele Mohlabane-Masayuki "Big Yuki" Hirano) featuring Goapele
5. Toy Soldiers (Ben Williams)
6. Lost and Found (Ben Williams) featuring Christian Scott
7. Forecast (Ben Williams)
8. The Color of My Dreams (Ben Williams) featuring Stefon Harris
9. Smells Like Teen Spirit (Kurt Cobain-Dave Grohl-Krist Novoselic)
10. Toy Soldiers - Reprise (Ben Williams-W. Ellington Felton) featuring W. Ellington Felton
11. Coming of Age (Ben Williams)
Ben Williams: bőgő, basszusgitár (3, 4, 8, 10)
Marcus Strickland: tenor- és szopránszaxofon
Matthew Stevens: gitár
Christian Sands: zongora, Fender Rhodes
Masayuki "Big Yuki" Hirano: szintetizátor, Fender Rhodes (4, 10)
John Davis: dob
Etienne Charles: ütőhangszerek
Special Guests:
Goapele: ének (4)
Christian Scott: trombita (6)
Stefon Harris: vibrafon (8)
W. Ellington Felton: emcee, ének (10)
String Quartet: (6)
Maria Im: I. hegedű
Dima Dimatrova: II. hegedű
Celia Hatton: mélyhegedű
Justina Sullivan: cselló
